Úgy reklámozzák magukat: Malaysia the truly Asia. Ez kb. annyit tesz: Malajzia az igazi ázsia.

 

De igazság szerint az első benyomásom nem ez volt. Sosem voltam korábban Ázsiában, szóval minden, ami a fejemben volt könyvekből, filmekből, magazinokból, a hírekből származott. Egy alulfejlett országot vártam ezernyi biciklivel, mindenféle infrastruktúra nélkül.

 

Hajnalban érkeztem meg a reptérre, még sötét volt. Tudtam, hogy csak ki kell lépnem az ajtón és megérzem ezért vártam pár pillanatot aztán vettem egy mély levegőt és nekiindultam. Annyit olvastam már a trópusok nehéz, fullasztó, örökké nedves levegőjéről, főleg gyerekkorom Rejtő könyveiben, hogy gondoltam szinte ismerős lesz. Nem volt az. Ha valamihez hasonlítanom kell, akkor az a kazánház, vagy valami durva fóliasátor. Nekem az estéhez még a nyár közepén is a nappalnál hidegebb, hűs, friss levegő kötődik, ajtót nyitni azt jelenti, hogy engedni be egy kis levegőt.

 

A világnak ezen a felén ez éppen fordítva van. Egy valóságos „húbaszdmeg” élmény szembesülni ezzel a kazánházzal, ami nem csillapodik este se, esőben sem és tulajdonképpen sohasem. Itt fűtenek ezerrel, és nehéz eldönteni, hogy a pára csapódott le rád, vagy izzadsz mint a disznó. Azt hiszem mindkettő. Az egyenlítő környékén ismeretlen fogalom a „veszek egy nagy levegőt”, vagy a reggelek harapnivaló frissessége. Ezekben az országokban a sóhajtás, a fellélegzés még akkor sem jelenti ugyanazt, mint nekünk ha használják a fogalmat. Ettől olyan nyomasztó az egész..egy percre sincs felszabadulás, a tüdőd folyamatos terhelés alatt van.

 

Hát Kuala Lumpur nem a fejletlenség benyomását tette rám. A reptér mintegy 70 km távolságra van a várostól, ezért érdemes óvatosan kezelni a kiugrok a reptérre fogalmát, mert az kb. olyan mint lemenni Gyöngyösre. A hotelhez, amit három napra foglaltam járt a transfer is, ami egy taxisofőrt, aki már az első mondatban lemiszterezett.

Jódarabig az autópályán száguldottunk valami helyi gyártmányú autóval, és ha nem pálmafák övezik az utat azt is gondolhattam volna, hogy Európában vagyunk. Ebben azért az autópályadíj kapuk is megakadályoztak, mert amint a sofőr letekerte az ablakot, elemi erővel áradt be a kazánház.

 

Világosodott mire a városba értünk. Hatalmas modern metropolisz, felhőkarcolókkal. Nem ám a pálmafához kötözött lógócsöcsű malac. Kuala Lumpur egy lüktető nagyváros, annak minden kellékével. Taxisofőröm beszédes embernek bizonyult, rövid wikipédiaszerű összefoglalót tartott nekem az országról, miszerint ez egy remek hely, alig 2% a munkanélküliség, fejlődnek rohamléptekben és csak egész nyugodtan szólítsak le bárkit az utcán, az angolul fog válaszolni. Hittem neki, mert tényleg így is nézett ki, és későbbi tapasztalataim sem cáfoltak rá szavaira. Amint megtudta, hogy magyar vagyok azonnal hangos Baumgartnerezésbe kezdett, és lám….mégis megéri ez a Forma 1 nekünk.

A mi kis homogén Kelet Közép-Európánkból kimozdulva az ilyen helyeken a legharsányabb talán az a színkavalkád, ami szembejön. Maláj, kínai, indiai él itt egymás mellett s habár megvannak a maguk negyedei, ahol piacaik tömörülnek, nincsenek elkülönülve egymástól. Bárhova megyek, igyekszem elvegyülni a helyiek között, ami itt reménytelen vállalkozás, lévén minimum egy fejjel magasabb vagyok és fehér, de azért közel menni lehet. Már a taxiból láttam, hogy van nekik nyeregvasútjuk, amit Monorel-nek hívnak és mivel ilyen nálunk nincs hát nekem azonnal ki kellett próbálnom.

 

Miután bejelentkeztem a hotelbe, felszaladtam a legközelebbi állomásra és kinéztem a térképen melyik irányba lehet a híres ikertorony, ami sokáig a világ legmagasabb épületének számított. Jött is a metrószerű vonat és én felpattantam az AMPANG irányába. Na a tornyok a másik irányba voltak. Erre csak akkor jöttem rá, hogy amikor a magas felhőkarcolókat egyre alacsonyabb és koszosabb épületek váltották fel. Tömött lakótelepek, az ablakokban és erkélyeken ezernyi ruhával. Gondolom ezeket az áztatás, előmosás szándékával lógatták ki, mert ebben a kellemes 100%-os páratartalomban a szárítás elég elvetélt próbálkozás. Pár héttel később Indonéziában egy vidámparkban lefröcskölt az egyik beülős-sikítós. Gondoltam nem számít mindjárt megszárad. Ahha..még este is csurom víz voltam.

 

A nyeregvasúton üldögélve aztán megtapasztalhattam, hogy a taxisofőr igazat mondott. Itt mindenki, ami alatt azt értem, hogy MINDENKI beszél angolul. Valamelyik alkalmi útbaigazítóm mesélte, hogy ez alapvetően az angol gyarmatosítóknak köszönhető. Elmondása szerint két stílusa volt a gyarmattartásnak. Az egyik az angol módszer, akik amellett, hogy természetesen lerabolták az adott országot, viszonylag sokat invesztáltak az infrastruktúrába és például az oktatásba is. Ennek köszönhető az, hogy ma az olyan országok, mint India, Malajzia vagy akár a Szingapúr rengeteget profitál az angol jelentette előnyből. A másik módszer az az, amit pl. a hollandok alkalmaztak Indonéziában. Itt a gyarmatosítás pusztán a kifosztásra szorítkozott, olyan sok hozzáadott érték nem volt a dologban. A hollandok ráadásul megelégedtek a partmenti nagyvárosok elfoglalásával, Indonézia vidéki részei sok esetben érintetlenül maradtak.

 

Az is igaz persze, hogy fura egy angolt beszélnek ezeken a helyeken. Egyfajta pragmatizmustól vezérelve az emberek, hol ezt, hol azt a nyelvet használják, olykor akár egy mondaton belül is. Attól függ mit lehet gyorsabban, érzékletesebben kifejezni. Sajátos élmény ezért egy maláj metrón utazva folyton felkapni a fejed, mert úgy érzed érted, amit beszélnek, de aztán mégse. Két nő ül közvetlenül mellettem, s már hozzászokik a fülem a dallamos maláj nyelvhez, amikor azt hirtelen megszakítja valami ismerős. Kb. így: blablablablabla early morning blablablabala central station blablablablabla.

 

A szállodában bekapcsoltam a TV-t. Úgy látszik a TV2 olyan csatorna, ahol mindenhol kell lennie egynek. Fiataloknak szóló reggeli program. Mosolygós, szép kínai lány és egy sötétebb bőrű, de nem vágott szemű maláj fiú vezeti. Hírek, sztárpletykák, a képernyő alján folyamatos sms csík, ahol a nap kérdésére írhatod meg a választ:

 

–          Többet kéne-e költenünk gyermekkórházakra Malajziában?

 

Ez már tényleg nem a lógócsöcsű malacok országa. Mindegy milyen messze utazol, ugyanoda érkezel és azért volt ebben valami egyszerre ijesztő és biztonságos.

folyt köv.