Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

4K!….rögtön a legelején

Már a tegnapi beszéd elhangzásának pillanatában is volt valami fura rossz érzésem, miközben a 4K! kezdeményezés szószólóját hallgattam. Azóta írásban is elolvastam a beszédet és így is megmaradt a rossz érzés.

Ez a beszéd számomra túlságosan hasonlított az eltelt 20 év profi (magukat profinak tekintő) politikusainak beszédeihez. 

Bármi lesz is Orbán Viktor rendszere után, az akkor fog jó irányba haladni, ha újra súlya lesz az igaz szónak, a valóságnak és nem sunyi kis csúsztatásokból csúszunk újabb világmagyarázatokba. Nagyon érzékeny vagyok erre, és éppen Orbán Viktor példája tanított meg arra, hogy ne dőljek be pusztán a változás akarásának. Legyen fülem a kis akarnokra akkor is, ha az éppen a nekem szimpatikus oldalon akar valamit.

A 4K! beszéde így kezdődik:

"Az ’56-os forradalom azt jelenti, hogy patriótának lenni, hazafinak lenni annyi, mint köztársaságinak lenni."

Hát nem! Ez így ebben a formában nem igaz, és nincs a mondatnak olyan szava, amitől ne rázna ki a hideg valami nagyon is ismerős parasztvakítástól:

1. Már megint valaki, aki meg akarja mondani mit jelent ’56. Göncz Árpád, akinek egy olyan apró helyzeti előnye talán van 56-tal kapcsolatban, hogy legalább élt már akkor, ehhez képest azt mondja: "Ahány ember, annyiféle 56 van." És szerintem ide kéne eljutni. Wittner Mária ’56-a ugyanannyira releváns, mint Göncz Árpádé, a kibelezett és fejjel lefelé lógatott ávós ’56-a ugyanúgy releváns, mint a vértócsába géppuskázott tüntetőké vagy az apróra zsugorodott, összeégett orosz kiskatonái. Megbékélés akkor lesz, ha megengedjük mindenkinek a maga ’56-át.

Itt mire került felhasználásra ’56 évfordulója? Hogy egy platformja kerüljön egy csúsztatással a köztársaság szóval, ami véletlenül a kezdeményezés nevében is benne van. ’56 tehát a miénk. ’56 minket jelent. Nem ismerős ez másoktól? Erre ne alapítsunk pártot, bocs. Ilyen már van.

2. Hazafi az nem lehet, aki királyságban él? Ha Magyarország királyság lenne, vagy amikor Magyarország királyság volt, akkor nem voltak benne patrióták? Vagy megint azért volt szükség erre a fordulatra, hogy magunk felé hajlítsuk a hazafiság fogalmát is. Nem ugyanaz ez a mondat, mint amikor Orbán azt mondta: "a haza nem lehet ellenzékben"?

Nem hiányzik nekem a királyság, köztársaság és demokrácia de mindenekelőtt igaz szó párti vagyok. És furán gyanakvó, óvatosan körülményes, amikor ez akár csírájában is sérül.

Akármilyen rendszer jön, nem akarok több kamuzót és szómágust látni. És a srác biztos nem is úgy gondolta, ő csak….

Mégis..volt egy rossz érzésem..úgy éreztem ki akarom mondani. Amúgy alapjában örülök, hogy végre elkezdődik valami. Nem fogtam volna tollat, ha nem akarnék rajta jó irányba alakítani…

 

 

 

 

Megosztás