A globalizációnak ezzel vége? Néhány gondolat Putyin inváziójáról
Elég sok olyen vélemenyt olvasok Ukrajna lerohanása kapcsán, hogy ezzel nagyjából vége van a globalizációnak. Ez egy olyan olvasata...
Akik a Tigris évében születtek, azok azt mondják született vezetők. A kínai horoszkóp szerint 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986 és 1998 voltak a tigris évei. Akik ebben az évben születtek azok a horoszkóp szerint bátrak, nemesek, nem ismerik a félelmet, ami még ellenségeikben/ellenfeleikben is tiszteletet vált ki.
Ők azok, akik elsőnek állnak fel ha feladat van, és habár van bennük némi önzőség, amikor igazán fontos dolgokról van szó képesek a nagylelkűségre. Örökmozgó, aktívkodó emberek, akik folyton sietnek. Nehéz nekik ellenállni, vonzzák maguk köré az embereket és már megjelenésük, kiállásuk is elismerést vált ki, presztízst kölcsönöz nekik.
A fentieknek megfelelően nincsenek híján az önbizalomnak, abból a kelleténél talán kicsit több is van bennük. Mivel mindig mindent azonnal akarnak és úgy, ahogy azt ők gondolják, csapatban nehezen dolgoznak, hacsak nem ők a vezetők, és vezetési stílusuk nem túl demokratikus. Követni lehet őket, együttműködni nehéz velük. Nem a pénz hajtja őket, bár nagyon hatékonyak és általában nincs gondjuk a pénzzel, sokkal inkább a dicsőség és a megbecsülés kivívása a hajtóerő.
Emögött igazából nagy érzékenység és érzelmi élet húzódik meg. Szenvedélyesen szeretnék és ugyanúgy vágyják az elismerést és a szeretetet.
A kínaiak úgy tartják, hogy azok a tigris évében született emberek, akik éjjel születnek, kevésbé hiperaktívak, de egy tigris élete soha nem lesz unalmas és a környezete sem fog unatkozni. Mi sárkánynak hívjuk azokat a nőket, akik két perc alatt átveszik az irányítást és csak lesel, hogy hirtelen más éli az életed. A kínaiak ezeket a nőket „öreg tigris hölgynek” (old tiger lady) hívják. Ezt olyan komolyan gondolják, hogy vannak kínaiak, akik igyekeznek nem gyereket szülni a tigris évében, mert félő, hogy lány lesz, és egy ilyen elviselhetetlen „öreg tigris hölgy” lesz belőle.
Ma kezdődik tehát a Kínai Új Év, amit a 15 napos Tavasz Fesztivál követ. Egy évig minden tigrisről szól majd Kínában, aki idén utazik oda az látni fogja, hogy ezernyi, báb, plüss állat, kulcstartó, képeslap, reklámfigura és logo utal majd a tigrisre egész évben. Nálunk itthon már napok óta takarítás van. Kicsit előrébb jött a mi tavaszi nagytakarításunk, mert a kínai hagyomány szerint nem jó dolog rendezetlenül nekikezdeni az új évnek. Részletesebben tavaly kb. ugyanekkor írtam már a kínai újév körüli hagyományokról és szokásokról.
Ha meg akarod tanulni hogyan írd le a neved kínaiul:
Elég sok olyen vélemenyt olvasok Ukrajna lerohanása kapcsán, hogy ezzel nagyjából vége van a globalizációnak. Ez egy olyan olvasata...
Valahol olvastam, hogy 1944-ben Budapest ostromának előestéjén, amikor az oroszok már bekerítették a várost, a lakosok még sült gesztenyét vásárolva...
Szingapúr sokszor emlékeztet engem a kádári Magyarországra csak jobban sikerült. Az állami bérlakásrendszeren alapuló szingapúri lakótelepeket aprólékosan megtervezik és évtizedek...
A globális kereskedelem fellegvárában Szingapúrban, az itteni viszonyokhoz képest meglepő intenzitással feszül egymásnak a helyi (heartlander) lakosság egy része és...