A stumble upon-on keresgélve akadtam erre a fotóra és azonnal le is ragadtam. Eredetileg egy Novartis kampány részére készültek, Tom Hussey csinálta őket, de még az a tény sem tudott eltántorítani a remek fotóktól, hogy nem nagyon pumálom a gyógyszergyárakat.

A kedvencem ez az idős japán hölgy, aki belenézve a tükörbe egykori magát látja meg, egy gyönyörű ázsiai nőt. Profilból látjuk a nénit, de így is szembeötlő a hasonlóság és kettejük között egy sajátos beszélgetés alakul ki. Az idős hölgy mosolyog, boldog, hogy újra fiatalnak látja magát, de ugyanakkor bölcs mosoly is ez, annak a mosolya, aki tud valamit. Tudja a fiatal nő jövőjét, a sok kalandot és bukást, ami még előtte van. Megértő mosoly ez, megbocsátva minden hibát és naív elképzelést.

A fiatal nő inkább komoly. Csak a szeme mosolyog és kíváncsian csillog. Meglepi, hogy valaki nézi és láthatóan nem ismeri fel magát azonnal. De ha elég sokáig nézed képet az arca hirtelen megmerevedik. Egy rövid mozi ez egy képbe szorítva, ami elkapja a felismerés pillanatát. Te jó ég! Ez én vagyok…

Fikció a fotó mégis nagyon valóságosnak találom. Hány és hány ember lehet, magamat is beleértve, aki mikor reggel belenéz a tükörbe felismeri ugyan magát, de valaki mást lát ott, az a kicsi ember, aki belül él, rácsodálkozik arra a másikra, aki a tükörből visszanéz.