Bezárás
Annyit

Dávid és Góliát

Két és fél évvel ezelőtt írtam egy blogbejegyzést arról, mitől nem sikerül(t) Magyarországot a jobboldali nem-demokráciák mintaállamához Szingapúrhoz hasonló aranybányává változtatni. Akkor azzal próbáltam érvelni, hogy a cseppet sem liberális és tegyük hozzá csak nyomokban demokrata Szingapúr úgy lett a világ egyik gazdaságilag legeredményesebb országa, hogy számos területen nem enged meg magának olyan ostobaságokat, amik nálunk a hétköznapok részét képezik. Ezek a dimenziók a következők voltak:

– Pozícióba csak az kerülhet, aki ért is az adott szakterülethez

– Az oktatás mindennél fontosabb

– A kirekesztő nacionalizmus árt az üzletnek

– Egy nyersanyagokat és százmilliókra épülő belső fogyasztást nélkülözni kénytelen nyitott gazdaságú ország vagy meglovagolja (kihasználja) a globális piac árját vagy megfullad benne. Elkerülni nem tudja.

50 év alatt Szingapúr látszólag tényleg gránit szilárdságúra gyúrta leválthatatlan(nak tűnő) egypárti politikai rendszerét. Olyannyira sikeres az ország, hogy joggal merülhet fel a kérdés, miért kéne ezt a rendszert leváltani? A liberális demokráciából, szólásszabadságból, emberi jogokból kiábrándult, felébredt vagy azt mindig is elutasító emberek Mekkájaként is lehet az országra tekinteni, hiszen ott mindezek a vívmányok éppen addig tartanak, amíg az országot irányító elit engedi őket. Annyival előrébb tartanak ráadásul, mintegy bizonyítva is rendszerük sikerét, hogy azok többségének, akik nem ugrálnak, magyar szemmel kiugró jólét a jutalmuk.

Szeretnék átlagosan havi 3-4000 szingapúri dollár (1 SGD=177 HUF) bevétel mellett szenvedni a fékek és ellensúlyok hiányától és az egypártrendszertől – mondhatná bármelyikünk.

Apró repedések mintha mégis látszanának azon a grániton.

Korábban már írtam arról, hogy az igazán fejlett, a felszínen demokráciának álcázott tekintélyuralmi rendszerek már nem oroszlánokkal etetik fel, vagy helikopterekből dobálják ki az ellenzékieket, vagy a tényfeltáró újságírókat, de még csak nem is börtönbe vetik őket, hanem gazdasági eszközökkel, a maguk mércéje szerint alakított törvényes eszközökkel lehetetlenítenek el bármilyen kritikát vagy ellenvéleményt.

Szingapúrban perelnek, és amennyiben az egy szingapúri bíróság által tárgyalt kártérítési per, akkor ritkán kérdéses az ügy kimenetele. Évtizedes játék ez, most mégis történt valami apró áttörés, aminek az üzenetébe szeretnék belekapaszkodni.

roy.jpg

A képen látható Roy Ngerng Yi Ling szingapúri blogger, aki egy bejegyzésében nem átallotta megkérdőjelezni a miniszterelnök irányítása alatt álló állami befektetési és nyugdíj alap felelős kezelését. A fiatalember egyébként állami alkalmazott az egészségügyi szektorban, bejegyzései általában egy szociálisan igazságosabb, egyenlőbb Szingapúrról szólnak.

A helyi “szokásoknak” megfelelően a miniszterelnök azonnal ráeresztette ügyvédeit a bejegyzés szerzőjére, akik a cikk azonnali eltávolítását és nyilvános bocsánatkérést követeltek. A fiatalember ezt meg is tette, egy új bejegyzésben pedig bocsánatot kért a miniszterelnöktől és – szintén az ügyvédek kérésének megfelelően – 5000 dolláros kártérítési ajánlatot tett. (Ez nem jelent teljes visszavonulást, egyszerűen azt a konkrét bejegyzést leszedte, ír majd ezer más dolgot helyette) Általában az ilyen történetek itt meg szoktak állni, most azonban nem ez történt.

A miniszterelnök nem fogadta el a bocsánatkérést és nevetségesen (“derisory”) alacsonynak tartotta a felajánlott kártérítési összeget, amit a jó hírnevének megsértéséért kapott volna. Az ügy a bíróságon folytatódik majd, ahol a jellemzően megítélt legalacsonyabb kártérítési összegek hasonló esetekben 250.000 dollár körül szoktak kezdődni.

Roy Ngerng Yi Ling váratlan lépésre szánta el magát. Egy crowdfunding campányt indított a kártérítés finanszírozására, amire 4 nap alatt több mint 72.000 dollár érkezett több ezer embertől. És itt kezdődnek az elgondolkodtató dolgok.

Mind az alapbotrány, mind pedig a gyűjtés hatalmas visszhangot kapott, ma tele van vele a Facebook falam szingapúri része. Nem az a meglepő, hogy egy blogger kritizálja a kormányt és beperelik. Ez Szingapúrban mindennapos. Hanem az a rejtett szavazásnak is tekinthető egyértelmű állásfoglalás az igazi üzenet, ami a crowdfunding kampányra érkezett. Azóta is jönnének további pénzek, de a kampány ennyire volt beállítva, mert a fiatalember ügyvédei – kissé alábecsülve – kb. ide lőtték be a várható költségeket.

A sajtóvisszhang miatt persze megszólaltak a helyi véleményvezérek és guruk is, és nagyon érdekes dolgokat mondtak. Egy vezető PR és média szakértő úgy nyilatkozott, hogy (a helyi jogi sajátosságokat is figyelembe véve) nem kérdés, hogy Roy Ngerng padlóra lesz küldve anyagilag. Mégis a történet hatalmas PR katasztrófa a kormányzó párt számára. Egy egyetemi jogászprofesszor Dávid és Góliát küzdelmeként interpretálta a történteket. Azzal, hogy a sértődékeny miniszterelnök nem fogadta el a bocsánatkérést és az 5000 dollárt, (ami az átlagember számára több mint egy havi fizetés) a fiatalember egy szimbólummá vált: az egyszeri állami alkalmazott, aki teljes kiszolgáltatottságából szembe mer menni a minden földi és égi hatalommal felruházott miniszterelnökkel.

A bíróságon Roy Ngerng el fog bukni. Számára és sok ezer más szingapúri számára elérhetetlenül magas, csillagászati kártérítést kell majd fizetnie annak a miniszterelnöknek, akinek ez az összeg aprópénz egy olyan kritikus hangért, ami folyamatosan a hatalmas jövedelmi és élethelyzeti egyenlőtlenségeket teszi szóvá. Pirruszi győzelem lesz ez azonban…

A gránit beleszaladt a saját dölyfös keménységébe. Nem gondolom, hogy a szingapúri politikai rendszer ettől az egy történettől össze fog omlani. Azt azonban igen, hogy egy konkrét csatában Dávid legyőzni látszik Góliátot, és ha valakinek van füle az áthalláshoz, érdemes jegyzetelni a receptkönyvekbe..