Vidékről Budapestre költözve

Idén lesz 15 éve, hogy Budapesten élek. Itt születtem, egész pontosan Kőbányán, de gyerekkoromban laktunk Mohácson, egy Pereszteg nevű faluban Sopron közelében, és aztán éppen 15 évet töltöttem el Tatabányán.

Habár volt időm hozzászokni a budapesti viszonyokhoz, azért még nagyon él bennem az, ahogyan megéltem a váltást. Lehet ha Debrecenben, Szegeden, Pécsett vagy Miskolcon növök fel, akkor nem ilyen nagy a kontraszt (bár kétlem), de nekem hatalmas változás volt egy vidéki városból visszajönni Budapestre. 

Tatabánya nem egy szép helyként van elkönyvelve. Nem is az. Engem mégis ezer szál köt oda érzelmileg, és Budapesthez is. Ez az írás nem arról szól, hogy milyen remek hely az egyik, és milyen rémes a másik. Inkább azokat az apró részleteket akarom összefoglalni, amik szembeötlő különbségek a vidéki és fővárosi lét között.

Az első magától értetődő dimenzió a méret. Budapest a legnagyobb városunknál is négyszer nagyobb lakosságát tekintve. Tatabánya fénykorában olyan 80.000 lakosú volt, az ott eltöltött 15 év bőven elegendő volt arra, hogy minden szegletét kiismerjem. Némi túlzással elmondhatom, hogy nem volt olyan utca, amiben valaha nem jártam volna. Ráadásul Tatabánya térbeli elrendezkedése igen sajátos. Egy kb. 10 km hosszú és mindössze pár km széles karély veszi körbe a Gerecse egy részét.

Ehhez képest Budapesten 15 év után is egész városrészek vannak, ahol soha nem jártam. Pedig nem vagyok kevésbbé aktív. Csepelen talán életemben kétszer voltam, és számomra teljesen kiesik a Campona környéke Dél-Budán. Ugyanilyen sötét folt számomra Káposztásmegyer, ahol szerintem tavaly jártam először.

A mérethez tartozik az a benyomás, amit az épületek keltenek. Tatabányán a legnagyobb épületek az ún. szalagtizesek, de nem ez a jellemző. Keverednek a 4 emeletes lakótelepek, az új típusú lakóparkok, a szintén négyemeletes 50-es évekbeli téglaházak, a kertesházas zöldövezettel. Ehhez képest Budapest a belvárosi tömbjeivel impozáns benyomást keltett minden látogatás alkalmával. Nekem mindig lenyűgöző volt látni azt, hogy milyen egységes és gyönyörű a Nagykörút ezekkel a hatalmas házakkal. Minden olyan kétségbeejtőnek nagynak hatott. Sose láttam korábban vidéken olyan nagy belterű lakásokat, mint Budapesten, széles utakat, és főleg a hidak környékén nyűgözött le az, ahogyan kinyílik a tér. Ez még ma is képes megragadni a figyelmemet. Kocsival ráhajtani az Erzsébet hídra a szűk Kossuth Lajos utcából még ma is sajátos élmény. Úgy megy az az utca mintha egy folyótorkolat deltája lenne.

Budapest belvárosi része egyébként egyáltalán nem nagy. Néha amikor a Gellért-hegyről vagy a Várból látom a belvárost, akkor úgy tűnik a Bazilika a Kálvin tértől pár lépésnyire van és vidéki viszonylatban egyébként tényleg.

Az illuzió egyik oka a közlekedés lehet. Már évek óta magam is beálltam a BKV-val örökké elégedetlen emberek sorába, de ez azért van mert igen messze került az az élmény, hogy Tatabányán akkoriban 20 percenként jött egy busz, és két megálló között hatalmas távolságok voltak.

Az egyik első benyomásom a Budapestre költözés után az volt, hogy nem értettem micsoda pazarlás olyan megállókat építeni, ahonnan még/már látod a másikat. Vidéken két megálló olyan távolságban van egymástól mintha a 4-6-os a Moszkva után csak a Margit hídnál állna meg. Ha már itt tartunk nekem a Széna téri megálló léte önmagában rejtély, a Moszkván ha lekésed a villamost, a lámpák miatt gyalog simán beéred a Széna téren még. Ráadásul a vidéki városok tömegközlekedése egydimenziós, kizárólag busz van, se villamos, se metró, se trolibusz (a pár kivételt leszámítva).

Olyan, hogy éjszakai járat? Ha busszal akartam hazamenni, akkor este 11 körül be kellett fejeznem mindent Tatabányán, mert utána hajnali 5 körül jön a következő. Már Budapesten laktam, amikor egy vidéki (falun élő) ismerősöm feljött és a Népstadiontól a buszról leszállva egyszerűen elgyalogolt a VII. Kerületi Damjanich utcába. A többiek kérdezték tőle..”mi van, hülye vagy?”, de igazából a Népstadion-Stefánia-Ajtósi Dűrer-Dózsa György út-Damjanich útvonal vidéki viszonylatban egyáltalán nem egy bevehetetlen távolság gyalogszerrel.

Nekem a bolt az ABC. Közért csak Pesten van. Különbség éppen nincsen, talán csak az, hogy a különféle üzletek már az átkosban is egymás szájába értek Pesten, vidéken egy típusú boltból csak egy volt rendszerint a környéken. Indokoltabb lenne ebből a szempontból a sűrűbb közlekedés vidéken, mint a mindig is jobban ellátott Budapesten. (Ma Tatabánya már arról híres, hogy egyik szupermarket éri a másikat. Én nem tudom mi történt ott és ki vásárol ezekben, de a Ságvári út alsó végétől az újvárosi buszpályaudvarig végigautózva némi túlzással csak szupermarket, bevásárlóközpont és autószalon látható.)

A szórakozás és úgy általában az „élet” szempontjából Budapest semmihez nem hasonlítható aranybánya az országban. Vidéken legjobb esetben egy színház (csak nagyobb helyeken), egy mozi, egy strand, egy diszkó vagy más zenés táncos hely volt a jellemző bár ezügyben az utóbbi 15 évben történhetett változás. Ez persze kedvezett annak, hogy szorosabb kapcsolatok, jól behatárolható körök voltak mindig is egy vidéki városban. Szubkultúránként ha szerencséje volt, mindenki megtalálta a maga helyét és egymást nem csak az azonos ízlésű körök ismerik legalább látásból, hanem mindenkinek ismerős mindenki, aki mozog a vidéki „életben” .

Ezért van az, hogy életszerű azt hallani egy beszélgetésben „Te, figyelj…Te nem tatabányai vagy véletlenül?” Miközben elég ritkán lehetünk tanúi annak, hogy: „Te figyelj…Te nem pesti vagy véletlenül?” Önérzetes válasz erre, ha mégis elhangzik: „Nem, budai vagyok!”