Közhelyszerű, hogy a média küszöbét már csak az extrém, a szenzáció, a rendkívüli esemény, és azok közül is inkább a negatív természetű események tudják átlépni. Önmagában is kártékonynak tartom ezt a viszonyulást, de most egy 7 évvel ezelőtti cseh példán szeretném bemutatni, hogyan válik a média tulajdonképpen a tudta nélkül gerjesztőjévé egy dominószerű folyamatnak.

2003 március 6-án a prágai Vencel téren egy 19 éves diák, Zdenek Adamec felgyújtotta magát. Tette egyértelmű utalás arra a Jan Palach-ra, aki az oroszok ’68-as bevonulása ellen tiltakozva gyújtotta fel magát, az ellenállás tragikus szimbólumává válva. A téren ma is tábla őrzi emlékét. A több mint 30 évvel későbbi követője azzal indokolta tettét hátrahagyott levelében, hogy aggasztónak tartja a világ állapotát.

Az elkövetés brutális módja és a nyilvánvaló történelmi párhuzam miatt hatalmas médiaérdeklődés követte az eseményeket. Kattogtak a kamerák a kövön maradt szürke égésnyomok körül, újságírók tömegei szaglásztak a fiatalember ismerőseit faggatva.

Öt nappali később, 2003. március 11-én egy cseh kisvárosban Policka-ban egy 21 éves pszichiátriai kezelés alatt álló férfi szintén felgyújtotta magát. Ő szerencsésen túlélte ám számtalan műtét, bőrátültetés várt rá.

Március 19-én egy 50 éves nő gyújtotta fel magát Brno temetőjében. Búcsúlevelében csalódottságát fejezte ki élete, a társadalom és a családja iránt.

Április 1-én egy 32 éves férfi 5 liter gázolajat vásárolt egy benzinkútnál Prágában. Nem messze onnan magára locsolta a gázolajat és felgyújtotta magát.

Április 2-án Roman Masl, egy 21 éves diák Plzen-ben az egészségügyi iskola előtt gyújtotta fel magát Búcsúlevelében hasonló okokat jelölt meg, mint az alig három héttel korábban a sort (újra)kezdő Adamec. A helyszínen életét vesztette.

Április 3-án maga a köztársasági elnök Vaclav Klaus érezte úgy, hogy meg kell szólalnia az ügyben. Nyílt levelet tett közzé, az események hatása alatt elsősorban a fiatal korosztályt megszólítva. „Ne tegyétek ezt, kérlek! Sok más embernek okoztok ezzel kárt.” A nagyobb cseh lapok címoldalán lehozott levélben a köztársasági elnök a következőképpen érvelt: „Megértem, hogy a radikalizmus mindig része az ifjúkornak valamilyen módon, de úgy gondolom – és ebben valószínűleg a polgárok többsége egyetért velem – a radikalizmus e formája tragikus, nem megfelelő és teljességgel haszontalan.”

Szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek arra hívták fel a figyelmet, hogy az igen intenzíven és azonnal publikált halálesetekről szóló tudósítások indítottak el egy önmagát gerjesztő tragikus folyamatot. Nem arról van szó, hogy a tudósítások közvetlenül öngyilkosságra szólították fel a következő áldozatokat, de egy kétségkívül leegyszerűsített ám elgondolkodtató értelmezés szerint az események körüli felhajtás olyan figyelmet fordított az áldozatok felé, amire korábban környezetüktől talán nagyon vártak, ám sosem tapasztalhatták azt meg.

Sok öngyilkosság (és még több kísérlet) körül tetten érhető a teatralitás. Nem nehéz ezt belátni akkor, ha elgondolkodunk, miért van értelme felmászni a Szabadság hídra, Tatabányán a Turul szoborhoz, Veszprémben a viaduktra, ha elég lenne lelépni bármelyik járdáról egy busz vagy kamion elé. A helyszín az díszlet, a körülötte lévő felhajtás szereplői pedig a statiszták. A hídra mászásban az a pláne, hogy egy szimbolikus megfigyelőpontról, az események középpontjából láthatom be azt, hogyan állítom meg az életet magam körül, hogyan terelem emberek tömegének a figyelmét magamra. Ez a hatás akkor is működni tud, ha én már nem élhetem át, azonban előtte ezerszer és ezerszer végigjátszva fantáziámban pontosan lejátszhatom micsoda hatást vált ki majd cselekedetem.

Egy fiatal lány, akit én már csak a pszichiátrián ismertem meg, az osztályról való távozás után képeslapot küldött szüleinek „Üdvözletem küldöm a Balatonból” szöveggel. Pár nappal később találták meg a holttestét Siófoknál.

Mára a média segítségével akár milliárdnyi ilyen képeslapot el lehet küldeni. Globális figyelemre számíthat minden iskolai lövöldöző vagy a média küszöbéhez mérten elég brutális, cselekményét megdöbbentő módon végrehajtó gyilkos, öngyilkos. Közreműködő szereplővé, az üzenet és ezzel együtt a sikeres recept közvetítőjévé válik így a magát semleges közvetítőnek mediumnak, tartó sajtó.

Prágában az események hatására a Cseh televízió úgy döntött a továbbiakban nem ad tudósítást a hasonló jellegű öngyilkosságokról, vagy azok kísérleteiről. Vaclav Klaus április 3-i megszólalását és a média normálisabb felének visszahúzódását követően nem történt újabb öngyilkosság, vagy ha igen, akkor – nagyon helyesen – mi már nem értesültünk róla. A statiszták levonultak a színpadról, az előadásnak végeszakadt.

Azt látom most itthon, hogy fotósok falkája csámcsog körbe egy láncfűrészt, cikkek tucatjait ontja a google a kiterjesztett öngyilkosság kifejezésre. Megvárjuk míg új szereplője lesz a darabnak valami iskolában, családi házban vagy sétáló utcában és Sólyom László levelet ír a lakosságnak? Vagy felismerik szerepüket a statiszták?