Alig több, mint két hét múlva parlamenti választások lesznek Észtországban. Különösebb magyar aktualitása nincs a dolognak, mégis azért látom értelmét, hogy írjak róla, mert egy teljesen más politikai kultúra körvonalazódik ki, ami talán sokunk számára tanulságos lehet.

Elsőre az tűnik fel, hogy nincs az a nagy kampány hangulat. Észt ismerőseimnek ehhez képest „már elege van”, „legyen már vége a cirkusznak”. Bizonyára más fogalmaink vannak a cirkuszról, főleg a politikai cirkuszról, mert ha nem olvasnék újságot, én nem nagyon venném észre, hogy választások vannak. Egyrészt azért mert itt már kb. egy hónappal a szavazás előtt minden politikai plakátot és hirdetményt el kell távolítani a közterekről, másrészt mert itt nem igazán jellemzőek az utcai tömegrendezvények, pártgyűlések. A kampány cirkusz eleme talán abban merül ki, hogy itt nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyes megkeresésre, illetve nyilván a sajtó tele van a témával, de azért valamiféle túlfűtött hangulatról nem beszélhetünk.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Cirkusz talán azért sincs, mert mint az élet más területein is, itt is sikerült háttérbe szorítani a korrupciót. Észtországban lehet online is szavazni, ráadásul bizonyos feltételek mellett azt követően is, hogy az ember papíron már leszavazott. Némileg ironizálva azt mondhatjuk, hogy egész nyugodtan le lehet fizetni bárkit, meg lehet vásárolni a szavazatát, akár kézen fogva is oda lehet vinni az urnához, mert hazamegy, felmegy a netre és az elektronikus szavazással egy gombnyomással felülírja a korábbi szavazatát. Többször is lehet szavazni, a rendszer egész egyszerűen a határidő előtti utolsó érvényes voksot fogadja el. A legutóbbi (2011-es) parlamenti választások alkalmával a szavazásra jogosult állampolgárok 63,5-a szavazott (mintegy 580.000 ember) és közülük majd minden negyedik (24,3%) online adta le a szavazatát. A tavalyi EU választásokon ez az arány már 31% volt.

A kampány és a szavazás külsőségeinél is beszédesebbek a tartami elemek.

A minap egy három órás vitát követtem élőben az interneten és a legmarkánsabb benyomásom az volt, hogy ez nem kampány, hanem könyvelői értekezlet. Nagyon kevés az érzelmi megnyilvánulás, a szimbólumokba fojtott nagyot mondás, az elvont fogalmak mentén lefestett vízió. Szembeötlő a gazdasági természetű kérdések túlsúlya, a vitában felszólaló jelöltek gyakorlatilag közgazdasági szemináriumot tartottak. Az egyetlen téma, ahol valamifajta túlfűtöttséget lehetne érezni az talán az orosz konfliktus miatt kiéleződött biztonságpolitika, de ott meg olyan nagy az egyetértés az észt pártok között, hogy inkább csak egymásra licitálnak.

Az észt társadalom nincs olyan módon kettéhasadva, mint a magyar. A nagyobb politikai pártok eddig az összes logikailag elképzelhető variációban voltak már kormányon, ami arra utal, hogy áthidalhatatlan különbségek azért nincsenek közöttük. A jelek szerint idén akár két új párt is bekerülhet a parlamentbe, de hagyományosan 4 párt uralja az észt politikai életet.

(szigorúan szubjektív ismertető következik)

A jobbközép Reform Párt tekinthető az ország vezető politikai erejének. Ezt az meri mondatni velem, hogy különböző koalíciós felállásokban ugyan, de a párt gyakorlatilag 16 éve hatalmon van. Sokak szerint ez meg is látszik rajta, néha én is érzékelek egy túlzott magabiztosságot, a hatalmi pozícióból való lefelé beszédet, de ez azért még igen messze van attól az arroganciától, ahogy otthon zajlik a kormányzás. A Reform Párt alapvetően egy mérsékelten nacionalista, erősen liberális szemléletű párt. Számomra a legmarkánsabb jellemzőjük az, hogy mindent a szabad piacgazdaság érdekeinek rendelnek alá.

A jelenlegi másik kormányzó párt a Szociáldemokrata Párt, akik elvileg a skandináv szociáldemokrácia észt letéteményesei lennének, de nem minden alap nélküli közvélekedés az, hogy ez a párt csak ellenzékben szociáldemokrata. Eddig ugyanis bármikor, amikor hatalomra kerültek, az erősen neoliberális szemléletű észt politikai környezetben szinte azonnal feladták nézeteiket a hatalom megtartása érdekében. Ettől aztán, amikor hatalmon vannak rendre el is veszítik szavazóik egy jó részét és elbuknak, majd ellenzékben újra megtalálják eredeti identitásukat és többedszerre kapaszkodnak vissza.

Váltótársuk a konzervatív IRL (Isamaa ja Res Publica Liit amit szabad fordításban Szülőföld és Köztársaság Pártként nevezhetünk talán), akik a Reform Pártnál jóval nacionalistább vonalat képviselnek konzervatív beütéssel, de a kereszténydemokrata vonal nélkül. Ők is nagyon piacbarát vonalat képviselnek, amikor a Reform Párttal vannak kormányon, alig lehet különbséget tenni közöttük.

A negyedik, de esélyeit tekintve egyáltalán nem utolsó (sőt!) párt az Észt Centrum Párt. Ők egy populista, szociál-liberális vonalat képviselnek. Számomra három markáns jellemzőjük domborodik ki. Itt találunk leginkább olyan Kelet-Európában jól ismert nagyot mondó, szimbólumokban handabandázó, érzelmi húrokon pengető (populista) politikusokat.  A másik jellemzőjük azonban az, hogy valójában ez a párt tekinthető valamennyire szociálisan érzékenynek, ők következetesen képviselnek szociális kérdéseket. Ettől nem teljesen függetlenül a Centrum Párt az, amelyiket hagyományosan az orosz nyelvű kisebbség képviselőjének tekintenek, habár sok észt szavazójuk is van. A párt vezetője egy karizmatikus figura, akit az észtek számára visszataszító populista vonásai és meglehetősen sok kérdést felvető orosz kapcsolatai miatt a többi párt szinte egyöntetűen elutasít.

Általában az fogalmazódik meg, hogy egy másik vezetővel a párt sokkal emészthetőbb lenne a partnerek számára, és rendre kigolyózzák őket a koalíciókból még akkor is, ha egyébként jól szerepelnek a választásokon.

Az észt politikai paletta tehát a magyarhoz képest sokkal zömökebb, nincsenek hatalmas, áthidalhatatlan ideológiai különbségek, nagyban megkönnyíti az észtek életét, hogy alapvető kérdésekben egyáltalán nem reménytelen a pártokon átívelő közmegegyezés. Ilyen kérdés elsősorban a biztonságpolitika (Jobbikos bérkommentelőknek egy adat: az Észtországban élő orosz nyelvű lakosság 70%-a úgy vélekedik, hogy az országnak fegyvert kell fognia ha bármilyen orosz beavatkozás történne), az orosz fenyegetéssel szembeni védelem kérdése. De hasonló módon erős és megkérdőjelezhetetlen az ország Európai Uniós elkötelezettsége és a liberális demokrácia alapelveinek tiszteletben tartása. Nincs olyan számottevő politikai szereplő Észtországban, amelyik bármilyen módon kétségbe vonná ezeket az alapelveket.

Szintén nagyon erős Észtországban a liberális piacgazdaság prioritásába vetett hit, gyakorlatilag erre épült az eltelt 25 év gazdaság és társadalompolitikája. Ugyanakkor éppen a jelenlegi választások sokak számára meglepő módon, de egyértelműen egy baloldali szociális fordulatról szólnak. Észtországban még mindig kommunizmusnak tekintik a szociálpolitikát, de ez a meglehetősen ideológiai alapú ellenérzés mindenféle állami osztozkodással szemben paradox módon éppen gazdaságpolitikai megfontolásokból kezd átalakulni.

Az észt társadalom ugyanis egy nagyon fontos válaszút előtt áll. A gyorsan növekvő, egyre vastagabb középosztály már reális közelségben látja az európai felzárkózást (12 év alatt az EU gazdasági teljesítményének 50%-áról 72%-ra tornászták fel magukat), távlati célként már Svájc, Szingapúr, Luxemburg színvonala kerül említésre, miközben a társadalom kb. 20-22% leszakadóban van. Ez a leszakadás azonban nem pusztán a tájképet rontja, hanem a további gazdasági növekedésnek is gátja. Ugyanis Észtország lakossága rohamosan csökken, már mindössze 4,3% a munkanélküliség, komoly munkaerőhiány kezd lenni. Felértékelődött minden potenciális munkaerő és az egyik természetes tartalék az az alacsony képzettségű, marginális réteg, akik eddig inkább áldozatai voltak a könyörtelenül neoliberális gazdaságpolitikának. Az ő beemelésük a munkaerőpiacra az oktatáson és általában a társadalom befogadóbbá tételén keresztül tud csak megtörténni, aminek egyetlen eszköze egy okos szociálpolitika lehet.

Itt kell életre a könyvelői klub. Az észtek nem ideológiájukban fordulnak balra, nem arról van szó, hogy egy könyökével szárnyaló világmagyarázó elmondja a héten mit kell gondolni, hanem egy racionális alapja van a fordulat szükségességének és erről ők még képesek számokba fojtva, nemzetközi példákra hivatkozva vitatkozni. Nem úgy lesz baloldali fordulat, hogy nyernek a baloldali pártok (bár nem esélytelen ez a kimenetel sem), hanem gyakorlatilag a teljes politikai paletta érzékelhetően elmozdult ebbe az irányba. Már tavaly elkezdődött a szociális juttatások lassú emelése, a választások egyik kulcskérdése a minimálbérek radikális megemelése (800-1000 eurós minimálbérekről énekelnek), az ingatlanadó, a nagy értékű luxusgépjárművek megadóztatásának kérdése, a progresszív adózás bevezetése.