Pár héten belül másodszor fordul elő velem, hogy felkapom a fejem olyan apró jelenetekre Észtországban, ami otthon már fel sem tűnik, senkinek az ingerküszöbét nem lépi át. Az ilyen pillanatok mutatják számomra a legélesebben, hogy mennyire messzire mentünk Magyarországon.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

(Az észt miniszterelnök pártja új kampányfilmjében)

Nincs egy hónapja, hogy lemondott az észt pénzügyminiszter, a kormány legrégebb óta pozícióban lévő, erős embere Jürgen Ligi. Az észt viszonyokhoz képest meglehetősen karcos stílusú pénzügyminiszternek azért kellett elhagynia hivatalát mert egy nyilvános vitában (majd egy Facebook bejegyzésben) „gyökértelennek” nevezte minisztertársát, az oktatási tárca élén álló, apai ágon orosz származású Jevgenyij Ossinovskit. A megjegyzés egyértelműen Ossinovski orosz származására utalt és olyan felháborodást váltott ki az országban, hogy a miniszternek három nap elteltével nem maradt más választása, távoznia kellett posztjáról.

Amellett, hogy az eseményeket nem nagyon lehet másképpen értelmezni, mint az észt társadalom kiállásaként orosz miniszteréért, a különböző publicisztikákban ezzel azonos súllyal jelent meg az az érv, hogy habár Jürgen Ligi kiváló pénzügyminiszter, ha hivatalában marad, azzal egy olyan politikai kommunikációs kultúrát legitimál, amit a legtöbben nem akarnak látni Észtországban.

Mivel párhuzamosan olvasom az észt és a magyar híreket, nap mint nap egy hihetetlenül éles kontraszt rajzolódik ki. Amikor először olvastam a pénzügyminiszter beszólásáról, egyszerűen fel sem tűnt. Eszembe nem jutott, hogy ennek az lesz a vége, hogy lemondatják. (Az éppen külföldön tartózkodó miniszterelnök is próbálta először elbagatelizálni az ügyet). De itt valahol egészen máshol van az a Rubikon, amit Magyarországon már régen átléptünk. Nem pusztán átléptük, hanem olyan messze eltávolodtunk tőle, hogy nem tudom valaha visszatalálunk-e.

A második esemény teljesen friss. Jövő márciusban esedékesek a parlamenti választások Észtországban és a kormányzó Reformpárt ezzel a kampányfilmmel melegít:

A videoklippen azt látjuk, hogy a miniszterelnök magányos hősként gyalogol egy katonai repülőtér kifutópályáján, az ország határozott biztonságpolitikáját hangsúlyozza miközben a feje fölött NATO gépek húznak el.

Azonnal megjelennek a publicisztikák és nyilatkozatok miszerint:

Ez a fajta pózolás igen távol áll egy demokratikus ország értékeitől. A miniszterelnök ugyanis nem egyszemélyben letéteményese az ország védelmi politikájának, és az különösképpen nem pártjának teljesítménye. Annál is inkább nem, mert az észt légteret (egy NATO megállapodás jegyében) éppenséggel mégcsak nem is észt, hanem NATO szövetséges gépek védik.

A kritikus hangon megszólalók viszonylag hosszan fejtegetik, hogy azért nagyon rossz ennek az üzenete, mert ez az egyszemélyes kiállás megkérdőjelezi a koalíciós partnerek és az ellenzéki pártok elkötelezettségét Észtország biztonságpolitikája iránt (mintha az csak a kormányzó párt sajátja lenne), ráadásul azt a látszatott kelti, mintha a miniszterelnöknek személyes érdeme, vagy felelőssége lenne annak alakítása. És egyik sem igaz. Minimum a védelmi miniszternek és a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének vagy a védelmi erők parancsnokának is ott kéne gyalogolnia, ugyanis egy demokratikus országban a hadsereg nem áll a kormányfő vagy államfő közvetlen irányítása alatt.

Lehetne azt mondani, micsoda szőrszálhasogatás. Az erős, határozott vezetőt akarták így képileg megjeleníteni, aki hangsúlyosnak tartja a biztonságpolitika kérdését egy a szomszédja által nyilvánvalóan fenyegett országban. A kritika pedig éppen azt mondja, hogy pont erre nincs itt szükség. Az országnak egységesen kell felállnia biztonsági kérdsekben, nem pedig engedelmesen besorolnia egy nagyszerű vezető mögé. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezek a kritikák az állami közmédia hasábjain jelennek meg.

Sajátos élmény ezeket a reakciókat olvasni egy olyan országból érkezve, ahol évek óta hallhatjuk a miniszterelnököt péntekenként egyes szám első személyben beszélni 10 millió ember közös ügyeiről. Észtországban láthatóan nem akarják, hogy bárki is idáig merészkedjen…