Kiválóan szerepel Észtország újabban az oktatást, illetve közvetlenül a diákok teljesítményét értékelő nemzetközi felméréseken. A legutóbbi PISA felmérések is javuló eredményeket mutattak, az OECD globális rangsorában pedig, ahol az oktatás minőségét és az elsajátított készségek gazdaságra gyakorolt hatását mérik, Észtország globálisan a 7., Európában az örök éllovas Finnország után a második helyen szerepelt. Valami nyilvánvalóan történik ebben az országban ráadásul úgy, hogy az oktatásra költött kiadások mértéke inkább csökkent, mint nőtt az utóbbi években. Az alábi ábra a kormányzati kiadásokon belül mutatja az oktatás részesedését. A GDP arányos kiadások is valamelyest csökkentek.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az észt iskola változik, és az eredmények ennek következményeként jönnek, még csökkenő kiadások mellett is. Én nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezek az Észtországról szóló bejegyzéseim nem egy bezzeg-országról szólnak. Leírom most is, amit korábban: Észtország mi vagyunk. Ugyanaz a nyomorult történelmű nagyhatalmak közé szorult, posztkommunista ország, nagyjából a miénkkel összemérhető gazdasági teljesítménnyel, jövedelmi viszonyokkal és árakkal. Az észtek mélyebbről indultak és ma már sok tekintetben előttünk tartanak.

OECD-s összehasonlításban például a tanárok fizetése 2000 óta Észtországban nőtt a leggyorsabban, igaz igen alacsony bázisról. Ezt a növekedést a 2008-as válság valamelyest megtépázta, de az irány így is egyértelmű. Nekem a felsőoktatásra van inkább rálátásom. Már két évvel ezelőtti kiköltözésemkor is három és félszerese volt az itteni fizetésem a budapestinek, pedig teljesen ugyanazt a munkakört töltöm be. Most további 30%-os béremelést terveznek. Nemzetközi összehsonlításban még így is alacsony az észt tanárok fizetése, de a tendencia egyértelmű.

Ennél is fontosabb változás, hogy tudatosan alakítják át az észt iskolák tanítási módszereit, és általában azt a módot, ahogy egy iskolát megszerveznek. A jó eredményeket mutató felmérések ellenére rendre napvilágot látnak azok a vizsgálatok is, amik arra mutatnak rá, hogy lehet, hogy jól teljesítenek a 15 évesek matematikából és természettudományos ismeretekből, de nem érzik jól magukat az iskolában. Ezt egyébként a PISA felmérések is jól mutatják.

Ez köszönhető egyrészt annak, hogy az eddigi fejlesztések leginkább a teljesítmény növelését célozták. Az észt gyerekek nemzetközi összehasonlításban is sokat tanulnak, nagy rajtuk a teher és amúgy is jellemző az országra egy általam könyvelő mentalistásnak hívott kockaság, ahol a mérhető eredményekért képesek magukat kizsigerezni. Ismerem ezt a hangulatot nagyon Szingapúrból, ahol az egész ország egy hatalmas excel tábla és minden de minden alá van rendelve a számokban kimutatható eredményességnek.

Mégis a finn oktatási rendszer produkálja világszerte a legjobb eredményeket, ahol a tanulás nem futóverseny, hanem a tanulás folyamatának szubjektív megélése is legalább annyira fontos. Különösen fontos ez olyan gazdaságokban, ahol magas hozzáadott értékű tevékenység folyik, amelynek alapja a kreativitás és a folyamatos innováció. Az erre való készséget egy nádpálcás pedellus mentalitásával akkor sem lehet fejleszteni, ha 26 órát töltenek egy nap gyerekek a tanulással.

Számomra egyértelmű, hogy az észt oktatási rendszer minden tekintetben a skandináv, de leginkább finn tapasztalatokat tekinti iránymutatónak. Mélyről indultak és úgy jutottak az eredményeket tekintve messzire, hogy észszerűsítik az oktatási rendszert. Mostanra úgy tűnik felismerik azt is, hogy nem elég, hogy a teszteken jól szerepelnek, a gyerekek önbizalmát és iskolával kapcsolatos pozitív attitűdjét is növelni kell.

Azzal főznek amilyük van, de azt sokkal okosabban használják fel. A jó eredmények ellenére én azt gondolom, hogy ez egy hosszú út eleje még csak. Továbbra is érezni az oktatás poroszos, posztkommunista jellegét, mind a közoktatásban, mind pedig a felsőoktatásban. Az egyetemekről majd külön bejegyzést akarok írni, előljáróban annyit, hogy nem ismeretlen itt sem a szocialista nagyvállalatok működésmódjára jellemző egyetemi mód, a közoktatásból még mindig olyan emberek kerülnek ki, akiket arra nevelt az iskola, hogy hallgassanak. Azonban ez gyorsan változik, és a változások egy tudatos fejlesztési politikának köszönhetőek. Ha véletlenül úgy alakulna, hogy a kislányomnak nem egy magyar, hanem észt iskolában kell három év múlva elkezdeni általános iskolai tanulmányait, valószínűleg nem fogok aggódni azon, hogy vajon kompetens tudást szerez-e egy észt iskolában.