Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

Walking Dead Budapesten

Akármilyen a közélet szempontjából kicsit is releváns rendezvény vagy nemzeti ünnep van Magyarországon, külföldről nézve az ország egyre inkább a Walking Dead tévésorozat jeleneteire hasonlít.

How-to-be-on-the-walking-dead.jpg

Néztem tegnap a Budapest Prideról készült videókat a médiában és már szinte kiszámíthatóan, ahogy évek óta, most is a kordonokat artikulálatlanul rázó kopasz alakokat láttam. Nem tudom szépíteni a dolgot, nekem a fenti kép jutott eszembe.

Aztán elgondolkodtam a hirtelen bevillant párhuzamon, és rájöttem, hogy a Walking Dead sajnálatos módon érzékletes és igen képszerű metaforája a mai Magyarországi viszonyoknak. Maroknyi túlélő próbál életben maradni, valami élhető világot teremteni egy titokzatos járvány miatt zombivá vált, egyre duzzadó tömeg fenyegetése közepette.

Elszabadult egy démon a palackból 2006-ban (van, aki szerint már 1992-ben Göncz Árpád kifütyülésekor), és ez a démon alattomos módon fertőzi meg az egész országot. Azóta másról sem szól az élet Magyarországon mint az ő kerülgetésükről, a harapásuk elkerüléséről, és a szomorú látványról, miként terjed a fertőzés.

Mint minden jó sorozatban, itt is fel vannak építve a karakterek. Van itt is “Kormányzó”, aki ha érdeke úgy kívánja bevethető fegyverként használja az agyatlan fertőzötteket, körbevéve magát mameluk tudósokkal, értelmiségiekkel, akik készek ideológiát, nyelvet, új történelmet ha kell új identitást gyártani a zombisodás köré. Ők maguk nem azok. Hús, vér gondolkodó emberek, van agyuk, és e tekintetben jóval veszélyesebbek, kártékonyabban az általuk irányított zombiknál. Szerintük ez a túlélés záloga. Erőt kell mutatni, az erősebb marad életben és a folyamatos küzdelemben nem lehet válogatni az eszközökben. Pontosan mint a filmben, minden megmaradt jószágot és egyéb javakat magukkal ragadnak, és akiktől meg akarnak szabadulni azokat a mindenhol burjánzó zombi falkák elé vetik.

Az alapvetően agyatlan horrorként esti pop-corn melletti ijedezésre és izgulásra épülő filmsorozatnak van egy elgondolkodtató szála is. A filmben az apokaliptikus összeomlás után, ahogy az emberek tömegei válnak élőholtakká a túlélők először minden egyes életben maradottnak örülnek, befogadják őket, azt gondolván, hogy együtt erősebbek lesznek, nagyobb az esélyük a túlélésre. De elég hamar kiderül, hogy sok emberben nem lehet bízni, mert minden norma felbomlott, nem tartják be az alapvető civilizációs normákat.

A film pontosan erről szól. Amikor összeomlik minden, nem érvényes se törvény, se morál, nincsenek már alapmegállapodások, amire a civilizáció épül. A túlélők kénytelenek stílust váltani. Nem bíznak az idegenekben, és kiiktatják vagy elkülönítik azokat, akik nem tudnak civilizált módon együtt élni. Paradox dolog ez. Epizódról epizódra azt a lassú folyamatot látjuk, ahogy jóravaló, civilizált emberek válnak ha kell gyilkosokká, újra és újra próbálkozva a túlélés élhető szigeteit megteremteni. Nem egy emberi jogi oktatófilm.

Ugyanis a Walking Dead azt üzeni valahol, hogy a túlélés alapjait jelentő civilizáció kérdése nem demokratikus döntés kérdése. Vagy tűzzel vassal megteremtjük, vagy mind meghalunk. Ettől az üzenettől vált számomra a film bizonyos értelemben a mai magyar viszonyok metaforájává. Meg persze néhány zombi fizikailag is hasonlít a kopasz kordonrázókhoz.:) A fertőzés nagyon sajnálatos, minden zombi mögött valaha egy ember volt. Számtalanszor előjön a sorozatban az a vonal, hogy mindig akad szereplő, akinek megesik a szíve rajtuk. Próbálják őket embernek, partnernek tekinteni, megjavítani, meggyógyítani. De intellektuálisan már nem lehet hozzájuk férni. A sorozatban azonban eddig pusztán egyetlen hatékony kezelési módját láttuk a zombiknak, ha olyan megoldást kerestünk, ami nem öli meg őket. Az alábbi fotó ábrázolja:

Michonne-with-pet-zombies-in-The-Walking-Dead-season-4B.jpg

 

Megosztás