A karácsony körüli hosszú szünet az egyetlen alkalom, amikor előkerülnek a számítógépes játékok itthon. Utána egy évig elő sem vesszük csak elvétve. Vicces újraindítani az egy évvel ezelőtti mentést, miközben már rég nem tudod, milyen gombokat kell nyomkodni.

Én régen PC-s játékokat játszottam, de tavaly vettünk playstationt így most az porosodott egy évig.

Szóval miközben évente rámjön a játszhatnék, igazából nagyon elégedetlen vagyok velük.

Ezek a játékok számomra akkor lesznek igazán érdekesek, amikor a játékmenetben ugyanolyan (tehát filmszerű) grafika lesz, mint a bevezető vagy átkötő animációkban. Habár tudom, sok munka van benne, azért én mindig érzek egy kis átbaszást. Megnézel egy látványos bevezetőt, aztán játszol a szögletes arcú és mozgású rajzfilmfigurákkal.

Igazából nem érdekelnek a technikai részletek, hogy NASA szintű géppark kéne a nagyobb képfelbontáshoz vagy, hogy aranyáron lehetne csak eladni a játékokat, vagy bármi. Megengedem magamnak, hogy mezei fogyasztóként tekintsek a játékokra, és én eddig még olyat nem láttam, amelyik ne lenne rajzfilmszerű.

Tudom, nem igazán tartozom a célcsoportba, de éppen ez is bajom. A játékok döntő többsége 12-13 évesekre van szabva, és nagyjából ez is a színvonaluk. Ezek szerint kevés olyan nagyra nőtt gyerek van, akik majd 40 évesen is szívesen játszanának valami kevésbé nevetségessel. Nem vagyunk elegen ahhoz, hogy érzékelhető piaci szegmenst jelentsünk. Így aztán a játékok többsége varázslós, meg tűzgolyós, szuperhősös lövöldözős, meg karatézós verekedős. Még csak nem is az erőszak zavar benne, hanem az a leegyszerűsített primitívség.

Nekem leginkább a stratégiai játékok tetszenek. A város vagy birodalomépítős, de jók azok is, ahol hadseregeket kell irányítani vagy ezek kombinációi. Jó az, amelyik nehéz! Amikor már harmadik napja azzal álmodok, hogy a fenébe oldhatnék meg egy helyzetet és érdekes módon sokszor éppen álmomban jön a megoldás, mint a benzolgyűrű. De a játékok többsége egy idő után nagyon is kiszámítható. A szó szoros értelmében.

Még a nagyon életszerűnek tűnő számítógépes játékokon is látszik, hogy matekos szubkultúra alkotta őket. Nem az a baj, hogy értenek hozzá, mert mögé kell tenni a matekot, hogy fusson, de azt mondom MÖGÉ és nem beletolva az arcomba.

Számozott szintek, életpontok, akciópontok, százalékos értékek, képletek az erőviszonyok kiszámításához. Mindezek kiszórva mindenfelé a képernyőre. Néhány játékot a fejlesztés vége előtt valamikor oda kéne adni matematikától direkt irtózó kreatív arcoknak, akik könyörtelenül kiszórnának minden matekos dolgot a játék látható teréből. Számok ott legyenek, ahol az életben is vannak, mondjuk a pénznél. De egy sebesültnek leszakad a karja, nem pedig 33%-ot veszt az életerejéből. Aki ügyesebben verekszik, fekete övet kap karatéból, nem pedig szerez 2 akciópontot.

Nem vagyok szakértő, nem is akarok érteni ezekhez, csak évente egyszer elkap a roham, ami kb. két hétig tart és akkor újra adok egy évet az iparnak, hátha rámtalál.:)

—