Bezárás
Annyit

Az internet és Észtország

A Magyarországon tervezett internet adó kapcsán ismét előkerült Észtország példája. Tegnap éppen Aczél Endre írt rövid cikket az észt példáról, de az érdeklődés kölcsönös, mert ugyancsak tegnap egy észt újságíróval ebédeltem, aki megjegyezte, hogy egy ideje már tudatosan figyeli a magyar híreket, mert ritkán látni ennyi ostobaságot egy helyről érkezni.

Hát nagyjából itt tartunk. Gondolom a Századvég milliárdos megbízásából már dolgoznak rajta, hogy ezt a megítélést miképpen alakítsák valami pozitívba. Én sok sikert kívánok hozzá, a magam részéről nem tudtam sajnos megcáfolni az újságíró szavait. Azért sem, mert látom, a magam bőrén tapasztalom, hogy az internet mit tett Észtországgal.

Én nem kántálnám megint végig, hogy milyen elektronikus fejlesztések mentén alakult át a teljes észt közigazgatás és a mindennapi élet. Itt és itt részletesen írtam ezekről. Azzal kívánok foglalkozni inkább, hogy mi mindennek a szövegkörnyezete és a következménye.

Aczél Endre azt írja, hogy Észtország nem “munkaalapú társadalmat” épít. Tudom, hogy ő ezt Orbán Viktor fogalmi keretei között mondja, de én mégis ehhez képest azt mondom, hogy dehogynem. Észtország a legdurvább neoliberális gazdaság és társadalompolitikát folytatja, néhány mutató tekintetében azt kell mondjam, az USA Észtországhoz képest egy jóléti állam. Már ami a szociális kiadásokat illeti például. A munkaképes lakosság közel 73%-a dolgozik, és némi túlzással de kijelenthetjük, hogy azok, akik nem dolgoznak Észtországban, azok nem is nagyon esznek. Rendkívül alacsony szintű szociális ellátások vannak a balti országokban.

eesti meedias

Az a népszerű kép, hogy Észtországban az emberek a szalmakazal tetején interneteznek, az nem csak abból fakad, hogy itt nagy keletje van a high-tech kultúrának és huszonéves geek hipsterek lepik el, sőt irányítják az országot. Ez már a következménye valami másnak, ami inkább az előző bekezdésben foglaltakkal van összefüggésben. Az észt társadalmi berendezkedés ma szinte rigolyásan a tagadása mindennek, ami a szovjet múlthoz köthető. Ezért az öngondoskodás, az állam szerepének a minimalizálása, az állampolgár erős kontrollja az állam felett és mindek előtt a szabadság olyan alapvető értékekké váltak, hogy ezek oltárán az eltelt 25 évben akár súlyos megszorításokat is képesek voltak elviselni.

Amikor hasraesünk Észtország teljesítménye előtt, akkor ezek előtt az értékek előtt érdemes hasraesnünk. A geek kultúra és az internet lefedettség, az elektronikus közigazgatás és az olykor kétszámjegyű gazdasági növekedés már mind-mind következményei ennek.

Bizony munka alapú társadalom az észt, csak nem az orbáni fogalmak szerint, aki úgy képzeli a munka alapú társadalmat, hogy azt majd ő fogja nyújtani. A NER sok hazugsága közül az egyik az, hogy egyszerre képzeli el az ország (értsd: a lakosság) felemelkedését és a hálószobától az utolsó betéti társaságig mindenhova betüremkedő, kontrolláló  minden ellentétes ígéret ellenére gömböcként növekvő, pökkhendi állam terjeszkedését. Ugyanez a vágyfantázia megvolt az előző kormányokban is. Magáról minden eddigi magyar államberendezkedés jótevőként gondolkodott legyen az királyság, népköztársaság, köztársaság vagy szimplán hívja magát Magyarországnak.

Az észt példa ehhez képest azt üzeni nekünk, hogy az állam és polgára viszonyának jelentős átalakítása nélkül csak ugyanabban a dagonyában taposunk, teljesen mindegy milyen ideológiai színezettel. A szalmakazalon internetező észt azért teszi ezt, mert nem nagyon van más választása. Az állam ugyanis kiszállt az életéből.

És ennek nem csak az a nagyszerű következménye van, hogy nincs sorbanállás, pofavágás, a hivatalokban, nincsenek arrogáns ügyintézők (mert a közigazgatás a neten van). Hogy nincs emberkedő rendőr, nincsenek ezek a “hjaj..mondja, mit kezdjünk most magával..” kezdetű mondatok (mert mindent rögzít a kamerája), nincs hálapénznek becézett milliárdos korrupció (mert az eü rendszer minden rezdülése követhető az interneten), de ennek a keresleti oldala is fel lett számolva.

Teljesen fölösleges az államhoz járni (segítségért, támogatásért), mert nem fog adni semmit. Teljesen felesleges kenegetni a különböző szereplőket, mert habár segíteni nem segít az állam, ámde azt a funkcióját elkezdte komolyan venni, hogy őrködik a korrupció felett. Ez Észtországban olyan szinten komolyan veszik, hogy egyszerre tartóztatnak le önkormányzati vezetőket és 8 eurós kenőpénzzel a határon próbálkozó csempészeket. Itt a megoldjuk okosba, ugyanaz a bűncselekmény mint 160 milliós házat vásárolni törtrésznyi jövedelemből.

Szóval a szalmakazalon netező észt előtt minden akadály el lett távolítva, hogy megálljon a maga lábán. Legyen neki internete, ami itt állampolgári jog (ettől még nincs ingyen, de elérés mindenhol van). Legyen számára 30 másodperc egy vállalkozás létrehozása (tényleg pár kattintás), és ugyanennyi az adóbevallás. Fizessen nagyon egyszerű, nagyon alacsony összegű adókat. (21% egységesen cégeknek, magánszemélyeknek, amiből azonban nagyon kevés kedvezmény van) ezért cserébe azonban pusztán annyit kap, hogy az állam gondoskodik arról, hogy se korrupció, se fojtogató bürokrácia, se a bűnözés ne akadályozza.

Minden más rajta áll. Észtországban kiemelkedően magas a felsőfokú végzettségűek aránya, de ennél is magasabb a felnőttoktatásban résztvevők száma. Az időseket is beleértve, a lakosság 50%-a beszél angolul, a lakosság több mint 70%-a használja az internetet. Épül egy nagyon gyorsan növekvő tudás alapú társadalom. És habár még nem vagyok itt elég ideje, hogy igazán mélységében lássam a dolgokat, két dolog itt nyilvánvaló.

A lakosságnak nagyon komoly leckét kellett megtanulnia arról, hogy az állam nevű cici nem létezik többé. Akármi is történjen mindenkinek a maga tudásával kell boldogulnia.

Az államnak pedig azt kellett megtanulnia, hogy parádézós Audiból nem lehet munkába parancsolni embereket. Nincs az a rongyrázó birodalmi öntudat. Az ország nem egy nagyívű vezér brilliáns meglátásaiból épül, hanem olyan, mint egy szolgáltató vállalat. Vannak feladatai, de az állam gazdagságot nem tud teremteni. Az a dolga, hogy minden akadályt elhárítson az elől, hogy a lakosság gazdaggá tegye ezt az országot.

Én magamat eddig egy baloldali gondolkodású, meglehetősen etatista (az állam szerepét hangsúlyozó) embernek tartottam. Szociálpolitikusként ez talán nem meglepő. Egy év alatt Észtországban, azonban olyan hatások értek, hogy meglehetősen jobbra tolódott a gondolkodásom. Annak azonban, amit itt jobboldalnak hívnak, nem sok köze van ahhoz, amit Magyarországon annak hívnak…