A legelső benyomásom Kirgizisztánról számtalan amerikai katonai repülőgép volt. Több tucat szürke nagy szállítógép. Ez már a szép új világ. Ott vannak mindenhol és szerintem azért teszik ki ezt a rengeteg repülőt, hogy egyértelműen a világ tudtára adják, hogy ők itt vannak. Hogy Ők vannak itt! Nem csak reptér ez, hanem kiállítás.

Nem kell azonban sokáig menni, hogy szembesüljön az ember az első szovjet maradvánnyal is. Ahogy kiléptem a reptér fogadóterébe a hosszú kígyószerű csőből, egy hatalmas tányérsapkás határőr várt. Mármint a tányérsapkája volt hatalmas, a férfi inkább fiúnak tűnt, törékeny ázsia alkattal és szemekkel. Kb. mint a képen.

A reptér egy betonkocka. Biztos erődnek is tervezték. Azért kicsiben megvan minden, beléptető kapuk és határőrfülke. A fickó (egy másik) hosszasan lapozgatja az útlevelem, vizsgáltatja a vízumom. Ráér, hajnali kettő van, én vagyok az egyetlen a "sorban". Korán reggel már dolgoznom kéne, ebből nem lesz alvás..vagy munka nem lesz.

Hosszas vizsgálódás utám rámnéz és kérdően kimondja a munkahelyem nevét. Lefagytam. Basszus ezek mindent tudnak. Nem tudtam eldönteni, hogy ez már az amerikai jelenlét, vagy a szovjet örökség.  Nem titkolt meglepettséggel közöltem, hogy igen…ezt a céget képviselem, üzleti úton vagyok.

Napokkal később kiderült, hogy a pasi vendéglátóim egyikének a férje. Innen tudta, hogy várnak valakit Magyarországról és innen tudta a cég nevét:)

Hajnalban egyedül megérkezni egy idegen helyre elég sajátos élmény.  Amikor kiléptem a nem túl nagy váróterembe olyan hangulat fogadott mint vidéki vasútállomásokon az első vonat érkezése előtt. Lassú, csendes élet, a sötétben látni a leheleted, ha vannak is emberek mindenki olyan szellemszerű körülötted. Állnak páran ciril betűs feliratokkal. Szigorúan papírra. Megpróbáltam felismerni a nevem ciril betűkkel írva. Viccesen néz ki, de legalább van elképzelésük a Zs betűről, máshol Zoltra redukálnak. Ha akad egy jól tájékozott, akkor perceken belül kiderül, hogy akkor biztos Zoltánnak hívnak. Hát nem…

Egy fiatal kirgiz szemű fiú volt a sofőröm. Csak mosolygott, angolul egy szót sem értett. Ahogy mondom…egy szót se. Hát reménykedtem benne ő tényleg engem várt. Régi fekete Audi. Később kiderül ez igen ritka errefelé, inkább Volga, vagy Lada Szamara dívik, amit itt SPUTNIK néven futtatnak. Vagy 40 percen át mentünk először valami autóúton aztán a főváros üres utcáin. Csak az eszem tudja, hogy főváros, amúgy Esztergom külső. Nem ijesztő, sőt nekem barátságos is, de én már csak egy forró zuhanytól és ropogós paplantól leszek barátságos. Az egésznek volt egy olyan hangulata mint az Elveszett jelentésben:

 

Ezen a hotelbe való érkezés sem segített. Hyatt Renegade Bishkek. Ha nem olvasom hozzá a város nevét, maga a hotel bárhol lehetett volna. Ugyanolyan hotel, ugyanolyan szoba, az az erőltetett steril környezet, erőltetett mosollyal és aranyáron adott ásványvízzel az egyetlen nyitva lévő helyen…a bárban. Nem utálom egyébként a szállodákat. Azt nem szeretem ha koszosak, hiszen az egyetlen jó dolog a szállodában az a fenekem alá tolt tisztaság és rend. Egy napig tart, míg birtokba nem veszem a szobát, de ha beengedem a szobaszervízt újjávarázsolják. Azt sem szeretem, hogy még a levegővételt is felszámolják. A legtenyérbemászóbb az internet ára. Mégis egy idegen helyen, a szálloda hamar otthonná válik, ha ez az egyetlen hely, ahol egyedül maradhatsz, és ahol ez a fura lámpafénysárga melegség vár.