Valami mintha átment volna…

 

a héten olyan apró jeleit tapasztaltam a szakmai egyeztetések elmozdulásának, ami 180 fokos fordulatot jelent az eddigi arrogáns, „mi mindent magunktól tudunk és különben is felhatalmazásunk nekünk van „ működésmódhoz képest.

 

A múlt hetet még inkább az jellemezte, hogy csütörtök délután csörögtek a telefonok érdekvédelmi szervezetek, jogvédők, egyetemek és szakmai szervezetek irodáiban, hogy másnap délre egyeztetésre hívják őket a minisztériumba. Régi, mondhatni hagyományos megoldása ez a hazai közigazgatásnak. Egy napos (jelen esetben még annál is rövidebb) határidővel összehívnak egy egyeztetést, amit csökönyös módon nem hajlandóak későbbre tenni, kipipálják, lekönyvelik egyeztetésként akkor is, ha csak egy-két szervezet jelenik meg. Néha ez tudatosan történik, amikor igazából csak a jegyzőkönyvek kellenek nem a tartalom, máskor meg inkább arról van szó, hogy van egy számukra is objektív határidő (kormányülés, előterjesztés leadásának határideje) és egyszerűen rosszul szervezik a munkájukat, a nagy kapkodásban, örökös belső késlekedésben az egyébként igencsak időigényes szakmai egyeztetésekre már nem marad idő, vagy ilyen tessék-lássék módon marad idő. Mindkettő üzenete ugyanaz: a szakmai egyeztetések nincsenek benne a hatalom testsémájában, nem megkerülhetetlen, a döntések meghozatalához nélkülözhetetlen eleme ez az építkezésnek, hanem sokszor csak zavaró, kipipálandó feladat.

 

Az ilyen másnapra, aznapra összehívott egyeztetések, az „olvass el 500 oldalt és írj róla 20-at mindezt 14 óra alatt” típusú meghívások azért is nagyon cinikusak, mert egyrészt azt feltételezik, hogy a partner nem dolgozik, egyéb dolga sincs, csak a minisztérium hívását várja, mikor kell hirtelen ugrani. A múlt héten például az történt, hogy vizsgáztatni kezdtem éppen, amikor reggel kilenckor kaptam egy telefont, hogy délre várnak a minisztériumban. Ez így végtelenül tisztességtelen megoldás, mert persze az egyeztetés fontos dolog, van benne valami megtiszteltetés is, hogy az ember véleményére kíváncsiak, de ezt ilyen módon már nem lehet annak tekinteni.

 

A másik probléma az, hogy a rövid határidők egyáltalán felvetése egy olyan működésmódot feltételez az egyes szervezetekről, ami megint minden, de nem demokratikus. Egy hazai fogyatékos érdekvédelmi szervezet nem ritkán több tízezres tagsággal bír, bonyolult szervezeti felállással, tagszervezetekkel, vidéki telephelyekkel. Egy komoly egyeztetési folyamatban, nekik a felvetéseket, javasolt koncepciókat a saját mechanizmusukban egyeztetni kell. Ez akkor is időigényes, ha ezeknek az ernyőszervezeteknek már régen kialakult egy képviseleti mechanizmusa, aminek eredményeképpen egy szűkebb körű operatív testület (a legtöbbször elnökség) reagál a megkeresésekre. Nagyobb horderejű kérdéseknél azonban nem elég az elnökség, de még egy 4-5 tagú operatív szervezet is nagyon nehezen tud bármit is érdemben egyeztetni egyik napról a másikra.

 

Úgyhogy január elején a fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó civil és szakmai szervezetek többsége nem ment el a találkozóra, és egy nyilatkozott hozott nyilvánosságra, miszerint az ilyen megoldásokat nem tekintik egyeztetésnek, felszólítják a kormányt, vegyék komolyan a társadalmi és szakmai párbeszéd írott és íratlan szabályait.

 

Ezen a héten azonban ehhez képest egész más dolgok történtek. Miközben pár nappal korábban még informálisan megüzente nekem a minisztériumi egyik háttérintézménye, hogy nem írja alá az egyik kutatási szerződésemet, mivel én „kormányellenes blogot vezetek” (ez vagy igaz, vagy nem, hivatalosan nem kaptam semmilyen ilyen értesítést, csak miheztartás végett üzentek), addig a héten meghívtak a minisztériumba, hogy kulcsszakértőként felkérjenek az új szociális szolgáltatási törvény előkészületeinek munkálataiba. Eddigi (20 éves) pályafutásom legjobban előkészített egyeztetésén vettem részt, amiről jóval korábban kaptam értesítést és majdnem egy teljes munkanapot töltöttünk azzal, hogy az elkövetkező 3-4 hónap egyeztetési és konszenzusépítési folyamatának menetrendjét rögzítsük. A munka nem a paraván mögött, titkos anyagokkal, hanem nyilvánosan bárki bevonásával folyhat, amivel én élni is kívánok, mert nem gondolom, hogy egy 70.000-res szféra kérdéseit 7 meghívott szakembernek kéne eldöntenie.

 

Alig egy nappal később pedig egy őszi szakértői anyagommal kapcsolatban kaptam levelet a minisztériumból, amiben összefoglalva megjelenik az összes beérkezett javaslat, valamint az azok összegzéseként született dokumentum, amiben magam is rátalálhattam az egyes javasolt pontokra, és végül az ezek mentén hozott szakmapolitikai döntés, ami a minisztériumban megszületett. Le kell írjam minden eddigi rémálomszerű élményem ellenére, hogy ez egy olyan momentum, amire én az eltelt 20 évben nem láttam példát. Ilyen visszajelzést bármilyen szakértői megnyilvánulásra, amiben részt vettem idáig még egyetlen egyszer sem kaptam.