Normal
0

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-style-parent:””;
line-height:115%;
font-size:11.0pt;”Calibri”,”sans-serif”;
mso-fareast-„Times New Roman”;}

A karácsony az egyetlen igazi ünnep számomra. Igazából nem azért, mert belül ezt élem meg leginkább ünnepélyesen, hanem mert szerintem ez maradt az egyetlen alkalom, amikor tényleg megáll az élet körülöttem is, és bennem is. Ez nagyon fontos egy ünnephez. Egy módosult tudatállapot, vagy ha arra képtelen valaki, akkor is a többiek miatt egyszerűen kiszorulsz a hétköznapokból, mert karácsonyra elfogynak a hétköznapok.

A karácsony nem ismer tréfát, nem lehet nem tudomást venni róla. Egy március 15-ével, augusztus 20-ával simán előfordulhat, hogy átsuhan rajta észrevétlenül az ember, főleg ha hétvégére is esik. Az október 23-át már régen elszarták, az nem ünnep, az aktuálpolitikai esemény lett.

Talán a karácsony az utolsó keresztény bástya, ami valami olyasmit menekít át a vallásosságból napjainkba, ami a kevés szerethető dolgok egyike az egyházból. A család (jelentsen ez bármit is) és a szeretet. A karácsony egyértelműen családi ünnep. Nem felvonulások, nem nemzetvezetői beszédek, nem közös történelmi emlékezések alkalma, hanem pusztán a család és a szeretet ünnepe. Félve mondom ki, de a karácsony bizony nem nemzeti ünnep és ez napjainkban nagyon jót tesz neki. Olyannyira nem nemzeti ünnep, hogy annál sokkal több…..emberi ünnep!

Nagyon igaz, hogy ma már valósággal ritka az azonos vezetéknevű papa-mama-gyerekek típusú család, de bármilyen felállásban is, azért még mindig kis létszámú csoportokban szeretünk egy fedél alatt élni. Ráadásul olyanokkal, akikkel valamiféle érzelmi szál köt össze bennünket. Ezt a létező igényt fejezi ki a karácsony, amit ebben a mi európai kultúránkban az egyház hagyott ránk. Kínában vagy mondjuk Szingapúrban úgy hat a karácsony, mint nálunk a Valentin nap vagy a Halloween. Eléggé testidegen, de amellett, hogy a kereskedők meglovagolják ott is, azok a családok, akik „ünneplik” egy közös vacsorával rendezik le a dolgot. Azt a felét szedik ki hát belőle, ami magjában nekik is mond valamit. Mert bizony a kínaiak sem anarchoszindikalista közösségekben élnek, hanem családokban, és leginkább ettől emberi ünnep a karácsony.

Sokat segít a karácsony hangsúlyossá tételében, hogy önmagában is napokig tart, és igen közel van a szilveszter és az új év ünnepe. Én nem is értem minek kell erőltetni minden évben a „két ünnep között” nevezetű napok munkanap jellegét. Üres tejfölös dobozokat fúj a szél az utcákon, ha munkanap, ha nem.

A legtöbben kritizálják az ünnep kereskedelmivé válását, de egyvalamiben biztosan segít az ajándékvásárlás szokása és a kereskedők felhajtása. Már hetekkel, (lassan hónapokkal) korábban elindul a karácsonyra készülés. Karácsonyi díszbe öltöznek az üzletek, az utcák, sok helyen már a lakások ablakai is vagy a családi házak. Lehet ebből giccsparádé, van ahol nagyon jól sikerül, de az kétségtelen hogy ettől a felhajtástól és készülődéstől, a vásárlásoktól és a csomagolástól a karácsony hangsúlya növekszik. Az év utolsó másfél hónapja gyakorlatilag a karácsonyról szól és ez azért nem rossz. Bármit is gondoljunk erről a felhajtásról, a karácsony megkerülhetetlen. Miközben alapvetően egy zárt, családi esemény, olyan mintha hirtelen mindenkinek szülinapja lenne. És ez teszi különlegessé. Hogy úgy meghitt és családi, hogy közben az egész ország ünnepli.

Én nagyon szeretem a karácsonyt. Szeretem azt az érzést, hogy 24-én leáll minden, és habár hó már évek óta nincsen, de azért mégis van az a hullapelyhes hangulat szaloncukor kötözéssel, meg fenyőfa farigcsálással (hú, milyen illata van és még az jó, hogy ragad tőle a kezem) és mákos gubával. Már alig várom..