Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

A kisnyilasoknak megint meg lesz bocsátva?

– Te jelentettél fel Csetneki?

– Hagyj békén Pelikán!

– Mert, hogy 42-ben te jelentettél föl az világos, mint egy pofon. És ha én is feltálalnék rólad egy és mást, mi lenne?

– Ugyan mit pajtás?

– Például te kergetted ki a levente gyerekeket.

– Az nem volt titok pajtás.

– Aztán ilyen vastag nyilas karszalagot viseltél.

– Én csak kisnyilas voltam Pelikán, azoknak meg lett bocsájtva.

– Igen? Engem nem is kérdeztek…

Csetneki2

Ez a párbeszéd a legendás Tanú című filmben hangzik el Pelikán gátőr és az egykori nyilas majd később a kommunista rendszer aktív kiszolgálója Csetneki között. Bennem pedig régóta motoszkál a kérdés, hogy vajon helyes-e szó nélkül és büntetlenül hagyni a „kisnyilasok” garázdálkodását?

A helyzet azonban az, hogy mi nemhogy a „kisnyilasokat” de még a nagykutyákat sem szoktuk igazán elszámoltatni. Tamás Gáspár Miklós azt írta pár hónappal ezelőtt, hogy lesz még Orbán Viktor sikeres ügyvéd Székesfehérváron. Hát NEM LESZ. Olyan mértékű méreg és düh halmozódott fel vele szemben (csak tessék elolvasni a horrorfilmek jelenetére emlékeztető karácsonyi posztja alatt a kommentárokat a Facebookon), hogy saját pökkhendi és arrogáns stílusának köszönhetően ő már aligha fog konszolidált körülmények között távozni.

De akármennyire is utálatos és irritáló Orbán Viktor személye, számomra ő csupán valaminek a szimbóluma. Ő nem a forrása Magyarország mostani állapotának, mégha első látásra így is tűnik, hanem éppenséggel terméke valaminek, és ha ezt a valamit nem számoljuk fel, akkor az kitermeli magából a következő szeretett vezetőt.

Szóval, ami miatt felmerül bennem a „kisnyilasok” kérdése, az nem a megtorlás miatt van. Csak akkor tudunk végre kilépni a megismételt történelem nálunk öröknek tűnő körforgásán, ha képesek vagyunk szembenézni végre az ilyen rendszerek tartóoszlopaival. A rendszer csinovnyikjaival.

A valamennyire mégis létező (és reményeim szerint erősödő) tényfeltáró újságírásnak köszönhetően ma megítélésem szerint több csinovnyik látszik, mint korában. Míg Mesterházi Ernő neve (az érintett legnagyobb sajnálatára) csak az MSZP-SZDSZ regnálás utolsó hónapjaiban került a nyilvánosság reflektorfényébe, addig Habony Árpád vagy Mészáros Lőrinc gyakorlatilag a Fidesz regnálás kezdetétől fogva – habár szinte mindent megtettek ezért – képtelenek voltak elrejtőzni. Mégis azt kell mondjam, hogy pusztán a felszínt kapargatjuk. Hogy hány Mesterházi Ernője és Mészáros Lőrince van a két oldalnak 3200 magyarországi településen azt én még megbecsülni sem tudom.

Ők azonban még mindig a tűzhöz közel lévő, közvetlen második vonal. Mögöttük még nagyon sokan állnak, várnak az előrejutásra, vagy pusztán arra, hogy lojalitásukért cserébe, minél nagyobbat lehessen kiharapni a tortából. Engem a trafikmutyi idején nem csak a Fidesz gátlástalansága borított ki, hanem az is, hogy gond nélkül találni több ezernyi olyan embert ebben az országban, akik lelkiismeretfurdalás nélkül beülnek a más által felépített üzletbe miután „elnyerték” tőlük a koncessziót. Nem az ismétlődött meg ismét, amikor a zsidótörvények által biztosított lehetőséggel élve emberek ezrei igényeltek ki maguknak zsidó földet, házat, üzemet? Még ma is megvannak a papírok. Kérdőre lettek vonva valaha? „A kisnyilasoknak meg lett bocsátva”.

A trafikosoknak is meglesz? A Fidesz gépezetét működtető kisembereknek is meglesz? Nem gond, ha ordas eszméknek dolgozom, ha az elődömnek felemelt kézzel a komputer mellől felállva kellett távoznia a hivatalából? Elég ha elmondom, hogy meg kellett élnem valamiből? Milyen érzés lehet naponta azzal a tudattal lefeküdni, hogy nekem attól van földem, vagy állásom, hogy elvettem a másét? Még egy mezei rabló képessége sincs itt meg, mert az legalább maga elveszi. Itt csak segget kellett nyalni és a helyi erős emberek elintézték nekem a rablást. Ha megbuknak, majd nyalok másik segget, életemnek egyetlen pillanata nem kell legyen, amikor valódi teljesítményt kell nyújtanom.

Na, ez a rendszer tartóoszlopa, és ameddig ezt büntetlenül meg lehet csinálni, addig csak segg kell, mindegy kinek a segge, nyelv lesz hozzá bőven és kezdődik ugyanaz a szar előlről.

Megosztás