Kiválóan szerepel Észtország újabban az oktatást, illetve közvetlenül a diákok teljesítményét értékelő nemzetközi felméréseken. A legutóbbi PISA felmérések is javuló eredményeket mutattak, az OECD globális rangsorában pedig, ahol az oktatás minőségét és az elsajátított készségek gazdaságra gyakorolt hatását mérik, Észtország globálisan a 7., Európában az örök éllovas Finnország után a második helyen szerepelt. Valami nyilvánvalóan történik ebben az országban ráadásul úgy, hogy az oktatásra költött kiadások mértéke inkább csökkent, mint nőtt az utóbbi években. Az alábi ábra a kormányzati kiadásokon belül mutatja az oktatás részesedését. A GDP arányos kiadások is valamelyest csökkentek.

Az észt iskola változik, és az eredmények ennek következményeként jönnek, még csökkenő kiadások mellett is. Én nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek az Észtországról szóló bejegyzéseim nem egy bezzeg-országról szólnak. Leírom most is, amit korábban: Észtország mi vagyunk. Ugyanaz a nyomorult történelmű nagyhatalmak közé szorult, posztkommunista ország, nagyjából a miénkkel összemérhető gazdasági teljesítménnyel, jövedelmi viszonyokkal és árakkal. Az észtek mélyebbről indultak és ma már sok tekintetben előttünk tartanak.

OECD-s összehasonlításban például a tanárok fizetése 2000 óta Észtországban nőtt a leggyorsabban, igaz igen alacsony bázisról. Ezt a növekedést a 2008-as válság valamelyest megtépázta, de az irány így is egyértelmű. Nekem a felsőoktatásra van inkább rálátásom. Már két évvel ezelőtti kiköltözésemkor is három és félszerese volt az itteni fizetésem a budapestinek, pedig teljesen ugyanazt a munkakört töltöm be. Most további 30%-os béremelést terveznek. Nemzetközi összehsonlításban még így is alacsony az észt tanárok fizetése, de a tendencia egyértelmű.

Ennél is fontosabb változás, hogy tudatosan alakítják át az észt iskolák tanítási módszereit, és általában azt a módot, ahogy egy iskolát megszerveznek. A jó eredményeket mutató felmérések ellenére rendre napvilágot látnak azok a vizsgálatok is, amik arra mutatnak rá, hogy lehet, hogy jól teljesítenek a 15 évesek matematikából és természettudományos ismeretekből, de nem érzik jól magukat az iskolában. Ezt egyébként a PISA felmérések is jól mutatják.

Ez köszönhető egyrészt annak, hogy az eddigi fejlesztések leginkább a teljesítmény növelését célozták. Az észt gyerekek nemzetközi összehasonlításban is sokat tanulnak, nagy rajtuk a teher és amúgy is jellemző az országra egy általam könyvelő mentalistásnak hívott kockaság, ahol a mérhető eredményekért képesek magukat kizsigerezni. Ismerem ezt a hangulatot nagyon Szingapúrból, ahol az egész ország egy hatalmas excel tábla és minden de minden alá van rendelve a számokban kimutatható eredményességnek.

Mégis a finn oktatási rendszer produkálja világszerte a legjobb eredményeket, ahol a tanulás nem futóverseny, hanem a tanulás folyamatának szubjektív megélése is legalább annyira fontos. Különösen fontos ez olyan gazdaságokban, ahol magas hozzáadott értékű tevékenység folyik, amelynek alapja a kreativitás és a folyamatos innováció. Az erre való készséget egy nádpálcás pedellus mentalitásával akkor sem lehet fejleszteni, ha 26 órát töltenek egy nap gyerekek a tanulással.

Számomra egyértelmű, hogy az észt oktatási rendszer minden tekintetben a skandináv, de leginkább finn tapasztalatokat tekinti iránymutatónak. Mélyről indultak és úgy jutottak az eredményeket tekintve messzire, hogy észszerűsítik az oktatási rendszert. Mostanra úgy tűnik felismerik azt is, hogy nem elég, hogy a teszteken jól szerepelnek, a gyerekek önbizalmát és iskolával kapcsolatos pozitív attitűdjét is növelni kell.

Azzal főznek amilyük van, de azt sokkal okosabban használják fel. A jó eredmények ellenére én azt gondolom, hogy ez egy hosszú út eleje még csak. Továbbra is érezni az oktatás poroszos, posztkommunista jellegét, mind a közoktatásban, mind pedig a felsőoktatásban. Az egyetemekről majd külön bejegyzést akarok írni, előljáróban annyit, hogy nem ismeretlen itt sem a szocialista nagyvállalatok működésmódjára jellemző egyetemi mód, a közoktatásból még mindig olyan emberek kerülnek ki, akiket arra nevelt az iskola, hogy hallgassanak. Azonban ez gyorsan változik, és a változások egy tudatos fejlesztési politikának köszönhetőek. Ha véletlenül úgy alakulna, hogy a kislányomnak nem egy magyar, hanem észt iskolában kell három év múlva elkezdeni általános iskolai tanulmányait, valószínűleg nem fogok aggódni azon, hogy vajon kompetens tudást szerez-e egy észt iskolában.