Nem csoda, hogy a tavaszi parlamenti választások egyik fő témája a minimálbér volt. A különböző politikai pártok egymásra licitálva dobtak be 800 és 1000 euró közötti összegeket a ciklus végére, ami kiemelné az országot a kelet- és déleurópai mezőnyből.

A választási kampány kedélyeit a munkaadók és a szakszervezetek országos szervezeteinek képviselői hűtötték le azzal, hogy teljesen lényegtelen milyen számokkal dobálóznak a politikusok, az országban a minimálbért nem ők, hanem a munkaadói és munkavállalói szervezetek megállapodásai alakítják. Engem nagyon érdekelt hogyan, milyen érvek mentén alakítják a minimálbéreket az országban és általában miféle diskurzus zajlik a témában.

Nemrég elindultak a jövő évi minimálbérről szóló tárgyalások és első körben a munkaadók elutasították a szakszervezetek 417 eurós majd 2017-re 448 eurós tervét. Számomra meglepő egyébként mert 2012 (tehát a válság vége) óta évente mintegy 30-35 euróval növekedett a minimálbér, a mostani 27 eurós terv kivejezetten visszafogott kérés a szakszervezetek részéről. Ráadásul az emelés ajánlott mértéke nagyjából megfelel az átlagos béremelés ütemének, az utóbbi években évente 6-7 százalékkal nőnek a bérek Észtországban.

A munkaadók azzal érvelnek, hogy irreális a felvetés, mert nem lehet dolgozók ezreit elbocsátani azzal, hogy menjenek haza, tanuljanak valamit, tegyenek szert új készségekre és térjenek vissza ezzel a tudással a munkaerőpiacra.

Az egy igazán izgalmas kérdés, hogy attól emelkednek-e a bérek, mert a jól képzett munkaerő magas hozzáadott értékkel egyszerűen okosabban, többet „termel” a munkaadónak, vagy van esetleg köze a munkaadó munkaszervezési és technológiai felkészültségének is ahhoz, hogy az ő közegében milyen termelékenységre képesek munkásai.

Az erről szóló kutatások azt mutatják, hogy Észtországban a vállalkozói oldalon jóval nagyobb az innovációs és alkalmazkodási készség, a munkavállalói oldal azonban átlagosan 10 évvel van lemaradva a finn munkavállalóktól. Az a tudás, rugalmasság, problémamegoldó képesség, ami egy 25-35 éves észt munkavállalót jellemzi, az Finnországban még simán megtalálható a 35-45 éves korosztályban is. Észtország nagyon szépen jön felfelé, de ki kell futnia annak a generációnak, ami úgy gondolta, hogy majd elvégzi a szakiskolát, gimnáziumot, főiskolát, egyetemet akármi és ezzel nagyjából vége is van.

Észtországban a 25-64 éves korosztály 11,5%-a vett részt valamilyen továbbképzésben, tréningen a megkérdezésüket megelőző 4 hétben, ami kimagasló adat Kelet-Európában (a magyar adat 3,2%), de még mindig messze elmarad a svéd (28,9%) vagy a finn (25,1%) értéktől.

A minimálbér emelésének akadálya tehát az észt elemzések szerint a munkavállalói oldalon keresendő, a cégek inkább készek lennének az innovációra és a termelékenység növelésére, azonban ehhez nehezen találnak megfelelő képzettségű munkaerőt. Ezt valamivel árnyaltabban látja az OECD új tanulmánya, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy további erőfeszítésekre van szükség a produktivitás terén a növekedés fenntartásához, és ennek részeként a bérek, beleértve a minimálbér emeléséhez. Ők azonban az oktatás és a munkavállalók fejlesztésén túl az olyan tényezők fontosságára is felhívják a figyelmet, mint a cégek közötti együttműködés erősítése, vagy például a kutatóintézetek, tudományos műhelyek, egyetemek szerepének átgondolása az innováció és a fejlesztés szolgálatában.

Ami számomra üdítő a minimálbérről szóló észt diskurzusban, hogy az képes józan keretek között az oktatás, termelékenység, innováció és munkaszervezés kérdéseihez kötni a témát. Elvétve találok utalást arra, hogy a kormány, vagy akárki nyújtja nekünk a béreket és az ő jóindulatukon (vagy éppen gonoszságukon) múlik, hogy mi mennyit keresünk. Ez számomra az alapfeltétele annak, hogy a témában érdemi párbeszéd induljon.

A kormány szerepe egyébként annyiban nem elhanyagolható, hogy tudatosan a magas hozzáadott értékű munkák felé terelik a munkaerőpiacot. Például kifejezetten nem bátorítják az olcsó munkaerő ígéretével idetelepülő gyártókapacitásokat, de ebben azért az is sokat segít nekik, hogy közlekedés és logisztika szempontjából az ország igen elszigetelt. Nincs más, mint a humán tőke fejlesztése és úgy tűnik arra a felismerésre már a lakosság is eljutott, hogy nem a miniszterelnök fogja az észt béreket megemelni, hanem annak több köze van ahhoz, hogy miben képeztem magam tovább az eltelt 4 hétben.