Pár hete még arról írtam, hogy különösebb visszhangja nincs Észtországban az igen barátságtalan követségbezárásnak, most azonban már sorra kapom kollégáimtól és barátaimtól az üzeneteket, hogy meséljek már kicsit mi is folyik Magyarországon. Erre kilenc hónap alatt – mióta Észtországban élek – eddig nemigen volt példa.

Ahogy arról a Népszabadság is beszámolt a legnagyobb példányszámú észt napilap szerkesztősége viszonylag nagy terjedelmű cikkben számolt be Orbán Viktor európai mércével nehezen minősíthető megnyilvánulásairól. Az észtek továbbra sem a követség miatt aggódnak, és még csak nem is a magyar demokráciát féltik, hanem az verte ki a biztosítékot, hogy miközben ők itt létükben érzik magukat fenyegetve a nyilvánvalóan egyre agresszívebb oroszok által, addig egyik szövetségesük folyamatosan aláássa a közös törekvéseket, teljesen nyilvánvalóan az oroszok szekerét tolja.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

 (képfelirat: Miféle szankciók Oroszországgal szemben? Hagyják az embert békén, hogy megehesse a vajaskenyerét.)

A cikk hangvétele (angol nyelven is lehozták az online verzióban) meglehetősen vitriolos, ami nagyon durva reakció a konfrontációt inkább kerülő észtektől. Ez a cikk bekezdésenként nagyon keményen odaszól, nem rejtve véka alá, hogy Magyarországot komoly biztonsági problémának látják a szövetségi rendszerben. Korábban is voltak már kritikus hangok, azonban ezek általában nem célzottan Magyarországnak szóltak. Az észtek számára nagyon fontos a biztonságpolitika. Számos alkalommal kritikusan nyilatkoztak azokról a NATO tagországokról, amelyek potyautasként inkább csak élvezik az északatlanti szövetség védőernyője által teremtett biztonságot, mintsem érdemben hozzájárulnának ahhoz. Észtország a vállalásokat is túlteljesítve 2% fölötti részét költi el bruttó hazai össztermékének védelmi kiadásokra és hasonló hozzájárulást várna el a többi szövetséges részéről. Szerintük az orosz fenyegetés nem vicc, és az oroszokkal kokettálni a szövetségi rendszer elárulásával egyenértékű. Kritikusan állnak Észtországban az EU integráció lassítóihoz is. Tallinn európai elkötelezettsége igen erős, a tusnádfürdői látnokkal ellentétben itt az emberek 66%-a meg van győződve arról, hogy az Európai Unióra fényes jövő vár. Ez az érték ráadásul jóval az EU átlag fölötti, összeurópai szinten az EU28-ak lakosságának mindössze 51%-a gondolja ezt. Az észtek 72%-a az EU polgáraként tekint magára, az észt kormány minden eszközzel támogatja az egyre szorosabb EU integrációt.

Ennek fényében telt be azt hiszem a pohár a finnugor rokonság és az erős kultúrális kapcsolatok ellenére.

Finom kis megjegyzés rögtön a leadben: a továbbra is gazdasági bajban lévő Magyarország és annak populista, anti-Brüsszel miniszterelnöke. Nem lehet nem érezni a lesajnálást, bizony ide jutottunk a testvér szerepből. Áprilisban, amikor egyetemi kollégáimmal egy jövőbeni együttműködésről tárgyalva Budapestre látogattunk teljesen hasra voltak esve az országtól. A halászbástya-lánchíd-gellérthegyi panoráma mindenkit levesz a lábáról. Igaz láttuk a hajléktalanokat is, de még mindig azt éreztem, hogy nem nagyon ment át semmi. Most sorra kapom az e-maileket, hogy van-e kedvem elmesélni mi zajlik az országban és mit szólnak ehhez az emberek, mert nem értik. Ők nem ilyen Magyarországot ismertek.

A következő bekezdés sem adja alább, egyfajta fordított pálfordulásként írja le Orbán Viktor liberálisból populárisba fordulását és érdemes észrevenni az észt pozíciót, hogy az erősen neoliberális, inkább konzervatív Észtországban az első Orbán kormányt még egy sikeres, bátor jobb-közép koalíciónak tartották. Én azért a korszakért sem voltam oda, de az észtek részéről biztosan nem egy balos, szoci dumáról van szó, itt a hideg ráz ki mindenkit bármitől, ami szocialista. A centrális erőtér kormányát egy olyan jobb-közép orientációjú ország bírálja, ami sem az európai sem pedig a liberális értékektől nem kanyarodott el.

Megjegyzi a cikk, hogy annak idején Orbán Viktor dühösen kifakadt az Európai Bizottságban a csatlakozási folyamat késleltetése miatt, ehhez képest ma már a magyarok különlegességének (az angol verzióban a különleges szót nagybetűvek írták) védelmezőjeként mutatkozik be, ahányszor csak alkalma nyílik rá. Az EU gyengeségének bizonyítékaként tekintenek arra, hogy képtelenek hatni egy olyan tagországra, amelynek miniszterelnöke egy válogatás nélkül minden irányba rúg-kapáló alak, aki alkalmatlan bármilyen párbeszédre.

Nem állítja a cikk, hogy Magyarország autokratikus ország lenne, de hosszan ecsetelik, hogy elszabadult hajóágyúként leírt miniszterelnöke ma gyakorlatilag bármit személyesen dönthet el és nem úgy tűnik, hogy bárkire is hallgatna.

A cikk – szerintem helytelenül – szocdemekként írja le az MSZP-t és Gyurcsány öszödi beszédére illetve a rémes baloldali kormányzás eredményeire utalva azzal magyarázza Orbán Viktor népszerűségét, hogy ő most sokak számára megmentőként jelenik meg. Van a cikkben megértés tehát, láthatóan keresik az okokat. Főleg a 2014-es választási eredmények után, szerintem egyre több európai asztalnál merül fel a kérdés, hogy miképpen lehet viszonyulni ahhoz, amikor egy nyilvánvalóan idióta, ámokfutó miniszterelnök másodszor is kétharmados felhatalmazást kap.

Erős végkövetkeztetésre jut a cikk. Radikális lépéseket sürgetnek az európai partnerek részéről.

A cikk üzenete szerintem egyértelmű. Az észtek leírták Magyarországot, a valamikor számukra is példaként szolgáló ország ma egy lesajnált hely lett, amit fejcsóválva értetlenül néznének, ha nem éreznének közvetlen fenyegetést abban, ahogy az ország kokettál az oroszokkal. Ez adja a kritika erejét és azt hiszem Orbán Viktor igazi veszte tényleg abban lesz, hogy megpróbál európai szintéren is nagyfiúnak látszani.

Én mindezzel együtt azok közé tartozom, akik nem szeretnék, hogy Orbán Viktort az EU-ból buktassák meg. Azért nem, mert az mindnyájunk szegénységi bizonyítványa is lesz egyben. 2002 óta ezt csinálja. Ellenzékben olyan volt, mint egy bogáncs, ami beleragad minden pulóverbe, kormányon azonban maga a téboly. Nem megnyugszik hanem fújja magát egyre nagyobbra, mint egy béka. Mi 12. éve nem tudunk vele mit kezdeni. Ha így folytatja az EU a lábára lép hónapokon belül, talán nem is túl elegánsan, mert amit Putyinnak szánnak, azt ő kapja majd meg. De számunkra magyaroknak az nem fog megnyugvást hozni, továbbra is mi leszünk az a nemzet, akivel ezt minden gond nélkül meglehetett csinálni.