Megnéztem ezt a „kiszivárogtatott” videót az ún. Kubatov lista működéséről. Több dimenzióban is elgondolkodtatott, de azt kell, hogy mondjam, én a problémát nem ott látom, ahol a hozzászólók, vagy a témában nyilatkozók általában problémát látnak ebben, és az ehhez hasonló listákban, módszerekben.

Vajon mit gondoltunk, amikor időnként elejtett hírekben elhangzik, hogy mindenféle kampánytanácsadók, meg választási guruk jönnek egy-egy politikai párthoz, akkor azok miféle tevékenységet végeznek? Kampánytanácsadók nem azért jönnek és vesznek fel iszonyatos pénzeket, mert meg tudják mondani, hogy hány centire legyen a margótól a FIDESZ felirat és a narancs milyen árnyalatát használják a szórólapon. Pontosan azt hozzák, azt a módszert, amit a videón is láttunk.

Nincs benne semmi új. Lehet látni hollywoodi filmeken milyen aprólékosan felépítve ér össze a lánc a befutó elnöktől az utcát talpaló önkéntesig, a zacskóba pakolt golyóstolltól az intellektuális kampányszövegekig.

Tulajdonképpen az lepett meg (pozitív értelemben), hogy Magyarországon is össze lehet hozni egy ilyen hosszú, tudatos láncot, mert nekem vesszőparipám, hogy ebben vagyunk a legrosszabbak. Vannak kimagasló egyéni teljesítmények az országban, de csapatban, az egyetlen ember által átlátható horizontnál nagyobb összefüggésben, összehangoltan cselekedni nem tudunk. Bizonyos értelemben erre cáfolat a Kubatov-lista még akkor is, ha láthatóan egy kalap szart sikerült, ilyen jól csomagolva eljuttatni az emberekhez.

És itt azért időzzünk el egy picit a részleteken. A probléma ugyanis nem azzal van, hogy Kubatov Gábor vezetésével (az MSZP-ben is nyugodtak lehetünk, megvan a hasonló feladattal megbízott ember) felállt egy rendszer, ami élő kapcsolatot teremt a párt vezetése és a háztartások között.

Sőt ha a polgári köröket is hozzá vesszük, akkor láthatjuk, hogy ez az atomi szinten szerveződő építkezés egy korszerű, valódi közösségépítésről szóló gondolat, ami az alapját és testét adja egy politikai közösségnek.

A két végén mond egyelőre csődöt ez a rendszer. A fejénél, ahonnan nagyon bűzlik, és a talajjal is gond van, amire ezekek a kampánytanácsadóknak – akiknek nyilvánvalóan gőzük sincs a magyar kultúráról és néplélekről – tanácsai hullnak. És ahogy az lenni szokott a kettő össze is függ egymással.

A fej

Felülről azzal van a baj, hogy habár felismerték egy ilyen a végekig nyúló hálózatnak a jelentőségét, annak a valódi tartalma nincs komolyan véve, így az nem egy élő szövet mátrix-szerű kommunikációval, hanem egy olyan telefonzsinór, ami csak az egyik irányba működik.

Én nem hiszem el ugyanis, hogy amit most a FIDESZ kormánytól ideológiailag, és azok leképeződéseiként konkrét intézkedések formájában kapunk az összegzett esszenciája lenne a magyar jobboldalon évek lassú munkájával szisztematikusan összegyűjtött értékeknek, tudásoknak és véleményeknek a világ folyásáról és az ország jövőjéről.

Lehet tudni, hogy a FIDESZ igen aktívan fókuszcsoportozik, ami kiváló eszköz vélemények, értékek, viszonyulások, várható döntések feltérképezésére. Ezt a FIDESZ azonban nem tartalmának (programjának) összeállítására, a saját választóik megismerésére fordítja, hogy a megszerzett tudás birtokában aztán a megismert tartalmak mentén alakítsák politikájukat (képviseljék választóikat).

A fókuszcsoportokat a jelek szerint arra használják, hogy aktuális konkrét intézkedéseik várható vagy már létező hatását monitorozzák, és ha kell, változtassanak (annak idején a sorkatonaság felfüggesztéséről szóló döntés ügyében megfigyelhető gyors párfordulatuk példa erre), vagy csökönyösen tartva magukat eredeti terveikhez újabb kommunikációs csomaggal ugyanazt a szart etessék meg, tulajdonképpen saját szavazóikkal is.    

A második Orbán kormány alatt már szinte csak ez utóbbira látunk példát, ami a kétharmados felhatalmazás mellett annak is köszönhető, hogy Orbán Viktor egyszerűen belefáradt már az uralkodásba is, nemhogy még a demokrácia-szerű egyeztetésekbe.

Volt nekem a hadseregben egy századparancsnokom, akit a háta mögött borjúnak szólított mindenki kidagadó eres szemei és szintén duzzadó izomzata miatt. Ő folyamatosan mérgesen, ingerülten parancsolgatott és láthatóan olyan régen csinálta már ezt, hogy egyszerűen belefáradt a parancsolgatásba. Fárasztották már a megalázó szavak és mondatok is, ezért rendszerint csak azzal a nagy véres borjú tekintetével és apró kézmozdulatokkal kommunikált.

Itt is hasonlót érzek, amikor Orbán Viktor, aki sem adatokkal, sem aktivistákkal, sem szakszervezetekkel, sem tanácsokkal és bizottságokkal nem akar már találkozni. Ő, mint mondja Pokorni Zoltánnak leintésképpen, „másképp látja az életet”. Elégedetlen a kormányzat teljesítményével és sebességével, mert hogy lehet az, hogy ő fejben már eldöntötte, hogy mi lesz, és az nincs meg azonnal?

Szóval visszatérve a Kubatov-listára, a Polgári Körökre és a fókusz csoportokra, ezek mindössze arra kerültek felhasználásra, hogy felülről lefelé eljuttassák az üzenetet, választások alkalmával mozgósítsák a szavazótábort, és két választás között életben tartsanak valamifajta tüzet, de lehetőség szerint kezdeményezés, impulzus, valami fajta saját jogon való élet ne keletkezzék ezeken a helyeken, ne nagyon zavarják az elnökség és különösen a (miniszter)elnök iránymutató gondolatköreit.

Ezt látjuk a videón is. A kamerától megszeppent lakosok teljes támogatásukról biztosítják a FIDESZt, annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint nem foglalkoznak a politikával, már annyi szórólapot kaptak, hogy a második után nem értik őket. A FIDESZ-nek ennyi pontosan elég is volt, sőt ilyesmit szerettek volna hallani. Eljön ugye a választásra és ránk szavaz, a szocikból elég volt, ez jó jelszó lesz, mi megyünk is akkor. De hogy a világról, az anyaságról, a rezsiszámlákról, az utcanévről és az élettársi kapcsolat jogi státuszáról mit gondol, arra mi nem vagyunk kíváncsiak. A jobb oldal által felépített „néppárt” struktúrájában a Polgári Körök lehettek volna erre alkalmasak, aligha hallunk ezekről azonban kormányon. És talán nem véletlen, hogy nem a helyi közösségekből évek alatt összegyűjtött, összegzett impulzusok adják most a FIDESZ ideológiai munícióját és szakpolitikai iránymutatásait, hanem Habony Árpád és a Századvég exkluzív műhelyei.

A talaj amire mindez hull

Érdemes észrevenni azonban, hogy mindezt csak akkor lehet megtenni, ha meg van engedve. Tulajdonképpen nehéz eldönteni, hogy a cinizmus ekkora, vagy valós az a felismerés, hogy a „birka magyarnak” teljesen fölösleges programot írni, vagy a véleményét kérdezni? Elegendő számú befolyásolható ember van az országban ahhoz, hogy elég egy hátizsákos kommandóval bekopogni, szidni az aktuális kormányt, és átadni egy bedobozolt kalkulátort. Ahhoz már csak kicsi pofátlanság kell, hogy erre, még vonalkóddal lepisztolyozható módon, tollba is mondatják az emberekkel családtagonként kire szavaznak majd.

A két jelenség egymást gerjeszti, az eredménye meg olvasható a gazdasági adatokban. A „párt” tapasztalata az, hogy reménytelenül birka népével (ez lenne az igazi néplélek?) a legjobbat akkor teszi, ha messiást, megmentőt, vezért, vezetőt kreál., a háztartásokban meg az az élmény, hogy ránk igazából nem kíváncsi senki, de legalább négyévente hoznak kalkulátort, és ígérnek mindenfélét, hátha ennek egy pici szelete legalább megvalósul.

Nem csináltak Kubatovék szerintem semmi különöset, csak patkány módon nem egy politikai közösség élő szövetét hozták létre, hanem „letapogatták” a preferenciákat és megdolgozták a helyi közösségeket. Ellenzéki időkben a befolyásolás és a mosolygós lekenyerezés, kormányon már inkább a leszámolás és az egzisztenciális fenyegetés eszközeivel.

Azt kell mondjam, hogy egy modern demokráciákra kidolgozott abszolút közösségi megközelítés egy kelet-európai politikai kultúrában elsütve létrehozta a maga szokásos torzóját. Az eszköz nem rossz, de mi láthatóan nem tudunk élni, csak visszaélni vele. Még jó, hogy időgépünk nincs…