Valahogy a színek is mások lettek. Habár az egyértelmű váltást jelentő határátkelő már évtizedek óta nincsen, és pusztán a táblát egy nagyobb teherautó bármikor kitakarhatja, mégis nagyon egyértelmű. hol kezdődik Hollandia es hol ér véget Németország.

Egy hatalmas nemzeti parknak tűnik az egész, síbottal kiránduló nyugdíjasokkal, aranyáron itt szervezetfejlesztő, vagy konferenciázó cégekkel. Vendéglátóink is (részben) abból élnek, hogy házuk, és a hozzá tartozó melléképület egyúttal egy bed and breakfast szálláshelyként is működik, aminek felső emeleti három szobáját jutányos áron adják ki az arra betévedőknek. A holland zimmer frei.

A takaros szálláshoz reggeli is jár, nem is akármilyen. Sajtok, friss zsemle es kenyér, tojás, amit a holland királyi család gyermekei után elnevezett tyúkok tojtak reggel. A kis reggeliző helységben egyetlen nagy asztal körül együtt esznek a vendégek.

Így tettünk mi is. Velünk volt még Dirk barátunk, aki Hollandia egy másik szegletében él, és egy idegen idős házaspár, akik csendesen mosolyogtak az asztalnál. Nekem ők elsőre igazából fel se tűntek. Nagy erőkkel vetettem magam a reggelire, amikor feleségem megbökött, hogy a házaspár akar valamit. Ahogy odanéztem én is észrevettem, hogy az előbb még szelíd mosoly átment abba az eltorzult arckifejezésbe, amit a barátságos erőszak tud kölcsönözni az embernek. Reggeli előtt imádkozni akartak.

Hogy az en arcomra mi ült ki, nem tudom, belül elvileg győzött a vendég státuszát és ezzel az igazodási kötelezettséget elfogadó multikulturálisan megértő vonal, de amikor Dirk barátom "mi a picsa van??" tekintetét megláttam az én vállamon is megszólalt a kisördög.

Elment a kedvem a reggelitől. Az volt bennem, hogy dugjátok fel magatoknak a protestáns sajtotokat, és nem azért mert imádkoztok, hanem mert itt erőszakoskodtok ezzel.

Reggeli után álltam a konyhában az ablaknál. Az ablak a ház előtti tisztásra nézett, pár száz méterre a reggeli ködben látni lehetett az erdő szegélyét. Valami oknál fogva minden ablakba kis vadásztávcső volt rakva. Én az egyiket szemem elé kapva pásztáztam az erdő szélét, amikor bejött a tulajdonos házigazda.

– Mára úgy tűnik, megnyugodhattok, nem jönnek a német páncélosok:)

– Hát ez igazan megnyugtató! – mosolyodott el, de azért a biztonság kedvéért ő is belenézett a távcsőbe.

– Az előbb a reggelinél képzeld az idős házaspár leállított minket, hogy imádkozni kell előtte.

– Jah,…ez a környék az ún. holland Bible belt része. Itt mélyen vallásos emberek élnek, olyanok, akik a mainstream református egyházat is túl megengedőnek és szabadosnak tartották és tucatnyi saját felekezetet hoztak létre. Fekete harisnyásoknak hívjuk őket.:)

– És ez, hogy jön össze azzal, hogy ehhez képest Amszterdamban legális a drog és prostik állnak az ablakban? Nem tiltakoznak emiatt?

– Dehogynem! Folyton kiabálnak kígyót, békát, de sosincsenek elegen ahhoz, hogy megakadályozzanak bármit is. De ez fordítva is igaz. Ezen a vidéken valószínűleg nem lesz piroslámpás negyed, de fesztiválok se nagyon. Viszont van olyan falu, amiben öt templom is van, mert egymás között sem tudnak megegyezni. Végül maradnak öten, és építenek maguknak új templomot.

– És ezt az állam finanszírozza?

– Egy fillérrel sem, ahogy a coffee shopokat sem. Mindenki csinálhatja a bohóckodását abban a műfajban, amiben akarja, de azt ne várja senki, hogy ezt neki a másik finanszírozza.

Na, itt megálltak bennem a fogaskerekek és a vonaton Amszterdam felé egész végig ez a mondat visszhangzott a fejemben.

Ezek szerint Hollandia is minimum ketté van szakadva, és egyszerre találjuk meg az ultra-liberális mindenre nyitott és az ultra-konzervatív hagyományokra építő embereket. Kígyót, békát ráadásul nem csak a konzervatívok mondanak a másik oldalra. Gyakran hangoztatott nézett, hogy amit a világ Hollandiaként ismer, és ami itt eredményként, bevételként keletkezik, az a felvilágosult Rotterdam-Amszterdam-Utrecht háromszög eredménye.

Igazából azonban az van, hogy miközben morális, ideológiai síkon mindkét oldalnak markáns véleménye van a másikról valójában egész jól elvannak egymás mellett. Van azonban – úgy tűnik – egy közös vonásuk, ez pedig a pénz szeretete, sőt a pénzcsinálás elvárása. Bármit is csinálnak azzal kapcsolatban elvárás, hogy pénz azért legyen belőle.

Erről a pragmatikusságról morálisan aztán megint lehet gondolni bármit, de az biztos, hogy ez teremt egyfajta egészséges kiválasztódást.  A szólásszabadsághoz, a szabadságjogokhoz és a toleranciához hozzátartozik az is, hogy csinálhatod, amit akarsz, de állj meg a magad lábán belőle. Hogy te az erkölcsi tartásban, vagy a drogturizmusban látod a felemelkedés zálogát az édesmindegy csak emelkedjél. És az emelkedés nem jelentheti azt, hogy majd ha tieid lesznek kormányon, akkor ti lopjátok meg a közösséget, amikor a másikak, akkor meg ők. Hollandiában valószínűleg egész pontosan annyi templom van, ahány hívő. Egy vállalkozás meg valószínűleg nem azért sikeres, mert a tulajdonosa megfelelő politikus mögött állt annak beszéde alatt az emelvényen. Mert az meg nem életképesség, hogy sikerrel megpumpoltam az államot, vagy annak erőszak monopóliumát használom fel a magam világa kiterjesztésére. Erre hazugságot meg kommunikációs valóságot igen, fejlődő gazdaságot még nem biztos, hogy lehet építeni.

Másnap reggel egy másik családdal ültünk ugyanannál a reggeliző asztalnál. Középkorú házaspár három kicsi gyerekkel. Mindhárom fogyatékos és mindhármat örökbe fogadták. A vér szerinti gyerekeik mar kirepültek, most ennek a három lurkónak szentelik az életüket. Ez is Hollandia.