Egy izraeli katona naplója

Néha az élet a legjobb regényíró. Egy fiatal izraeli katona írja ezt a blogot , ami egy régebbi napló bemásolásával kezdődött, és a katona románcáról szól egy német lánnyal.
A linkben szereplő posztból két apró részlet (az én suta fordításomban):

„Angel pár e-mailt küldött nekem az utóbbi pár napban. Én SMS-eket küldtem neki, most hogy a telefonja végre ismét be van kapcsolva. (Az anyja folyton mérges a lánya magas mobilszámlája miatt. Angel imád a barátaival telefonon beszélgetni…)"

De olvashatunk az izraeli hadseregben szerzett élményeiről is:

„Én, Tami, Tzahi és Matan tegnap óta a második őrtoronyban vagyunk. Ez az a torony, amiből a Hebron és Halhoul közötti hidat felügyeljük. Szögesdrót akadályozza az autók és gyalogosok átkelését egyaránt. Senki sem jöhet át, csak gyerekek. De a tény, hogy senki sem jöhet át még nem jelenti azt, hogy senki nem próbálja meg.

(…)

Miközben én voltam szolgálatban egy nő próbált átkelni a hídon. Rajtam volt a sor, hogy visszafordítsam az embereket. Kezembe vettem a hangosbeszélőt és megpróbáltam felhívni a figyelmét nyugodt hangon megszólítva:

– „Elnézést hölgyem, itt nem kelhet át. Kérem forduljon vissza….Hölgyem!"

Matan kinevetett, hogy mennyire patetikus volt ez. A nő nem törődött velem, továbbra is Hebron felé tartott a hídon. Matan átvette tőlem a hangosbeszélőt és ráüvöltött, hogy forduljon vissza.

Azt hiszem néha egyszerűen nincs választásod. Aggresszívnek kell lenned, hogy az emberek figyeljenek rád. Katonaként nem engedheted meg magadnak, hogy mindig kedves légy. Néhányan visszaélhetnek vele. Ez mindig megtörténik.„

A bejegyzésre érkezett pár kommentár, többek között egy palesztin lánytól, akit Nonának hívnak:

„…úgy tűnik a te Angel-ed ugyanazzal a problémával küzködik a mobiltelefonszámlával, mint én. Én 24 órán keresztül SMS-ezek a vőlegényemmel, aki most az Emirátusokban van, de mit tehetnék mást, mint üzeneteket küldök és kapok bármekkora is a számlám.:)

(…)

Mi Palesztínok természetesen megértjük a barátságosabb hangot is, de ahogy te is említetted korábban ez az emberek személyiségétől és iskolázottságától is függ. És nem hibáztathatjuk azokat a szegény embereket, akik nem iskolázottak, alig találnak valamit enni. Az egyetlen dolog, amit ki nem állhatok, az amikor emberek élvezik, hogy bánthatnak másokat. Engem sokszor zaklattak már a katonák, nem tudom mi haszna van annak, hogy kényszerítenek egy lányt a mobilszáma megadására? Nem tudom miért vagyok kényszerítve, hogy bármit is tegyek a fegyverek fenyegetettségében, csak hogy szórakoztassak egy katonát…."

Egy beszélgetés két ember között, akik megosztják egymással hasonló tapasztalataikat. Annak minden ártatanságával és drámaiságával együtt. Mintha egy könyvben olvasnám olyan feszültsége van ennek a bejegyzésnek a kommenttel együtt olvasva. De ez nem egy könyv.