Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

Veszélyes-e egy sztár öngyilkosságáról tudósítani?

“Egy sztár öngyilkossága ugyanis – szakértők szerint – könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el.” – nyilatkozik az MTVA azzal kapcsolatban, hogy Bajor Imre halálhíréhez hasonlóan miért nem tudósítottak Robin Williams haláláról (később megtették).  Az MTVA érvelését azonnal diszkvalifikálta a média általam látott része, én azonban szeretném megjegyezni, hogy a jelenség valóban létezik, van igazság a szakértő megjegyzésében, azonban ezt az érvelést én nem Robin Williams halálhíre kapcsán alkalmaznám.

A hír körbejárta a világsajtót. Nem tudom pontosan mikor történt a haláleset, én kelet-európai idő szerint reggel erre a hírre ébredtem. Feleségem hamarabb kelt fel, én még a mosdóig sem jutottam el, alig láttam ki a szememen, de már jön utánam, mondja, hogy meghalt Robin Williams…

Mivel csak egy betű a különbség azonnal vissza is kérdeztem, hogy “úgy érted a Patch Adams?”, mert egy pillanatig még számomra sem volt biztos, hogy vajon az énekes Robie Williamsre vagy a színész Robin Williamsre gondol. Érzelmileg akkor ütött meg a dolog, amikor bekapcsoltam a laptopom és a facebooktól a twitteren keresztül az instagramig, mindenhol Robin Williams az alábbihoz hasonló fotója szerepelt:

Robin_Williams

 

 A torkom is összeszorult, amikor sorra jutottak eszembe a főszereplésével készült jobbnál jobb filmek, köztük nem egy olyan, ami máig visszhangzik a fejemben. Patch Adams, Good Will Hunting, Holt Költők Társasága…

Szóval nem kérdés, hogy a tudósításnak van ereje és van hatása, kivált érzelmeket még akkor is, ha egyébként egyre elviselhetetlenebb, hogy a média (világszerte) kizárólag mínuszos hírek mentén halad. Nagyon nehéz már befogadni a lefejezett, gázzal mérgezett vagy éppen kibombázott közel-keleti gyerekeket. Mióta apa lettem el nem bírom viselni a gyermekbántalmazásról szóló híreket. De azt is nagyon nehéz már befogadni, hogy a világ milliónyi eseménye közül azon a végtelen szűk keresztmetszeten, ami egy újságban rendelkezésre áll, annak kell végigszaladnia a magyar online sajtón, hogy egy lengyel házaspár Portugáliában leesett egy szikláról.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy világszerte ismert és elismert ember halálhíréről beszámolni nem felelőtlenség. A híradásokban szerepel utalás az öngyilkosságra, Robin Williams drogproblémáira is, de a tudósítások döntő többsége tisztességes gyászjelentés egy olyan emberről, aki sokak számára jelentett valamit. A szomorú humorista, aki magányában önként távozik erről a világról. Ezt a szelencét nyitja ki a beszámolók többsége. Harlequin a szomorú bohóc juthat eszünkbe, görög drámák mélységéig repíthet bennünket vissza egyetlen reggeli hír. Egyenként, mindannyian pillanatokon belül megérkezünk saját magunkhoz. Ha ez probléma lenne, máglyára lehetne vetni a világirodalom klasszikusainak döntő többségét.

Van ugyanakkor a tudósításnak olyan formája, ami nem ezt a mélységet járatja be velünk. Csak beillesztem a fotót, egy valódi sajtófotót, egy valódi magyar újság valódi tudósításáról anélkül, hogy a konkrét hírt belinkelném vagy akárcsak elmesélném. Hogy milyen ereje van egy képnek, és mennyiféle képet, szót meg lehet választani akár egy öngyilkosságról szóló tudósításhoz, azt a két kép közötti különbség szerintem tökéletesen érzékelteti.

annyit

A tudósítások, különösképpen a fotók, videók hihetetlen erővel bírnak, valóban van egy tudattalan bomba szerepük.

2003 március 6-án a prágai Vencel téren egy 19 éves diák, Zdenek Adamec felgyújtotta magát. Tette egyértelmű utalás arra a Jan Palach-ra, aki az oroszok ’68-as bevonulása ellen tiltakozva gyújtotta fel magát, az ellenállás tragikus szimbólumává válva. A téren ma is tábla őrzi emlékét. A több mint 30 évvel későbbi követője azzal indokolta tettét hátrahagyott levelében, hogy aggasztónak tartja a világ állapotát.

Az elkövetés brutális módja és a nyilvánvaló történelmi párhuzam miatt hatalmas médiaérdeklődés követte az eseményeket. Kattogtak a kamerák a kövön maradt szürke égésnyomok körül, újságírók tömegei szaglásztak a fiatalember ismerőseit faggatva. Szaftos, részletekbe menő tudósításokat közöltek, a cikkek akkurátusan kigyűjtötték milyen anyagokat használnak fel, orvosi leírásokat szedtek össze a tűzhalál fiziológiájáról.

Öt nappali később, 2003. március 11-én egy cseh kisvárosban Policka-ban egy 21 éves pszichiátriai kezelés alatt álló férfi szintén felgyújtotta magát. Ő szerencsésen túlélte ám számtalan műtét, bőrátültetés várt rá.

Március 19-én egy 50 éves nő gyújtotta fel magát Brno temetőjében. Búcsúlevelében csalódottságát fejezte ki élete, a társadalom és a családja iránt.

Április 1-én egy 32 éves férfi 5 liter gázolajat vásárolt egy benzinkútnál Prágában. Nem messze onnan magára locsolta a gázolajat és felgyújtotta magát.

Április 2-án Roman Masl, egy 21 éves diák Plzen-ben az egészségügyi iskola előtt gyújtotta fel magát Búcsúlevelében hasonló okokat jelölt meg, mint az alig három héttel korábban a sort (újra)kezdő Adamec. A helyszínen életét vesztette.

Április 3-án az akkori cseh köztársasági elnök Vaclav Klaus érezte úgy, hogy meg kell szólalnia az ügyben. Nyílt levelet tett közzé, az események hatása alatt elsősorban a fiatal korosztályt megszólítva. „Ne tegyétek ezt, kérlek! Sok más embernek okoztok ezzel kárt.” A nagyobb cseh lapok címoldalán lehozott levélben a köztársasági elnök a következőképpen érvelt: „Megértem, hogy a radikalizmus mindig része az ifjúkornak valamilyen módon, de úgy gondolom – és ebben valószínűleg a polgárok többsége egyetért velem – a radikalizmus e formája tragikus, nem megfelelő és teljességgel haszontalan.”

Szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek arra hívták fel a figyelmet, hogy az igen intenzíven és azonnal publikált halálesetekről szóló tudósítások indítottak el egy önmagát gerjesztő tragikus folyamatot. Nem arról van szó, hogy a tudósítások közvetlenül öngyilkosságra szólították fel a következő áldozatokat, de az események körüli felhajtás olyan figyelmet fordított az áldozatok felé, amire korábban környezetüktől talán nagyon vártak, ám sosem tapasztalhatták azt meg.

Sok öngyilkosság (és még több kísérlet) körül tetten érhető a teatralitás. Nem nehéz ezt belátni akkor, ha elgondolkodunk, miért van értelme felmászni a Budapesten a Szabadság hídra, Tatabányán a Turul szoborhoz, Veszprémben a viaduktra, ha elég lenne lelépni bármelyik járdáról egy busz vagy kamion elé. A helyszín a díszlet, a körülötte lévő felhajtás szereplői pedig a statiszták. A hídra mászásban az a pláne, hogy egy szimbolikus megfigyelőpontról, az események középpontjából láthatom be azt, hogyan állítom meg az életet magam körül, hogyan terelem emberek tömegének a figyelmét magamra. Ez a hatás akkor is működni tud, ha én már nem élhetem át, azonban előtte ezerszer és ezerszer végigjátszva fantáziámban pontosan lejátszhatom micsoda hatást vált ki majd cselekedetem.

Egy fiatal lány, akit én már csak a pszichiátrián ismertem meg, az osztályról való távozás után képeslapot küldött szüleinek „Üdvözletem küldöm a Balatonból” szöveggel. Pár nappal később találták meg a holttestét Siófoknál.

Mára a média segítségével akár milliárdnyi ilyen képeslapot el lehet küldeni. Globális figyelemre számíthat minden iskolai lövöldöző vagy a média küszöbéhez mérten elég brutális, cselekményét megdöbbentő módon végrehajtó gyilkos, öngyilkos. Közreműködő szereplővé, az üzenet és ezzel együtt a sikeres recept közvetítőjévé válik így a magát semleges közvetítőnek mediumnak, tartó sajtó.

Prágában az események hatására a Cseh televízió úgy döntött a továbbiakban nem ad tudósítást a hasonló jellegű öngyilkosságokról, vagy azok kísérleteiről. Vaclav Klaus április 3-i megszólalását és a média normálisabb felének visszahúzódását követően nem történt újabb öngyilkosság, vagy ha igen, akkor – nagyon helyesen – mi már nem értesültünk róla. A statiszták levonultak a színpadról, az előadásnak vége szakadt.

Ha ezekre a tudósításokra gondolt az MTVA szakértője, egyetértek vele. Robin Williams halálhíre azonban nem ebbe a kategóriába tartozik és csak a szerkesztők hozzáértésén és jóérzésén múlik miként tálalják azt.

Megosztás