Harmadik alkalommal szervezett kis térfoglaló rendezvényt az a pár csoportból álló közösség, akiknek a magját az általam már tárgyalt Új Szemlélet Csoport adja. Most közelebbről volt alkalmam látni ezeket a szerveződéseket és az a benyomásom, hogy beigazolódni látszik egy korábbi feltevésem, miszerint a jelenlegi kormány valóban forradalmi tettet visz véghez, elhozza a demokráciát Magyarországra. Valószínűleg ők nem úgy gondolták, hogy ez a demokrácia éppen ellenükben fog megvalósulni és életre kelni, de ahogy telik múlik az idő, egyre inkább ennek látom esélyét.

Olvastam pár blog bejegyzést meg facebook hozzászólást arról milyen szánalmasak ezek a kis párfős tüntetésecskék, nem lobban be az észak-afrikai láng, de még a spanyol megmozdulásoknak is csak a matchbox verzióját lehet itthon látni.

Léptéket tévesztenek szerintem ezek a megszólalások, a tarajos tetőt kérik számon ott, ahol az alapok sincsenek leásva. Két napja a Szabadság téren nem a spanyol demonstráció magyar verzióját láthattuk, hanem egy olyan megmozdulást, amilyeneknek húsz éve minden héten kellene lenniük valahol. Egymilliós tömeggé nem akkor áll össze valami, ha nyitunk erről egy facebook csoportot. Ennél picit több munka van benne, főleg akkor, ha nem felülről akarjuk húzni, hanem alulról szervezzük az egészet.

Ha Magyarország demokratikus intézményrendszerét egy házként képzeljük el, akkor ez bizony egy előre gyártott nagy vasbeton tömbökből épült panelház, amiben nincsenek egyedi kis sarkok és kanyarok, mert ahhoz túl merev és túl nagy elemekből áll.

Demokratikus intézményrendszerünk kizárólag felülről vezérelt, gondosan kézben tartott (aztán ha az élet úgy hozza elegánsan ejtett) kezdeményezésekből áll. Lásd polgári körök vagy magyar gárda.

A kommentekben és bejegyzésekben számon kért hatást kizárólag tömegszervezetek tudják Magyarországon elérni. Nálunk azonban a tömegszervezeteknek olyan hagyományai vannak, mint a Hazafias Népfront, az Úttörő Szövetség, Cserkész Szövetség. A rendszerváltó politikai pártok közül azok, amelyek képesek voltak százezres nagyságrendben utcára vinni embereket, csak abban a keretben tudták megvalósítani ezt, ahogy annak idején a pártállam szerveződött. Fegyelmezetten, felülről vezérelt módon.

Autonóm, önállóan gondolkodó és cselekvő kis helyi egységek nálunk nincsenek a közéletben. Vannak baráti társaságok, akik focizni vagy kenuzni járnak. Léteznek kirándulócsoportok, kocsmai asztaltársaságok, népdalkörök vagy hip-hop tánccsoportok, de ezek tudatosan távol tartják magukat a közélettől. És közélet alatt itt nem feltétlenül a nagypolitikát értem. Az is közélet, ha próbatermet akarunk a művelődési házban (mert életre kell a kérdés az vajon kié valójában?), vagy ha nagyobb homokozót a játszótéren.

Nem olyan régen az eredeti Egy Millió Lépés Magyarországon sorozatról beszélgettünk és az egyik kollégám megjegyezte, hogy ez a természetjárás annak idején az ellenzéki magatartás egyik formája volt. Amolyan kiszállás ez, meg a népies vonalon becsempészett nemzeti öntudat a Kék túra formájában, amin fogást találni nem lehet, de miért is kéne? Inkább ezer Gerecse ötven, mint egy rendszerellenes tüntetés.

A mai hazai úgynevezett civil szféra nagyjából ugyanezen a pórázon van tartva, ami meg is látszik rajta. Mára egy alapítvány, egyesület létrehozásához magasabb küszöböt kell megugorni, mint egy cégalapításhoz. A működtetéshez szükséges energia a kezdeti lelkesedés 80%-át elviszi közgyűlésekre vagy kuratóriumi ülésekre, jegyzőkönyvekre és könyvelésre, meg közhasznúsági jelentésre és ellenőrző bizottságra. Azok, amelyek nagyobbá ki tudták nőni magukat és akárcsak egy-egy szférában érzékelhető szereplővé váltak, végletesen függővé váltak az államtól. Namost ilyenből akkor hiába van 40.000, ha egy sem képes valódi autonóm közösségként működni.

A magyar demokrácia messziről egy homályos üvegen át nézve rendben van. Parlamentáris demokrácia, négy évente választásokkal, önkormányzati rendszerrel, egészen a legutóbbi időkig a hatalmi ágak megosztásával, hatalmi fékekkel. De ezek között a rendszerek között és az állampolgár között még mindig hatalmas a szakadék, mert hiányoznak a közéleti cselekvés azon terei, amelyekben a demokrácia életre kelhetne az egyes ember számára is.

A csütörtöki rendezvény olyan volt, mint egy kis helyi performance egy jól sikerült egyetemi szemináriummal vegyítve. Egy pár sátras rendezvény mögött is komoly logisztika, szervezés és némi összedobott pénz van. Hangosításra, vetítésre, áramszerzésre, szórólapokra, plakátokra, kajára, piára, ötletekre, foglalásra.. Technikák, készségek ezek, amiket meg kell tanulni. A bátorságot is gyakorolni kell, hogy ki lehet állni egy gondolattal egy térre.

Ha minden téren állhatna egy gondolat, ami nem valami aktuális nagy vezér gondolata, hanem azoké, akik odaálltak, akkor lehetne egy pulzáló társadalmunk, tele kezdeményezésekkel. Ehhez azonban a túraútvonalakon kívül közéleti tereinket is el kéne végre foglalnunk. Úgy tűnik a 80-as (sőt most már 90-es) generáció fogja ezt megtenni. Látom őket magam körül megszólalni..