Most múlik hirtelen
Már itt van, most már tényleg. Érzem a levegőben, a csípős reggelekben és a korai sötétedésben. Látom a gesztenyefákon és a koradélután kirajzó kisiskolásokon.
Hisz én is kisiskolás vagyok még, 1980 van és ugyanolyan messziről, mint egy barlangból jönnek a hangok, ahogy majd 30 évvel később, amikor ezeken a kegyetlen hideg reggeleken felkelek. Az idő egyenes síkját, mint valami origamit hajtják össze az évszakok. Valahogy úgy, hogy az összes ősz összeér, meg az összes nyár és tavasz is. Nem tudom hány év kell még, hogy eljön-e valaha a megszokás. 12 hónap nagy idő, azalatt részleteiben éppen elfelejted, milyen szaga van az ősznek, milyen csillogó a lepottyant gesztenye. A zsebeimet tömtem tele velük mindig, és bár pár nap múlva magam se tudtam ugyan mi értelme volt összegyűjteni, de ott és akkor nem lehetett ellenállni neki.
Akik a trópusokon laknak, azoknak egész más lehet az időérzékük. Mindig a nyárban vagy fent északon a fél év sötétség, fél év világosság váltakozásában egész másképp néz ki ez az origami, és ha valami ilyen helyen kéne élnem, biztosan megzavarodva bolyonganék a fürdőgatyás télapókor.
A faleveleket össze lehet hordani nagy kupacba. Zizegnek meg ki tudja mi van alattuk, néha ha nedves gusztustalan kis bogarak szaladnak szét, de a száraz puhába akár egész magasról is lehet ugrálni.
Október közepéig még jó lesz. Aztán az a szürke, taknyos-nedves, esős, ködös pancsolás. Talán ezt lehetne leginkább kihagyni. Ezt lecserélném és a vényasszonyok nyara után leesne az első hó mondjuk valahol félúton a novemberben. Azzal én kiegyeznék.
Megosztás
