Azt hiszem elérkeztünk egy fordulóponthoz a hazai felsőoktatásban. Nem kérdés, hogy komoly változásokra van szükség. Szinte már menetrendszerűen, ez a „bátor és cselekvő” kormány ezen a területen is elindul a változások útján. A szükségeshez képest ellentétes irányba. 

Azért gondolom azt, hogy egy fordulóponthoz érkeztünk – tehát innen már nincs tovább – mert belülről a rendszer lassú építkezéssel lassan önmaga karikatúrájává vált, kívülről pedig ez a huszáros csapat, mindent elkövet azért, hogy olyan abszurd helyzetet teremtsen, amiben mindenki cselekvésre van késztetve. Írtam ez előző bejegyzésben, hogy véleményem szerint az Orbán kormány egyfajta szívességet tesz a magyar társadalomnak azzal, hogy az abszurditásba fordítja át társadalmi rendszereinket, felmondja meglévő szerződéseinket és ezzel cselekvéskényszert vált ki. Egyetértek azokkal, akik azt hangoztatják, hogy a rendszerváltáskor ajándékba kaptunk valamit ingyen. Megküzdeni érte most kell, és ezt úgy tűnik nem lehet megúszni. Ez az ára a demokráciának. 

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Hasonló dolog történik a felsőoktatásban is. Mindenféle demokratikus intézményi reformok (egyetemi tanács, majd szenátus, egyetemi autonómia, oktatási szabadság) ellenére, mint szervezetek, legnagyobb egyetemeink leginkább a szocialista állami vállalatok működési módjait örökítették tovább. Nem tűnt még fel senkinek, hogy miközben az egyetemek elvileg a fejlesztések, a fejlődés és a kreativitás központjai ez valójában egyik hazai műintézményről sem mondható el? Azt kell mondjam, hogy tagadhatatlanul van ennek az országnak jó néhány felsőfokú oktatást nyújtó intézménye, de egyeteme egy sincs. Nincs, mert még nem csináltuk meg.

Hogy Orbán Viktor és csapata merre mozdítaná el a felsőoktatást az azt hiszem világos. Látjuk a mintát a közoktatás kicsit korábban kezdett „reformjából”, két év kormányzás után elérkezettnek látják az időt, hogy a felsőoktatást is bedarálják.

Két kiragadott gondolaton keresztül szeretném érzékeltetni, hogy mindehhez képest – véleményem szerint – merre kellene elmozdulnia a felsőoktatásnak. 

Hallgatók

Ha azt mondjuk, hogy az egyetemek olyan kreatív, pezsgő központok, amik a fejlődés motorjai, amik körül cégek, kutatóintézetek, állami intézmények keringenek, és amik  nemzetközi figyelmet is keltenek azt nem lehet olyan szereplőkkel csinálni, akiknek a neve (és szerepe) egy passzív befogadó létre utal. A hallgatásra. Oktatóik meg ennek ellentétpárjai. Az előadók, akik leadják az anyagot és távoznak. Majd a vizsgán találkozunk. 

Az nem egyetem, hogy bejönnek fiatal emberek meghallgatják mit mondanak nekik tanáraik, és ennek egy meglehetősen csökevényes százalékát félévente visszamondják vizsgák alkalmával. A legelkeserítőbb mondat, amit hallani szoktam, amikor hallgatók megkérdezik, hogy melyik irodalmat kell elolvasni ahhoz az irodalomjegyzékből, hogy a tételt vissza tudják mondani. Van egy félreértés a mi kultúránkban az általános műveltségről és általában a tudásról. Vágó István vetélkedőkre hajazó halott tudásra vagyunk szocializálva, azt hisszük ha tudjuk, hogy a mohácsi csata 1526-ban volt, és fel tudjuk mondani, hogy a feszültség két potenciál különbsége, akkor már történész illetve fizikus diplomát is kaphatunk. Ezt be kéne fejezni.

Az egyetem a gondolkodásról szól, a kérdezésről és a kételkedésről. Márpedig gondolkodni, kérdezni és kételkedni csak olyan közegben lehet, ahol aktív diskurzus van, és ahol minden gondolat releváns, nem lehet „hülyeséget” mondani, ámde van időnk arra, hogy összevessük kinek miért és mi van a fejében. 

A magyar egyetemeken tanuló fiatalok szerepe olyan mintha az általános és középiskola egyenes meghosszabbításaként a diákévek meghosszabbítása lenne. Egyetemi polgárok helyett, nekünk még nebulóink vannak, gyerekek, akikre a gondnokság ügyel, hogy rendeltetésszerűen használják a termeket, és akiket a mi gondos tematikákkal körbevett tanrendünk fegyelme mellett diplomaosztáskor kibocsátunk az iskolapadból. 

Az egyik teendő, hogy egyetemi polgárokat kell teremteni a hallgatókból. Róluk, nélkülük nem lehet dönteni. Remélem ezt hamarosan a maguk által beszélt nyelven elmondva nekik, megérti Orbán Viktor kormánya is.

Oktatók

Itt mivel érintett vagyok, inkább a felelősséget szeretném kihangsúlyozni. A magyar egyetemek oktatógárdája az ország egyik leginkább privilegizált helyzetben lévő társasága. Na nem azért mert olyan magasak a bérek a felsőoktatásban, hanem azért mert bármit is gondolunk az egyetemi oktatókról döntő többségük olyan ember, akik egzisztenciálisan valójában igen kevéssé függnek az intézményüktől. 

Az nem csak üres statisztika, hogy a felsőfokú végzettség, ne adj isten tudományos fokozat az egyik legkomolyabb elősegítője a munkaerőpiaci lehetőségeknek. Ha van réteg ebben az országban, akik tudásukat, szociális tőkéjüket, tapasztalataikat leginkább mobilis módon értékesíteni tudják, azok az egyetemi oktatók. 

És ebben rejlik a hatalmas felelősségünk is. Ha mi oktatók most a kormány már csepegtetett fenyegetései közepette (ma jelent meg az MTI hír, hogy OECD összehasonlításban 10-15%-kal több oktató van a kormány szerint a kelleténél), behúzzuk fülünket farkunkat és szeretteinkért meg munkahelyünkért aggódva majd attól rettegünk, hogy jaj csak ne kerüljünk abba a 10%-ba, akkor ugyan kitől várjuk még, hogy ellent merjen mondani annak az úthengernek, amivel két éve végigmennek az országon?

Egyetemet nem lehet rendeletre csinálni, és nem véletlen, hogy 20 évvel a rendszerváltás után nincs olyan kelet-európai egyetem, amelyik érdemben nyilván lenne tartva a világban. Nem HVG-szerű és még csak nem is shanghai-i listákról beszélek, hanem egy olyan hangulatról, hogy ebbe a térségbe érdemes mondjuk vendégprofesszorként, vagy hallgatóként jönni, mert itt izgalmas, érdekes dolgok történnek, amikből tanulhatok. Szerintem történnek ilyenek, de az egyetemeink ennek sajnos nem letéteményesei, nem katalizátorai és ennélfogva nem is közvetítői.

Ha ezen bármit is változtatni akarunk, márpedig változtatnunk kell rajta, az semmiképpen nem mehet abba a központosított, parancsuralmi irányba, amit a kormány most szisztematikusan végrehajt az élet minden területén. A felsőoktatás ha nem akad meg a torkán, akkor semmi nem fog. És ha az oktatók, mint a társadalmunk egyik leginkább mobilis és képzett rétege, nem állják útját ennek, akkor még mindig lesznek képzőhelyeink ugyan, de egyetemünk hosszú ideig nem lesz egy se.

Úgy érzem ez el fog dőlni. Tulajdonképpen már a napokban. Fordulópontra értünk…