Bezárás
Annyit

Nyílt levél a bélapátfalvaiakhoz

Az alábbi bejegyzés eredetileg egy kommentárra adott viszont kommentár, azonban úgy döntöttem, hogy különálló posztot is csinálok belőle megszólítva azt a 301 bélapátfalvai lakost, akik felemelték szavukat az ottani fogyatékos intézmény tervezett kiváltásával kapcsolatban. Hogy más idetévedő olvasók is megértsék:

Küszöbön áll Magyarországon a nagy létszámú fogyatékos intézmények kiváltása, az elkövetkező 3 évben a mostani 16000 fő intézményben élő emberből a tervek szerint mintegy 1500 fő költözhet családias lakóotthonokba, vagy azoknál is kisebb lakásokba. A jelek szerint az egyik első, kiváltás előtt álló intézmény a Heves megyében található bélapátfalvai, ahol 200 ember él egy nagy intézményben.

A kiváltás híre tiltakozást váltott ki a helyi lakosok egy részéből, az általuk kért közmeghallgatásról a HEOL tudósított. A tudósítást és az alatta lévő kommentárokat olvasva ragadtam tollat és írtam egy tudatosan nem szakmai nyelven megfogalmazott blogbejegyzést arról, hogy nincs mitől tartani, a fogyatékossággal élő emberek semmivel sem jelentenek nagyobb veszélyt közösségeinkre, mint az átlag szomszédságunk. A bejegyzés megjárta az index.hu főoldalát aminek hatására több mint száz hozzászólás érkezett. Ezekre reagálva pár nappal ezelőtt kiegészítettem az eredeti bejegyzést, majd ma, miután egy helyi lakos – szerintem nagyon releváns gondolatokkal – szintén hozzászólt a vitához, ismét hosszabban válaszoltam a felvetéseire. Úgy döntöttem, hogy ezt a választ külön is közzéteszem egy újabb bejegyzés formájában, bélapátfalva közösségét és az összes magyar települést megszólítva. Azokat a helyeket, ahol reményeim szerint hamarosan ismét teljes jogú polgárként fognak élni korábban intézményekbe száműzött fogyatékos honfitársaink. 

Íme a levél:

@egybunkobelapatfalvarol

Szeretném emlékeztetni, hogy én nem bunkóztam le a bélapátfalvaiakat. Egész pontosan ezt írtam és ezt most is tartom:

“Nem hibáztatom a bélapátfalvaiakat….(..) Van még pár vizsga emberségből, demokráciából, és azt kell mondjam – józanságból, amit biztos vagyok benne, hogy Bélapátfalva is le fog tenni. Nem rossz emberek élnek ott, csak rossz köröket futnak azok, akik most pánikolnak.”

Miközben megértem a fogyatékosokkal kapcsolatos félelmeiket továbbra is azt szeretném hangsúlyozni, ami az egész bejegyzés célja volt. A fogyatékossággal élő emberek semmivel sem jelentenek nagyobb veszélyt, több zavaró tényezőt, mint közösségünk bármely más tagja. Az ezzel kapcsolatos félelmek alaptalanok megtámogatva egy évtizedek óta működő intézményi lobbi törekvéseivel, ami remek igazgatói állásokat és alsó-középosztályos munkahelyeket létrehoz ugyan, ám az érintett fogyatékos emberek helyzetén bizonyíthatóan semmilyen módon nem segített. 

Néhány felvetésével viszont nagyon egyetértek, szeretnék ehhez pár támpontot adni. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázati feltételek között szerepel, hogy a kiváltás eredményeképpen létrejövő családias közösségek összesített létszáma nem érheti el a helyi lakosság 10%-át. Ez ráadásul lehetőség szerint utcánként érthető, tehát nem lehet teljes “fogyi utcákat” vagy “fogyi telepeket” létrehozni. Valóban nem lehet több száz embert odatelepíteni egy faluba, ezzel ugyanis csak azt hoznák létre, amit éppen felszámolni akarnak. Én is azok közé tartozom, akik még a 25-30 fős centrumokat sem támogatják, talál ezen a blogon számos bejegyzést, ahol részletesen kifejtem mi a gond a nagy létszámú intézményekkel és a kormány azon tervével, hogy Európai Uniós forrásokból akár 50 fős lakócentrumokat akar kiváltás címén létrehozni.

A jövőbeni lakóhelyek kiválasztásánál elsősorban az érintettek egyéni preferenciáit kell figyelembe venni. Fontos leszögeznünk, hogy a fogyatékos emberek ugyanúgy magyar állampolgárok mint mi mindnyájan. Lakóhelyük megválasztásakor pontosan annyiban kell kikérniük a szomszédság engedélyét és véleményét, amennyire ennek a szomszédságnak engedélyt kellett kérnie saját lakhelye megválasztásához. Nagyon álságosak azok a megjegyzések, amik úgy követelik a hozzájárulást mások szabad lakhelyválasztásához, hogy nekik maguknak semmiféle hasonló hozzájárulást nem kellett kérniük. Nem nagyon látom mi ennek a morális és főleg jogi alapja. 

Az, hogy az intézmény fenntartója most jelentős összegeket fog kapni létrehoz egy olyan helyzetet, hogy a megye területén bárhol építhetnek vagy inkább vásárolhatnak ingatlanokat a helyiektől, akik hajlandóak azokat értékesíteni. Én továbbra sem tartom annyira rossz hírnek, hogy egy komoly válságidőszakot megélő térségben megjelenik hamarosan egy tőkeerős vevő, aki a helyi lakosság esetleg már régóta értékesíteni kívánt ingatlanjait kívánja megvásárolni nagyobb tételben. Ráadásul most nem ipartelepeket, gyárakat és üzemegységeket akar majd valaki vásárolni fura, helyben sosem látott szereplőktől, hanem jellemzően lakossági tulajdonban lévő lakásokat, családi házakat. 

Nem nagyon értem azokat a hozzászólásokat sem, amik az ingatlanok értékének csökkenéséről szólnak. Ezek a megvásárolt ingatlanok egytől egyig felújításra kerülnek. Ha van eszük a fenntartóknak összekötik őket infrastrukturális beruházásokkal, létrejöhetnek a lakóotthonok körül új szolgáltató egységek (például nagyon ajánlott a fogyatékosokat ellátó támogató szolgálatokat üzemeltetni, amihez nem csak segítő személyzet, hanem mondjuk sofőr is kell). Hamar ki fog derülni, hogy az új lakók semmiféle veszélyt nem jelentenek, ugyanakkor újonnan épített vagy felújított házakkal gazdagodott a falu. Soha rosszabb csapást nem kívánok egy közösségnek.

Az egész kiváltás alapfilozófiája arról szól, hogy míg ezek az intézmények eddig elszigetelt zárványként üzemeltek – láthatóan Bélapátfalván is – addig a közösségbe költöző lakók ugyanazokat a szolgáltatásokat vegyék igénybe, amiket a helyi lakosság is. Ha csak három lakóotthon jön létre Bélapátfalván három családi ház formájában, az harminc új vásárló a kisboltban (mert szerintem nem Egerbe fognak menni zsömléért), három ház ahol el fog romolni a víz, a gáz, ahol kerítést kell majd csinálni, ahova állatorvost kell hívni a kutyához, orvost a lakókhoz, mesterembereket a szereléshez. Korábban ezeket a zárt intézmények saját karbantartó személyzettel oldották meg, most sokkal szervesebben a faluban/városban fogják igénybe venni ezeket.

Ha az intézmény fenntartói az érintettek preferenciáit követi, akkor ezek között az ingatlanok között egyszerre szerepelnek falusi családi házak és városi lakások is. Az nem kiváltás, hogy az eddig – ahogy ön is írja – 25 év alatt Bélapátfalvára összegyűjtött emberek életében most annyi változás történik, hogy egy kicsit kisebb intézményben és 1 km-es körzetben a falu házait felvásárolva kicsit szellősebben lesznek ugyanúgy összegyűjtve. Jó gondolat, hogy érdemes megpróbálni az eredeti lakóhelyükhöz, családjukhoz közelebb lakóingatlanokat keresni és nem abban gondolkodni, hogy mindenkit kicsit arrébb rakunk Bélapátfalván. 

Nagyon figyelemreméltó és sajnos azt hiszem jogos az a félelme, hogy ebből a jelentékeny forrásból a helyi település esetleg keveset fog profitálni. Hogy ez ne így legyen, ahhoz nagyon fontos a mostani lépésük. Igenis kérjenek meghallgatást, mivel a jelenlegi intézmények közpénzből üzemeltetett közszolgáltatások szerintem joguk van megtudni a pontos terveket, tudni azt, és befolyással lenni arra, hogy milyen módon gazdagszik a a helyi közösség ezzel a programmal. Nem üres szófordulatként írtam, hogy a falu akár büszke is lehetne arra, hogy hamarosan helyet ad jó néhány olyan fogyatékos embernek, akik azt fogalmazták meg, hogy az ottani közösség keretei között akarnak élni. És teljes joggal várják el, hogy a helyi közösség az érkező támogatásból profitáljon. Helyi kőművesek, villanyszerelők, ácsok, kertészek, fuvarosok, segítő szakemberek, boltosok. Ezt nagyon jól teszik ha számon kérik, és szerintem minden joguk megvan hozzá, hogy számon kérjék.

Hogy meggyőződhessenek róla, mit is jelent egy ilyen lakóotthon, menjenek el Derekegyházára, vagy hívják el magukhoz az ott élőket, lakosokat, fogyatékosokat, szociális és egészségügyi szakembereket. De működik már sok tucatnyi lakóotthon az országban (a 16.000 intézményben élő fogyatékosból sajnos eddig csak mindössze kb. 1500 fő él családi házas körülmények között), nem elszigetelt és nem egyedi tapasztalat itthon sem, hogy mit is jelent egy ilyen szolgáltatás, mind az azt igénybevevők, mind a velük foglalkozó szakemberek, mind pedig a környező lakosság számára.

(akit tényleg érdekel a témában kialakult párbeszéd annak ajánlom figyelmébe az előző bejegyzés kommentárjainak legújabb fejleményeit is)