A finn Arcada Egyetemen töltöttem a tegnapi napomat átruccanva Finnországba a reggeli komppal. Az Arcada egy svéd egyetem, Finnország svéd nyelvű kisebbségét (olyan 6% az arányuk) megcélozva, de nyújtanak programokat finn és angol nyelven is. Egy nagy Central Baltic pályázatot készítünk elő, ami egy fejlesztési program lesz 18-30 éves mentális problémában érintett fiatalokat megcélozva finn-észt együttműködésben.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az eltelt másfél évben ez már a sokadik finn partner akikkel együtt dolgozhatok, és egy nagy Horizon2020 projekt kapcsán svéd, dán és norvég egyetemekkel is volt alkalmam immár sokadszorra kapcsolatba kerülni.

Kicsit több rálátásom van már a szociálpolitika terén általában istenített skandináv jóléti rendszerekre, de ami engem manapság igazán érdekel itt az a szociális munka mibenléte, helyzete, állapota ezekben az országokban.

A magyarországi szociális munkáról sok fórumon elmondtam, leírtam már a véleményem. A hazai szociális munka válságáról írt meglehetősen indulatos és tudatosan provokatív írásom az Esély folyóirat honlapján most már elérhető elektronikus formában is: http://esely.org/…/2004-3_3-1_Bugarszki_szocmunka_valsaga.p…

Annyit tennék még hozzá az ott szereplő gondolatokhoz, hogy mindaz, amit leírtam általános jelenség az általam eddig megismert kelet-európai és poszt-szovjet országokban, Észtországban is. Az észt szociálpolitikával foglalkozó cikkek ezt nem is rejtik véka alá, általános az a közvélekedés, hogy a szociális szféra (ellentétben más szakterületekkel Észtországban) még nagyon erősen viseli magán a szovjet rendszer sajátosságait.

De mivel itt az irány és a minta a skandináv illetve a főleg a finn vonal, azért én is nagy érdeklődéssel figyelem, hogy mi is ez az irány.

Három dolgot szeretnék említeni, amit eddig a magam számára tanulságként levontam:

1. Szeretünk általában úgy gondolni az észak-európai jóléti modellekre, mint univerzális, bőkezű, az esélyegyenlőséget és a társadalmi integrációt szem előtt tartó befogadó modellekre. A Tallinni Egyetem észt hallgatói is rendszerint annyit ragadnak meg a finn jóléti politikából, hogy ott alapsegélyként az észt minimálbért is jóval meghaladó összegeket lehet kapni…puszira.

Ezzel szemben, ami számomra leginkább szembeötlő volt amikor testközelből láthattam az itteni rendszert, az az igen markáns piac orientáltság. Ezalatt azt kell érteni, hogy itt a piac, az üzlet és a pénz nem ellenség. Amikor különböző holland szolgáltatókkal volt alkalmam dolgozni meglehetősen zavart, hogy a jóléti szolgáltatások, a juttatások teremtenek egy párhuzamos valóságot, a szociálissal kezdődő valóságot. Legyen szó lakhatásról, foglalkoztatásról, jövedelemről, az élet minden területét leképezik a szociális juttatások és nem kell mást tennünk, mint eléteszünk egy „szociális” jelzőt és máris rátalálunk arra a mesterkélt, „klinikai” világra, amit a szociális szféra teremt emberek köré. Hollandiában azt hiszem felismerték ennek a tarthatatlanságát, az ottani jóléti reform kezd elmozudlni ebből a felfogásból. És ehhez képest volt valahogy nagyon üdítő és frissítő azt látni mennyire közel állnak a finn és svéd szociális munka megoldások az üzleti világ megoldásaihoz. Az, hogy a svéd partneregyetemünk szociális munka képzésének vezetője egyben egy robottechnikai fejlesztő cég tulajdonos igazgatója is, vagy hogy a finn Laurea egyetem szociális munka képzésének egyik szlogenje az, hogy „we empower communities and businesses” az sokat elárul a szakma pozícionálásáról.

Való igaz, hogy ezek a rendszerek igen bőkezűek, azonban a bőkezűség célja egy olyasfajta integráció, amiben az üzleti világ, a nyílt munkaerőpiac, a pénz és a kapitalizmus nem valami ellenség, hanem annak a közösségnek a része, amiben mindannyiunk számára élhető világot akarunk teremteni. Az számomra különösen szimpatikus, ahogy az itteni szociális képzések összefonódnak vállalkozásokkal, vállalkozásfejlesztési vagy üzleti iskolákkal, mert ezzel egyúttal sokat alakítanak is ezen a világon. Befogadóbbá, érzékenyebbé teszik őket, míg másik oldalról teljesítésre képessé teszik a klienseiket. A magas hozzáadott értékű tudás alapú társadalomban való részvétel ezeknek a rendszereknek a célja és e tekintetben én úgy látom a skandináv jóléti rendszerek igen távol állnak a nálunk is népszerű dél-amerikai marxizmus kapitalista ellenes kirohanásaitól, vagy az adjon az állam segélyt típusú poszt-szovjet tanult tehetetlenségtől.

2. Ezzel összefüggésben a másik számomra végtelenül szimpatikus dolog az a szociális munkások elé állított szigorú követelmények. Én egyre nagyobb elkeseredéssel tekintek arra, hogy a mi szakmánk miközben humán-öko rendszerek komplex bűvöletében él, már ami a bevezető szociális munka előadásokat illeti, valójában képtelen komplex rendszerek működtetésére. Arra a működésmódra, ami bonyolult társadalmi problémákra tudatos válaszokat képes adni, minden lépést valamilyen módon mérve, nyomon követve és a kapott eredmények mentén alakítva aztán a cselekvést. Jó esetben egy érték vagy ideológiavezérelt széplelkű odafordulás van (ez azért nagyon sokat jelent), rosszabb esetben (és én ezt látom gyakoribbnak) bürokratikus ám annak ellenére nagyon kevés visszacsatolás mentén működő rendszerekben dolgozunk.

Finnországban is nagyon erős az érték és az ideológiavezérelt szociális munka. Itt aztán ropognak a kulcsszavak, a gender szinte vallás, az egyenlőség eszméje, az emberi jogok nagyon fontos alapját képezik mind a képzésnek, mind a gyakorlatnak. Tegnap egész nap pályázatot írtunk finn kollégákkal egy nagyképernyős kivetítős teremben gépelve, hát öt perc alatt összeszedték 19.000 karakterben a szociális szakma összes modern hívószavát.

Ehhez azonban még legalább ugyanolyan fontos az is, hogy a szociális szakemberek az üzleti világ menedzsereihez hasonló mérhető teljesítmények követelményei elé vannak állítva. Nagyon sokszor halljuk azt a szociális munkáról, hogy azt bárki tudná csinálni, egy jó érzésű nagymama vagy háziasszony (a sztereotípiák ritkán emlegetnek férfi szociális munkást), rosszabb esetben egy szorgalmas bürokrata legfeljebb középiskolai szintű tudása elegendő ide.

Második köre indul a Laurea Egyetemmel közös eServices kurzusunknak a Tallinni Egyetemen és nagyon jó látni, ahogy itt összekötik az üzleti az IT és a szociális képzést. Szociális szakos hallgatóknak ugyanazokat az üzleti modelleket tanítják, amit a menedzserképzésekben és ugyanabban a stílusban kell prototípusokat, üzleti terveket készíteni, pitchingek keretében azokat előadni, ahogy azt itt a nagyon pörgő IT szektorban csinálják. A most következő félév végén ismét leülünk a finnekkel most már arról tárgyalni, hogy a hallgatóink által készített munkákat milyen módon értékesíthetnénk az egyetem tőszomszédságában működő Nokia (Microsoft) fejlesztőinek. Ahhoz, hogy szociális munkások ezen a szinten tudjanak teljesíteni ahhoz nagyon komoly felkészítést kell kapjanak és én örömmel látom, hogy képesek hallgatóink megugrani ezt a lécet. Az ilyen munkában való részvétel hozza meg számomra azt a megnyugvást, hogy mégis, igenis, ez a szakma az egyetemekre való.

3. Végül a legérzékenyebb pontot szeretném említeni, amiben egyébként hatalmas a különbség a finn és az észt szociális munka között is. A kontrasztot látva elég ijesztő kép van bennem arról, hogy minden jó szándék és etikai törekvés ellenére mennyire „punitive” a kelet-európai szociális munka. Nem találok jó magyar szót erre, a szociális szolgáltatások büntető, kontrolláló vonására gondolok. Én ezt nagyon komoly problémának tartom és számos tényező együttesen vezet oda, hogy ez nálunk nagyon erős. Van ennek egy egyéni szintje. Minden szakember azt hozza, amit a kultúrájából hoz és a kelet-európai kultúra át van itatva az abúzussal és annak továbbadásával. Nálunk egy hivatalos levél is a büntető igazságszolgáltatás nyelvén van megírva, kvázi egy postás is hatóság, de hétköznapi személyközi viszonyainkat is áthatja a hatalmi dimenzió. Szervezeti szinten pedig azt kell mondjam, hogy nálunk (és ebbe most Észtország is beletartozik) igazából még soha nem volt szociális munka vagy a hívószavak szellemében zajló szociális politika. Mindig is és ma is átitatódik a hatalom perverz megrendelése, ami ugyan segítésnek öltözteti valójában a kontrollálás és megregulázás motivációjával tart fenn jóléti rendszereket. Itt látom a funkcióját a nyugati/északi bőkezűségnek. Az, hogy Észtországban az 1917-es szovjet forradalom viszonyait idéző faházakban rongyokba burkolózva, teljes magárahagyatottságban élnek idős emberek vagy, hogy Magyarországon visszatért a 30-as évek koldusszegény, az éhségtől puffadt hasú világa az a kardlapozó csendőrök világát teremti meg, amiben teljesen értelmetlen mindarról beszélni, amit fentebb hosszan fejtegettem. Az, hogy a finnek 500 eurót adnak a munka nélkül náluk tengődő észtnek, az nem attól van, mert színes keretes szemüvegben marxista-feminista szociális munkások ideológiai diktatúrája zajlik az országban, hanem attól, mert az emberi méltóság és tisztelet megtartása az egyetlen alap, amire bármit is építeni lehet, márpedig fagyoskodva éhezve ez a méltóság nem fenntartható. És innentől az 500 eurós segély az ugyanolyan gazdaságfejlesztő program, mint amikor adókedvezményt kap egy betelepülő multi és azt látom, hogy ezt pontosan így gondolják az északi országokban.