Itt villog a kurzor már vagy egy órája, és töröm a fejem, hogyan kell átfordítani egy szűk réteget érintő speciális szakmai kérdést a hétköznapok nyelvére. Habár már nem egyszer írtam ezen a blogon a témáról, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a fogyatékosság és a mentális problémák, ahogy a valóságban ezek a jelenségek léteznek, hihetetlenül messze kerültek attól a képtől, ahogyan a hétköznapi emberek vélekedésében, a közbeszédben megjelennek. Ennek oka elsősorban az, hogy ezek az emberek eltűntek a szemünk elől. Pontosabban eltüntették őket a szemünk elől.
Hogy milyen egy fogyatékos ember, mire képes, miket érez, gondol, hogy látja a világot, hogy látja saját magát és hogyan lát bennünket arról nagyon kevesünknek van mindennapi élménye. Abban szinte közmegegyezés van, hogy pl. a pszichiátriai betegek veszélyesek, s számomra ijesztően félrevezető, ahogy például a médiában akár a legártatlanabb riportban is tálalásra kerül a téma. A krónikus pszichiátriai beteg már-már ikonná váló jellemző képe ez:
A közbeszédben hallható sommás megállapítások is leginkább ebből a képből kiindulva születnek. Márpedig sem a bolondok sem a fogyatékosok nem olyanok, mint amilyennek láttatjuk őket, illetve ennél még egy fokkal rosszabb a helyzet. Sokan közülük éppen azáltal válnak valami hasonlóvá, mert mi ilyenné tettük őket. Nem utolsósorban az intézményeink, ahova segítségnyújtás címszó alatt száműztük és a mai napig száműzzük ezeket az embereket. A bármire is képtelen, ijesztő és ijesztően leépült, akarat nélküli zombi, akiket jobb távol tartani magunktól.
A korszak, amiben élünk tulajdonképpen foglyul ejtette ezeket az embereket. Morálisan a többség már nem tartja elfogadhatónak megsemmisítésüket, azonban befogadni sem akarjuk őket, lebegnek hát kitaszítottként a létben.
A megsemmisítés utoljára a náci Németországban vált gyakorlattá, de nekik sem sikerült eltüntetniük sem a bolondokat, sem a fogyatékosokat, mert ők mi vagyunk, mi bolondulunk meg, és mi válunk fogyatékossá, ha el akarjuk tüntetni ezeket a jelenségeket, akkor nekünk magunknak kell eltűnnünk.
Valahogy ez a felismerés vezérli napjaink fogyatékos fogalmát is, ami mára igen messze került a fiziológiai, testi adottságok vagy értelmi képességek mentén való meghatározástól, s hasonló módon alakult át a mentális egészség pusztán biokémiai folyamatokra koncentráló felfogása. Több korábbi bejegyzésem kapcsán kaptam meg kritikaként, hogy összemosom a fogyatékos és pszichiátriai beteg fogalmakat, ami pedig nagyon nem mindegy. Annyiban örömmel vállalom az összemosást, hogy nálam a két csoport az ember fogalmában bizony összeolvad, de ennél tudományosabb (ha esetleg az etika mifelénk önmagában már nem állna meg a lábán) indokom is van arra, hogy rendre együtt említem mindkét csoportot. Az ENSZ 2006-ban elfogadott Fogyatékosügyi Egyezménye pszicho-szociális fogyatékosság néven a mentális problémákat is tárgyalja. Szakmai körökben hallom gyakran, hogy „jaj-jaj évtizedekig küzdöttünk azért, hogy a pszichiátriai betegeket ne tekintsük fogyatékosnak, és most tessék…”. A helyzet azonban az, hogy mind a fogyatékosság, mind pedig a „bolondság” fogalma jelentősen átalakult, illetve azt hiszem leginkább a világ alakult át, amiben ezek a jelenségek sem szemlélhetőek ugyanúgy, mint korábban.
Mindkét meghatározás viszonylagossá vált, és az életesélyeket, boldogulást befolyásoló tényezővé attól függően válik a meglévő fiziológiai és/vagy mentális hátrány, hogy milyen az egyén és az őt körülvevő környezet viszonya. A mai értelemben a fogyatékosság (és a pszicho-szociális fogyatékosság is) nem egy statikus, tényszerű biológiai terminusokkal leírható állapot, hanem egy komplex társadalmi jelenség.
Erőss Zsolt, az egyik lábát nemrég elvesztett hegymászó fiziológiai értelemben egyértelműen fogyatékos. A meghatározás hagyományos kritériumai szerint nincs mit kenegetni a dolgon, legyen a fehér-fehér, a fekete-fekete, nem kell itt a relativizáló szociológus duma, a pasinak hiányzik az egyik lába, tehát fogyatékos. Jogosult lehet a rokkantnyugdíjra, parkolhat a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyeken, ha esetleg mentálisan is leépülne a bíróság majd gondnokot rendel ki ügyei intézésére, aki valószínűleg pár év alatt bejuttathatná valamelyik nagy fogyatékos intézménybe a határszélen.
De Erőss Zsoltnak láthatóan esze ágában sincs elindulnia ezen az úton, s nem adja meg magát a formálisan helytálló fogyatékos besorolásnak. Nem a lába hiányának tényét tagadja, hanem azt, ami valójában fogyatékossá tesz tulajdonképpen bárkit, aki ebbe a körbe bekerül, a fogyatékosság ma kínált társadalmi státuszát nem kívánja magára húzni.
Ha kicsit belegondolunk, pusztán biológiai értelemben már elég régóta mindannyian fogyatékosok vagyunk. Elsősorban a technológiai fejlettségnek köszönhetően egy olyan világot rendeztünk be magunknak, amiben lecsupaszított fiziológiai adottságainkkal, magyarul a testünkkel, már nem sokra megyünk a hétköznapokban. Egy folyón nem tudunk átkelni akadálymentesített környezet (híd) nélkül, a közlekedés, a távközlés, sőt a mindennapi szükségleteink kielégítése sem megy a hozzánk nőtt eszközök és berendezések nélkül. Az önálló élet segítség nélkül számunkra is értelmezhetetlen fogalom, elegendő ha nyáron tönkremegy a hűtő, vagy télen leáll a fűtés és lehetünk bármilyen képzettek a saját területünkön, két perc alatt kiderül, hogy akár létfontosságú dolgokhoz hülyék vagyunk.
Egy olyan világban, ahol „segédeszközök” nélkül az élet szinte elképzelhetetlen a puszta biológiai adottságok egyre inkább veszítenek jelentőségükből. Annyiban mindenképpen, hogy olyan mértékű különbségtételre egyáltalán nincs szükség, ahogyan mi távol tartjuk a közösségtől a fogyatékos embereket.
Fogyatékosságuk mára legalább annyiban köszönhető az általunk nekik kínált szerepektől, státuszoktól és élethelyzetektől, attól, hogy miképpen tekintünk és gondolunk rájuk, mint biológiai adottságaiktól. Fordítva fogalmazva, ha változtatni szeretnénk a fogyatékos emberek (és itt megint beleértem a mentális problémával élő embereket is ebbe a körbe), akkor alapvetően kell átalakítanunk helyüket a társadalmunkban, az intézményrendszert, ami támogatásukra létezik és azt a környezetet, amiben mindannyian így vagy úgy, de együtt élünk.
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Valahol olvastam, hogy 1944-ben Budapest ostromának előestéjén, amikor az oroszok már bekerítették a várost, a lakosok még sült gesztenyét vásárolva...
Szingapúr sokszor emlékeztet engem a kádári Magyarországra csak jobban sikerült. Az állami bérlakásrendszeren alapuló szingapúri lakótelepeket aprólékosan megtervezik és évtizedek...
A globális kereskedelem fellegvárában Szingapúrban, az itteni viszonyokhoz képest meglepő intenzitással feszül egymásnak a helyi (heartlander) lakosság egy része és...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!