Az alábbi Ukrajnáról szóló bejegyzés egy angol nyelvű Facebook jegyzet hevenyészet fordítása. A jegyzet szerzője Robert van Voren holland szovjetológus, a szovjet és poszt-szovjet tanulmányok professzora Litvániában és Grúziában.

Egy nemzet újjászületése

Figyelemre méltó számomra, mennyire nem érti a közvélemény és a nyugati politikusok, hogy, ami most a szemünk előtt zajlik, az történelmi jelentőségű esemény (Ukrajnában).

A 45 milliós, Franciaország méretű ország egyfajta „újjászületésen” megy keresztül, megerősítve nemzeti identitását. Paradoxnak hangzik mindez, amikor az ország kettészakadása egyáltalán nem elképzelhetetlen, de ez valójában ugyanannak a folyamatnak a része.

Amikor Ukrajna függetlenné vált 1991-ben, az majdhogynem „véletlenül” történt. Emlékszem évekig kellett magyaráznunk az embereknek, hogy mi az az Ukrajna. Hogy az nem Oroszországban van, hanem egy nagy önálló ország hatalmas lehetőségekkel. Barátaim Moszkvában nem értették miért utazom folyton Kijevbe. Dolgozhatnál Ukrajnában ugyanúgy Moszkvából, mert „végső soron hozzánk tartozik”, nem igaz? Amszterdamban nyitottunk egy Ukrán Információs Központot, azzal az elsődleges feladattal, hogy rátegyük az országot a térképre, és ez a feladat egyáltalán nem bizonyult egyszerűnek. Az emberek megvadultak, amikor Ukrajnáról mint önálló, független országról kezdtél beszélni. Senki nem hitte, hogy ez az ország sokáig létezhet. Néhány ukrán barátom is inkább fásult volt, és bizonytalan abban, hogy az a függetlenség, ami Ukrajna ölébe hullt, fennmaradhat.

Mert van itt egy nagyon fontos szempont: Ukrajna nem küzdött meg az önállósáságért 1991-ban, ahogy a Balti országok megtették azt, az csak egyszerűen megtörtént. És több mint 20 évig csak botladozott. Egyik korrupt kormány követte a másikat. Általában egy még korruptabb. Én nem csak saját szememmel láttam a korrupciót, de szembesülnöm is kellett vele amikor egy sor humanitárius küldeményünket ellopták, jogtalanul elvették vagy akár el is adták a szemünk előtt. Rengeteg oka volt annak, hogy az ember hamar elveszítette a lelkesedését az ország iránt.

Mégis a küzdelem folytatódik, és ez a mostani egy nagyszerű küzdelem. Az új poszt-szovjet generáció felnőtt korba ért. És ennek a generációnak elege van a korrupt, önző és inkompetens vezetőkből. Ami úgy indult mint egy tiltakozás az EU megállapodás aláírásának elmaradása miatt, valami egészen másba torkollott. Ez az új generáció küzdelme, amit szüleik nem mertek megvívni 23 évvel ezelőtt. És nem csak Kijevben. A halálos áldozatokat is követelő erőszak, emberrablások és mesterlövészek bevetésének hatására a felkelés futótűzként terjedt az országban, egyik tartomány a másik után került az ellenzék kezébe.

A nyugati média tudósít ugyan az eseményekről, de sok esetben a jobboldali szélsőségeseket az antiszemita Banderovitákat vagy a radikálisokat helyezik előtérbe, akik bármi ellen utcára mennek ami békés és megnyugvást ígér. Amit ezek a tudósítások kihagynak, az az, hogy ezek egy bonyolultabb szövet elemei, a tömegben fizetett provokátorok vannak, akiket bajkeverésre béreltek fel, és arra, hogy okot adjanak a kormánynak a beavatkozásra, a szükségállapot kihirdetésére. A helyzet azonban az, hogy a demonstrálók többsége fiatal, képzett ember, akiknek erős, büszke ukrán identitása van. Ezt az országot szeretik, ebben az országban hisznek és meg akarják védeni azt. Ahogy egy helybéli megjegyezte: A legtöbb tüntetőnek két diplomája van és folyékonyan beszél angolul.

Ha közelebbről megnézzük, akkor meglepő módon rendet találunk a káoszban. Egy szobrot a csatatér közelében rongyokkal vettek körül, hogy ne sérüljön meg. Egy luxustermékeket áruló üzlet kirakatában felirat: „ne vidd el az árukat ha betörik a kirakat üveg.” A zajos csaták ellenére, amikben százak sérültek meg és legalább öt halott van, egyetlen üzlet gyulladt ki, mert túl közel volt az égő barikádokhoz.

Az egyik este, amikor rövid fegyverszünetre került sor, élő közvetítés nyújtott betekintést a csatatér mögé, ahol polgárok ezrei mozogtak gyorsan, rendezett sorokban a frontvonalra, jéggel töltött zsákokat cipelve barikádok építésére. A távolból úgy néztek ki mint a hangyák, szorgalmasan építve védelmi állásaikat, egy labirintust, ami leginkább az első világháború észak-franciaországi frontvonalára emlékeztetett. Nők álltak munkába, hogy leverjék a jeget, amit aztán építőkövekként használhatnak. Kis műhelyekben Molotov koktélokat gyártottak a következő támadásra készülve.  Fogyatékos emberek kerekes székben, vak polgártársak is csatlakoztak a tüntetőkhöz – nem az a tipikus radikális anarchista csoport, amelyik a balhé kedvéért megy az utcára.

Ahogy említettem nagyon sok nyugati beszámoló és riport félreértelmezi a valódi helyzetet, okot találva a kritikára és a szkepticizmusra. Természetesen a médiának ehhez joga van, kötelessége is, de amikor elfeledkeznek a másik oldal megmutatásáról – és annak történelmi jelentőségéről – akkor ezek a riportok irritálóak és kiábrándítóak lesznek. Részben azért mert ezek a beszámolók és kommentárok nem számolnak annak a jelentőségével, hogy ezek az események milyen módon fognak túlnyúlni Ukrajna határain. Az egész régió jövője forog kockán: a demokrácia vagy a Putyin-féle autoriter rendszer kerekedik felül? Oroszok tömegei követik az eseményeket sokkban és félelemben, vagy mindkettőben. Amit ők megtettek 2012 májusában a Bolotnaya téren, azt most ukrán barátaik továbbviszik. Reményt ad ez nekik, és új erőre kapnak, ha az ukránok győzelemre viszik a megmozdulást. A kijevi események komoly törést jelentenek Putyin falán, és a Kreml számára mindez nem érkezhetett volna rosszabbkor, mint az Olimpiai Játékok előestéjén.

A fotók forrása: http://zyalt.livejournal.com/983675.html