Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

A hanyatló nyugat

A moszkvai Seremetyevo reptéren ért az orosz Győzelem napja május 9-én reggel. A Vörös téren tartott parádé miatt nem engedték felszállni a tallinni gépet (meg semmilyen más gépet), s ha már ott ragadtunk egy röpke órára, hát én is, mint mindenki, a nagy kivetítők egyikén néztem Putyin beszédét, és az azt követő katonai parádét.

14153261761_fba82c8ac5_z.jpg
Aztán felszálltam végre a gépre és ezt rakták az ölembe szendvicses dobozként, ami a képen van. Belém nyílalt az a durva ellentmondás, ami ezt a kardcsörtető nyugat-ellenességet itthon és Oroszországban is kíséri. Hogy mindeközben a javai, juttatásai, a nyugat életformája és életszínvonala azért nagyon is kellenének. Audi 6-osokból és Volkswagen kisbuszból hanyatló Európáról papolni az igazán autentikus. iPaden illiberális alkotmánytervezetet írni, vagy az oroszok esetében a csemetéket rendre svájci és angol magániskolákba járatni. Baszott nagy Toyota teherautóból a jogegyenlőséget hirdetőket meggyomrozni.

Hazugság az egész. Arcpirító parasztvakítás, ami miközben ostorozza a nyugatot, annak minden előnyét és gyümölcsét – kizárólag a maga számára – élvezi.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha valami oknál fogva a nyugati márkák és szolgáltatások hirtelen elérhetetlenné válnának ezekben az országokban. Kikapcsol az Apple store, elfogynak a sportcipők, nem működik a Facebook, sőt internet sincs, hiszen az a liberális métely terjesztője, miniszterelnök úr meg járhat Zaporozseccel mert nem szállít a Volkswagen.

Megnézném meddig tartana ki a konzervatív nemzeti forradalom nyugatellenes torzója..

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás