Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

Prága vagy Budapest

Sokszor hallani, hogy Prága milyen remekül működik a turizmus szempontjából, és bezzeg Budapest lemaradt. A téma engem is régen foglalkoztat, írtam is már róla, és a magam szubjektív tapasztalatai alapján ismét megpróbálom összefoglalni.

Ha pusztán a számok oldaláról közelítünk akkor persze a tények magukért beszélnek. Sokkal több a turista Prágában. De azért meg kell jegyeznem, hogy szerintem nem az a cél, hogy mint Prágában tömött sorokban, mint heringek álljanak a turistacsoportok. Az aranyművesek utcája napközben gyakorlatilag egy tömött halkonzervre hasonlít, amiből néhol egy-egy esernyő kilóg.

A Prágaiak egyszerűen kiszorultak a saját belvárosukból.

Azzal sem értek egyet, hogy Prágában nincs ez a gusztustalan pénzlenyúlás. Hát csak ülj be egy kávézóba a híres középkori óra környékén. Visszatérő kritika hogy mi a múltunkból élünk, jelenünk nincs. Hát Prágában sem azt látom, hogy a kortárs művészetek múzeuma előtt kígyóznának a sorok. Berlin esetleg a jelenéből él, de ha Prágával hasonlítjuk össze Budapestet, akkor nincs mit egymás szemére vetnünk. Zsidótemető, Kaffka, Golem, középkori ihletettségű utcák, tornyok, harangszó, macskakő, gótikus katedrális vízköpőkkel, alkímia, knédli és sör.

Prague

Ez a jelen? Ők is a múltjukból élnek…szerintem a különbség annyi, hogy Prága olyan, mint egy középkorból úgymaradt város (a belváros), Budapest meg a XIX. századi Jókais arcát mutatja a turistáknak. Ráadásul ott is ez a konzervatív turistaipar megy, ahol a betétmondatokat betanult idegenvezető esernyőt feltartva vezeti a birkacsordát a nyakába akasztott hangosbeszélővel próbálva túlkiabálni Japán szomszédját. Ez lenne a minőségi turizmus?

Prága szerencsés a tekintetben, hogy egy jól behatárolható, hamar bejárható körön belül van minden. Persze ehhez hozzátartozik az is, ahogy azon kívül aztán a nagy semmi. Lakótelep a közepén a hokipályával. Nálunk viszont elkülönült szigetek vannak. Hősök Tere, Budai Vár, Váczi Utca, Vásárcsarnok, Bazilika, Parlament.

Parliament building

Ezek szerintem némi fantáziával összeköthetőek lennének, hiszen a várból a Budavári Siklón keresztül, át a Lánchídon csinálva egy hurkot a Váczi utca, Duna korzó- Bazilika vonalon, végig az Andrássy-n be lehet futni egy viszonylag egységes ívet. Szerintem éppen csak az ötletek hiányoznak, a poénok. Prágában a mai napig mosolyra szalad a szám, ha látom a TV tornyon négykézláb mászó csecsemőket. Tudja valaki, hogy miért nincsenek utcai mutatványosok, olyan szoborrá meredő arany vagy ezüstre mázolt alakok, igazi utcazenészek (nem az aluljárós zenésznek álcázott koldusok) Budapesten?

Prágában tömeg van, legalábbis a fő turista útvonalakon és engem is általában azok a helyek vonzanak, ahol élet van. Budapesten az is probléma, hogy szerintem a belvárosi lakástulajdonosok egy sajátos félreértésben élnek. A belváros azt jelenti élet van, zaj van…zene van, meg humor, móka, kacagás. Aki csendre vágyik igen szép pénzt kaphat a Liszt Ferenc téri vagy Deák téri lakásáért. Házat is vehet belőle a XVIII. kerületben hatalmas zöld kerttel.

Az is olyan elszomorító, hogy mi egy kicsit a "mit miért nem" városban élünk. Nagyon emlékszem a Felvonulási térre tett homokóra történetére. Eredetileg az gurult volna végig a téren, lett volna köré mindenféle, de ehelyett elrejtették a fák alá az ING székházzal szemben, sokáig tábla se volt, de ma is a kutya sem tudja mi az, és hát nincs is mit tudni róla…mert semmi. Egy bazi nagy homokóra, de még az időt sem tudom meg belőle.

Láttam az indexen már annyi tervet, gyalogoshídról a Dunán, olyan vizen lebegő kávézókól. Szerintem a zöld gyep a szabadsághídon, vagy a pár napos pontonhíd jó poénok voltak…Az igazán progresszív ötletek egyébként ahogy én észreveszem az alteros művészeti körökből jönnek… akik gyártelepeket rendeznek be, kortárs művészeti negyednek, de ezek aligha szólítják meg a mai mainstream itteni turizmust. (van egy ilyen hatalmas képződmény Pekingben, marha messze mindentől mégis tele van turistával) Vagy a romkocsmák üzemeltetői, akik szintén inkább a magyar közönségnek szólnak (ami nem baj), és ötleteik egyelőre nem nőnek túl a vendéglátás korlátos keretei közül.

Szóval szerintem leginkább paradigmaváltás kéne a turizmusban, (Prágában is, de ez legyen az ő gondjuk), mert különben mutogathatjuk a XIX. századot anélkül, hogy lenne közünk a XXI.-hez. És itt nem arra gondolok, hogy Hong Kong-ot kéne csinálni Budapestből, de ezeket a köveket kicsit másképp is meg lehetne tölteni élettel.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás