Vagy két hétig nálunk vendégeskedett Rose a szingapúri séf. Télen Svájcban, nyáron meg Görögországban dolgozik egy Japán étteremhálózat főszakácsaként. Hát egy kultúrsokk volt nekem ez a csajszi.

Nem a kontinensnyi különbségek miatt, nekem egy magyar mesterszakács is kultúrsokk lenne ezzel a stílussal. Számomra lenyűgöző, amikor emberek értenek valamihez, az iskolájukban tanultak is valamit, és azt csinálják, amit imádnak csinálni. Az ilyesmi azonnal látszik is és Rose nagyon ilyen.

Nekem a főzés nyűg. Nem tudok főzni, egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy 2-3 órán át dolgozzak valamin, amit 20 perc alatt elpusztítok aztán. Utána meg mosogatás, edénypakolás. Na nem. Na kb. ennek a hozzáállásnak köszönhető, hogy amikor még egyedül éltem, a tűzhely fölött a lepattant lábosból kenyérrel kitunkolt tegnapelőtti pörkölt volt a megszokott vacsora.

Amit Rose csinál, az örömünneppé teszi a főzés körüli dolgok minden egyes elemét. Már az egy szertartás, hogy vásárolni megy. Lófasz parlament, meg halászbástya. Mondjam meg neki, hol találja a legjobb piacot Budapesten. Jótól kérdi…de azért egy vásárcsarnok és a közeli fény utcai piac elhagyja a számat. Majd minden reggel ott kezd. A vásárcsarnok nagyon tetszik neki, mint hely is, és azon kapom magam, hogy bár egy szót sem beszél magyarul, a hentesekkel sokkal jobban megérteti magát, mint én. Ő ugyanis tudja, mit vásárol. Rámutat és mutatja, hol mekkorát vágjon a csülökből, aki két mozdulatból is pontosan érti mit akar. Hiába vannak világok, amik összeérnek földrészek fölött is.

Hainani csirkét csinál nekünk este. Az egy dolog, hogy az én lepukkant konyhámban még nem láttam ilyen sürgést. De ez nem az a türelmetlen láboscsapkodós, „forrjál már bazzeg” típusú nyögvenyelős dolog. A késeket élezzük, a fűszereket órákig válogatjuk, és mikor látja, hogy kissé hiányos a konyhafelszerelés elszelel és hatalmas dobozokkal jön vissza, amiben rizsfőzőtől kezdve az ő fogalmai szerinti késig minden van. Utoljára talán nászajéndék osztáskor lettünk így felszerelve. Rose így hálálja meg, hogy ingyen lakik nálunk két hétig, bár kondibérletet is vehetett volna, mert olyan 5 kiloval gyarapodtam vendégsége alatt.

Két perc alatt kiderül számomra, hogy a konyha is egy olyan terület, mint a Forma 1. Márkanevekkel, minden apró részletnek megvan a helye, és nagyon nem mindegy mit veszel a kezedbe. Ami aztán végeredményként az asztalra kerül, az meg beillik egy kompozíciónak is. Minden számít, a színek, az evőeszközök, portugál borokat hoz a kajákhoz, és aszerint tölt mit eszünk. Minden alapanyagot ismer és meg akar ismerni mindent, amit még nem. Ezért van az, hogy egy órát áll a kürtös kalácsos előtt és miután megfertőztem a sajtos-tejfölös lángossal azóta az interneten keresi a receptet. Tetszik neki Magyarország.

Bárhova ülünk be számolja a székeket az étteremben és kalkulálgat az étlapból. Kérdi tőlem mibe kerül itt egy helyiségbérlet, mert elkéne egy normális ázsiai étterem Budapesten. Tervezget. Szeretnék ilyen lenni. No nem hiszem, hogy a főzés frontján valaha így belelendülök, de engem lenyűgözött ez a szakértelem és főleg az, ahogyan imádja ezt csinálni. Még nézni is jó.

Rose blogja.