Több történelmi témájú szakkönyvben meg szépirodalmi alkotásban is olvastam, hogy 1944 végén, amikor az első orosz katonák már megjelentek Budapesten a város úgy élte életét mintha mi sem történt volna. Jártak a villamosok, működtek a színházak a mozik, gesztenyét árultak az oktogonnál. Az összeomlás csak akkor következett be, amikor elkezdtek tényleg lőni.

Ahogy a hazai sajtó (nem) kezeli az ukrajnai eseményeket kicsit hasonló élményem van. Tényleg olyan nagyon messze van az az Ukrajna?

Észtországban három napja más sincs a sajtóban, mint a háborús veszély. Szeptember 3-án ráadásul Tallinnba érkezik Barack Obama, teljes a beszarás (meg a lelkesedés is persze). Jól jellemzi a hangulatot, hogy tegnap kb. egy órára elment az internet a belvárosnak azon a részén, ahol a parlament is van Tallinnban és azonnal a 2007-eshez hasonló orosz hacker támadásra gyanakodtak.

Magyarország olyan kurva biztonságban érzi magát, míg Észtországban amerikai ejtőernyősöket hamarosan harckocsizó egységek követnek, a napokban németek vették át a légtér őrzését, és akárhányszor megyek vidékre, látom az erdő szélén esőben is sátorponyva alatt tankkilövőst gyakorló észt és amerikai katonákat. Az orosz légierő napi menetben sérti meg az észt légteret, nincs két hónapja, hogy egy orosz hadihajó elzárta Litvánia egyik legfontosabb kikötőjét. A hajó csak akkor vonult el végül, amikor a litván haditengerészet kiadta a tűzparancsot és ezt az oroszok tudomására hozták.

Itt egyáltalán nem vicc az, ami most Ukrajnában történik. Obama érkezése kifejezetten kockázatos vállalkozás akkor, amikor a Szentpétervár környéki alakulatok légvédelmi rakétái 300 km-es körzetben bármit leszednek az égről, és láttuk mi történt a maláj géppel. (A balti államok orosz megszállásának tervéről és a környéken elhelyzkedő orosz alakulatokról itt írtam egy részletes bejegyzést)

Namost ebben a hangulatban kokettálni az oroszokkal, lesajnálni a nyugatot és úgy beszélni értékmentes külpolitikáról, hogy a leginkább a veszélyeztetett szomszédok és szövetségesek melletti kiállásra lenne szükség, hihetetlen otrombaság. Itt már nem csak arról van szó, hogy szalonképtelen az idegesítő kis paprikajancsi, hanem saját barátainkat áruljuk el a bajban.