Bezárás
Annyit

A dühöngő falain túl

Fordulópont ez a szeptember számomra. Letelt az egy év vendégoktatói megbizatásom és mivel teljes jogú, főállású egyetemi oktatóként Észtországban folytatom a munkám ez olyan hivatalos intéznivalókkal is jár, mint a magyar lakcímről való kijelentkezés, a TB jogosultság és a családtámogatások rendezése. Belül érzem ennek a súlyát, de azt is érzem, hogy Magyarország egyre inkább egy virtuális világ lesz számomra, ami egy kattintással, gombnyomással megszűnik körülöttem.

Az ország határain túl semmi nem úgy van. Olyan szinten mérgezett és fertőzött a magyar levegő, a beszéd, a szavak amik onnan jönnek, hogy az ember értetlenkedve, megdöbbenve, elszörnyűlködve…és kimondom..hányingerrel küszködve áll ezeknek a szavaknak a tengerében. “Nem ismerek rá a saját hazámra”…írtam pár hónapja…”Miért, mi történt Izraelben?”…jön rá azonnal a cinikus, pamacsbajszos kommentár. Hát ettől van hányingerem. Hogy ennyi. Ez a színvonal, ez a párbeszéd.

Én ezt már csak távolról bírom elviselni. Ha felemelem a fejem és kinézek az ablakon a hatalmas kompokat látom a kikötőben, mennek Helsinkibe, Stockholmba és az erkélyünk párkányára sirályok szállnak. A héten nagy konferenciát tartott a Tallinni Egyetem saját jövőjéről, a 2020-ig tervezett fejlesztések átbeszélésére. Nem tudtam az összes előadást végighallgatni, de amire bejutottam azokon a következő mondatokat jegyzeteltem le magamnak:

– A modern állam már nem értelmezhető nemzetállami keretek között.
– A kultúra sokszínűsége teremt lehetőséget arra, hogy új nyelveken új identitásokat teremthessünk. Ilyen formán az észt kultúra tovább él új keretek között.
– A technológiai fejlődést és az ország gyors digitalizálódását állam és polgára viszonyának átalakítására kell használni. A szabadság, a részvétel és a beleszólás erősítésére. (Ha nem hangzott el 50-szer a liberalizmus és a liberális demokráca kifejezés, akkor egyszer sem)
– Fenntartható környezetre és erős közösségekre van szükség, hogy a globális kihívásoknak ne áldozata, hanem versenyképes motorja legyen az ország.

Tallinn University

(A Tallinni Egyetem nemrég átadott új épülete. A képen még csak tervben létezett, ma már valóság)

Nincs valami végtelenül ijesztő abban, hogy homlokegyenest ellentétes mondatok uralják a két ország közbeszédét? A nyelvrokon és történelmi hányattatásait tekintve is nagyon hasonló utat befutott Észtország és Magyarország mintha nem is ugyanazon a bolygón lenne? Ki vezet az autópályán szemben?

Olvasom a Károli Gáspár Egyetem nyelvi illemtanról szóló szabályzatát, ami bejárta a magyar sajtót. Az eltelt egy évben több mint 20 ország hallgatóinak tartottam órákat. Észtek, finnek, svédek, norvégok, lettek, litvánok, dánok, oroszok, németek, osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok, japánok, dél-koreaiak, kínaiak, törökök, azeriek, amerikaiak, kanadaiak, brazilok, belgák, angolok, írek, spanyolok, franciák, hollandok fordultak meg valamelyik bachelor, mester vagy doktori órámon. Bevallom egyetlen alkalommal sem tértünk ki külön arra, miképpen szólítjuk meg egymást. Ahogy az megtörtént, élőszóban vagy e-mailben egy nagyon színes élő tükre annak, mit hozott ez a rengeteg féle ember, rengeteg más egyetem kultúrájából. A levelek 80%-a “Dear Zsolt” megszólítással kezdődik (ok sokan elgépelik, mert nem tudnak mit kezdeni a “Zs” betűvel), a keresztneveket használó informális nyelv és egyfajta kollegális, partneri viszony lengi át az egyetemi létet. Megjegyzem ugyanez a kommunikációs stílus volt elfogadott az ELTE Társadalomtudományi karán, vagy Sydney-ben, Utrechtben, Salfordban, Uppsalaban, Helsinkiben hogy csak egy párat említsek azok közül a helyek közül, ahol az eltelt 5 évben egyetemeken megfordultam. Volt persze más élményem is. Örményországban, egy hegyvidéki település eldugott egyetemén a Kaukázus déli lejtőin. Az a hangulat inkább állt közelebb a Károli Gáspár Egyetem által megidézett hangulathoz, ahol láthatóan újra akarják forgatni az Abigélt.

Egy percig se gondolja azonban senki, hogy ezek stílusbéli, kulturális, vagy akár ideológiai különbségek. Vagy hogy ez egy modell. Ez a pökhendi, lekezelő, sok esetben elviselhetetlenül agresszív és minden érdemi visszacsatolást lehetetlenné vagy értelmetlenné tevő stílus ez valójában egy füstgránát. Egyetlen funkciója a 0 (nulla) teljesítmény elfedése, a mára szinte visszafordíthatatlan lemaradás, a súlyos veszteségek és a kétségbeejtő morális válság tagadása.

Ma már azt is kénytelen vagyok hozzátenni ehhez, hogy az ún. ellenzék pedig nem áldozata, hanem része ennek a problémának. Van egy határ bennem, ameddig el lehet hitetni velem, hogy ügyetlenkedés, hozzá nem értés, szerencsétlen véletlenek  sorozata, káderproblémák és széttöredezettség okozza az ellenzék erőtlenségét. Ezen a határon én a magam részéről túl vagyok, a személyes véleményem az, hogy az ellenzék pusztán a Fidesz balszárnya, amit egy szép nap (talán régészek egyszer) valószínűleg bankszámlák, hangfelvételek, éttermi szalvétákra írt jegyzetek vagy halálos ágyakon elmorzsolt vallomások formájában fognak feltárni. De ha nincs igazam a tény akkor is az, hogy jelen pillanatban az ellenzék a rezsicsökkentés után a Fidesz második legerősebb fegyvere.

Lesz megint egy választás, az eredményeket kb. lehet borítékolni. Nagy narancssárga térképen fenyegető barna foltok. Ha úgy vesszük, minden rendben van Magyarországon. Érvényesül a népakarat, nagyjából 10-12%-nyi ember esik túszul, és válik lassan de biztosan áldozatává mindennek. Belülről a dühöngő (számomra) már nem viselhető.