Annyit

Mindennaposak a megalázások a pszichiátriai otthonokban?

Ilyen és hasonló címekkel jelennek meg sorra cikkek a kiskunhalasi pszichiátriai intézményben történtek kapcsán.

Az én válaszom a kérdésre egyértelműen az, hogy IGEN!

A totális intézményekben a visszaélés ugyanis tulajdonképpen kódolva van. Olyannyira, hogy ezeknek az intézményeknek már a puszta léte is visszaélés. Tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy bármilyen humán segítő tevékenységet végezzenek. Viszont tökéletesen alkalmasak arra, hogy embereket zárjanak el a külvilágtól reménytelenül, és embereket változtassanak minden perspektíva nélküli, élettelen, nagyon-nagyon beteg, magatehetetlennek tűnő árnyakká. Olyanokká, akikkel aztán kiszolgáltatottságukban bármit meg lehet csinálni.

Nem csak az iraki börtönök megalázásaira emlékeztető, felkavaró, rendkívüli események testesítik meg számomra a visszaélést a pszichiátriai és fogyatékos intézményekben. Hanem az alaptevékenység is. Az, amit szempillarebbenés nélkül mond bele a személyzet a mikrofonba egy felmérés során, azért mert fogalma sincs arról, hogy amit csinál az mélyen sértő, megalázó.

2001-ben a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF), vizsgálatot végzett az ország összes (mintegy 50) nagylétszámú pszichiátriai intézményében. Az empirikus gondossággal elkészített, számomra meglepően magas színvonalú tanulmány következetesen veti össze a nemzetközi és hazai emberi jogi és betegjogi garanciákat az általuk tapasztalt valóssággal.

A tanulmány (teljes terjedelmében elérhető itt) többek között kitér az intézményben 20-30-40 éven keresztül elő lakók szexualitására is. A szervezet intézményekbe látogató munkatársai rákérdeztek az intimitás lehetőségeire. Kiderült, nyugati mintára, több helyen átvették már az ún. intim szobák rendszerét.

Filmekben néha látni ilyet, börtönökben is alkalmazzák, a szabadságvesztésre ítélt emberek lakószobának berendezett szobában találkozhatnak partnerükkel, ahol lehetőségük van az intim együttlétre is. Bentlakásos intézményekben, ahol lehetetlen akár egy egy percre is egyedül lenni, több százan laknak együtt szoros rend szerint, az intimitás minden lehetősége nélkül. Egy ilyen szobának ott nagy jelentősége lehet. Korszerű szemlélet, vegyük hát át.

Mi történik egy olyan helyen, ahol a szemléletváltás magja reménytelen talajra hullik?

A PÉF felmérése az találta, hogy habár az intim szoba intézményét sok helyen bevezették, van ahol annak kulcsát a főnővértől kell elkérni. Az egyik otthonban a személyzet arról is beszámolt, hogy rendszeresen hallgatóznak a szoba ajtaján „nehogy baj, verekedés legyen”. Olyan hely is van, ahol vizesblokk, mosdó nem tartozik a szobához, de a pszichológus kolléganő biztosította a felmérés készítőit, hogy a higiéniával nincs gond, „az ápolónő mindig ellenőrzi, hogy az esemény után megmosakodtak-e”.

Reménytelen, …tényleg azt gondolom reménytelen. Ezekbe az intézményekbe a rendszerváltás óta több mint 24 milliárd forintot ölt a magyar állam fejlesztésre. Teljesen hiába. Még ha aranyból lennének is a falak, és gyémánt kilincsek csillognának ezekben a valaha jobb napokat látott eldugott kastélyépületekbe telepített nagylétszámú otthonokban, akkor sem lehetne lángszóróval se kiírtani azt a szemléletet, ami valamikor az 50-es években áramlott azok közé a falak közé.

u.i.: (egy kommentre reagálva) nem, nem vagyok szcientológus. Annak idején elolvastam a Dianetika könyvüket, sőt gyanútlanúl bedőlve egy volt katonatársam invitálásának, egyszer elmentem egy előadásukra is. Ennyi nekem elég is volt belőlük.

Azt viszont komolyan gondolom, hogy súlyos gond van azzal, ahogy ebben az országban a mentális problémával élőkkel és a fogyatékos emberekkel bánunk. 

u.i.2.: (egy másik kiegészítés) A posztban szereplő otthonok (hivatalos nevük: Pszichiátriai Betegek Otthona) szociális intézmények, amelyek nem tartoznak az egészségügy rendszerébe. Ez azért fontos, mert ott pszichiátriai jellegű gyógyítás, gyógyító tevékenység nem folyik. Az ilyen intézmények hosszú távú lakhatást nyújtanak. 

Megosztás