Bezárás
Annyit

A nemzeti adomázás kormánya

Visszatérő élményem, hogy kormányunk rendre olyan embereket és azoknak olyan megszólalásait helyezi kirakatába, amik késődélutáni tornácos borozgatás mellett szoktak elhangozni leginkább. Jók ezek a délutánok. Az adomák sajátossága, hogy kitalált, leegyszerűsített valóságképre épülnek, jól azonosítható karakterekkel, akikkel kapcsolatban könnyű eldönteni, hogy érzelmileg hogyan viszonyuljon hozzájuk az ember. Erre az alapra aztán gyönyörű színes világot lehet építeni, szórakoztató történetekkel, amiket az adomázás mesterei újra és újra képesek kicsit még színesebbé, érdekesebbé tenni.

Sokszor az az érzésem, hogy a hatalom megszerzésének és bebetonozásának ördögi terve mellett, a kormányzásról, az olyan apró részletekről, hogy mindennek a hatalomnak a birtokában vajon merre alakítjuk a világ (de legalábbis az ország) folyását, mindössze ezek az adomák vannak a tarsolyban. Sokaktól hallom, hogy “ennek a kormánynak legalább van világ- és jövőképe”. Ami igaz is, csakhogy ez a világ- és jövőkép a magyar népmesék vagy Csukás István meséinek világához áll közelebb. A hazai politika a Háry János mindent és mindenkit legyőző kivagyi alakjában tündököl, attitűdjében és eredményességében kicsit közelebb a Süsü a Sárkány Torzonborz a nagy királyához.

Torzonborz

Legnagyobb adomázónk természetesen a miniszterelnök maga. Tekintve, hogy számára az egész világ, annak összes jelenségével kizárólag kommunikációs kérdés, illetve ha nem az lenne, akkor pedig pusztán akarattal tetszőlegesen alakítható, történetei a legváltozatosabb formában és köntösben, akár ellentétes tartalommal meg tudnak jelenni. Az ő adomáinak visszatérő alakja a csavaros gondolkodású magyar ember, aki mint minden történet mesélőnél tulajdonképpen őt magát jelenti. Miniszterelnökként ez az énkép már kiterjesztődik Magyarországra, a magyar népre, aki beszédeiben mindig ezt vagy azt szerető, pár jelzővel leírható mesehős.

Volt egy pillanat, amikor nekem világossá vált, hogy Orbán Viktor milyen mélységben szemléli a világot. Valamelyik kereskedelmi televízió évekkel ezelőtt elkísérte egy napján, és a kisbuszában is forgattak, úton vidékre valahova. Talán éppen a kolbászfesztiválra, nem tudom. A parizerről és általában a bevásárlóközpontban elérhető felvágottakról beszéltek, amikor Viktorunk legombolt lezser ingben az autó ülésében kicsit kicsavarodva ecsetelte, hogy ne mondja neki senki, hogy ezek a parizerek valaha igazi húst láttak. Így most leírva nem érzem, hogy átjönne, de abban a pillanatban, amikor ezt adásban láttam, elöntött a felismerés, hogy ez az ember valószínűleg nagyjából ezen a színvonalon éli meg és alakítja dolgait. Van benne egy az igazság magját valahol hordozó felismerés, de megoldásai mesebeliek, elnagyoltak, ráadásul ha ezekről hamar kiderül, hogy nem vezetnek sehová, akkor képtelen a korrekcióra, második nekifutásra agresszív módon képviseli ugyanazt.

Hogy ezen ismérvek alapján ő választja ki aztán társait, vagy ez egy kölcsönös egymásra találása a hasonszőrűeknek azt nem tudom, de az eredmény egy nagy balatoni tornác, amin sok bajszos, pocakos ember borozgat és egymásba szavába vágva, de minimum hevesen bólogatva adomáznak. 

Namost ez a hangulat és intellektuális színvonal lett behelyezve a parlamentbe, a magyar kormányba, annak minisztériumaiba. A mi parlamentünk egyébként is egy mesebeli képződmény, mind architektúrájában, mind pedig hangulatában. Ady Endre korának felszólalásait, vagy az átkos 40 év színjáték parlamentarizmusát tekintve ez a tér mindig is a nagyot mondás, a valósággal kevés kapcsolatot mutató adomák világa volt.

Ha lesz egyszer egy első épeszű kormánya ennek az országnak, én nagyon remélem, hogy az egyik első lépésükkel kiköltöznek az épületből, megkérve Schmitt Máriát, hogy modern interaktív eszközökkel és izgalmas installációkkal, hanganyagokkal alakítsa ki benne az Adomák Házát. Az Orbán Viktor által einstandolt korábbi terem (ma miniszterelnöki dolgozószoba) lesz a nagy mesemondó szobája, ahol egy színes sarokban gyerekek szemcsés fekete fehérben nézhetik a Tamás bátyja kunyhóját, míg szüleik valami plazma képernyőt érintgetve kedvükre válogathatnak az eltelt majd 150 év e házban vagy e ház nevében elhangzott nagy meséiből.