A szingapúriak használnak egy kifejezést arra a viselkedésformára, amit ők nagyon jellemzőnek tartanak magukra. Ez a kifejezés a KIASU (ejtsd: kiaszu). A kínai nyelv ott gyakran beszélt hokkien nyelvjárásából származó szó nehezen fordítható, inkább a jelentését érdemes valahogy megragadni. A wikipedia angol verziója a „veszteségtől való extrém félelem” kifejezéssel írja körül a KIASU jelentését.

Ez így elég magasröptűnek hangzik, olyan összefüggésekkel tálalva, mint a kelet-ázsiai társadalmak (Hong Kong, Szingapúr, újabban Malajzia) éles versengő attitűdje, vagy a sajátos értékrend, amiben a karrierbéli sikerek, a közösségből való kiemelkedés előkelő helyet tölt be.

A leírások szerint a jelenség lényege nem is az ambíció és a folytonos sikerre való törekvés, hanem az a beállítottság, hogy a vesztéstől, alulmaradástól való félelem mindebben sokkal erőteljesebb, mint a győzelem, az előrejutás iránti vágy, és a siker öröme.

Valójában azonban a hétköznapi szóhasználatban (és bizony mindenki ismeri és használja ezt a kifejezést Szingapúrban) egészen egyszerű, húsbavágóan ismerős jeleneteket ír le a kifejezés.

KIASU az, aki már akkor benyomul az MRT (az ottani nyeregvasút neve) ajtaján, amikor a bent lévők még ki se szálltak. KIASU az, aki a McDonaldsban mielőtt rendelni megy a pulthoz letesz egy csomag papírzsebkendőt az egyik asztalra, mintegy lestoppolva a helyet. A KIASU egész éjjel tanul, hogy övé legyen a legjobb vizsgaeredmény az iskolában és hülyére dolgozza magát, hogy ő kapja a legközelebbi előléptetést.

Ismerős jelenetek ezek szerintem itthon is. Csak talán ilyen külön szavunk nincs rá. Mert van a bunkó, aki tolakszik a sorban, Előre akar jutni mindenáron, nehogy lemaradjon.

De ismerjük a strébert is, akit vagy érdemes felhívni, mert úgyis van jegyzete már egy hónappal a vizsga előtt, vagy nem érdemes felhívni mert csak rosszul érzed magad ha kiderül, hogy ő már kötteti a szakdogáját, amikor Te még a témát se találtad ki.

A szingapúriaknak azért van talán külön szavuk rá, mert képzelj el egy osztályt, ahol mindenki (és nincs kivétel…miiindeeeenkiii) stréber. Nem hívják egymást jegyzetekért, mert egyrészt miért adnék bármit is a konkurenciának, másrészt nincs időm telefonálgatni, holnapra kész akarok lenni a szakdolgozattal pedig csak tegnap iratkoztam be az első évfolyamba.:)

Ismeretlen jelenség a súgás az iskolában és a puskázót egyszerűen feljelentik. Lehet ezt úgyis nézni, hogy a jó állásokért való versenyben felismerték azt az összefüggést, hogy ha a másik azért kap ötöst mert mást küldött be vizsgázni (ups ilyenek vannak??:) ) akkor én lemaradhatok két év múlva egy állásinterjún, pedig mögöttem van teljesítmény is. Ez a gondolkodás átlengi az egész társadalmat.

Hogy ez sikeres az nem kérdés. Szingapúr 40 év alatt egy koszos halászfaluból dúsgazdag városállamá vált impozáns egy főre jutó GDP-vel.

Ízlés dolga talán, de van akinek ehhez képest jobban bejön mondjuk a mexikóiak mañana mentalitása. Amikor Guadalajarából  Tequila felé menet egy buszon egyszercsak a sofőr behúzta a kéziféket és leszállt reggelizni, akkor megértettem, hogy mi a különbség az USA és Mexikó között igazából.:)