A magyar szellemi élet dzsentrifikációja

Onnan érdemes talán indítanom, hogy mostanában engem komolyan foglalkoztat az infokommunikációs technológia, az internet és az azon alapuló szolgáltatások, népszerű weboldalak, alkalmazások rendszere, az általuk generált társadalmi és gazdasági hatások.

Tallinnban élve ez talán nem meglepő. Egy digitalizált államigazgatás keretei között egy olyan kultúrába csöppentem, ahol az ICT alapú fejlesztéseknek nem pusztán nagy respektje van, hanem az ország egyfajta komparatív előnyt kovácsolva próbál minél inkább ráállni erre a területre egy intelligens, tudás alapú társadalmat és gazdaságot építve. Szociálpolitikusként az utóbbi két évben finn, svéd és holland egyetemekkel együtt dolgozva elsősorban azzal foglalkozunk, hogy ez a vibráló technikai környezet miképpen fordítható hátrányos helyzetű társadalmi csoportok hasznára.

IMG_0741

Helsinkiben az ottani svéd kisebbség képviselőivel kutatjuk a térségben népszerű sharing-economy alapú kezdeményezéseket és közösségeket, Svédországban és Észtországban arra keresünk megoldásokat, hogy a modern technológia és az internet alapú alkalmazások hogy tudják segíteni a távoli, elzárt vidékeken egyedül élő idős és fogyatékossággal élő embereket. Tanulmányokat olvasunk, saját felméréseket végzünk, kutatási pályázatokat adunk be, jó gyakorlatokat, kreatív ötleteket gyűjtűnk, start up és tech rendezvényekre járunk, hallgatóinkkal saját fejlesztéseket indítunk útjára. Nagyjából így néznek ki annak a munkának a hétköznapjai, amit itt végzünk a témában.

Habár a szakmai figyelmem egyre kevésbé tér vissza Magyarországra mégis megakadt a szemem és érdeklődéssel olvastam az indexen egy interjút Békés Mártonnal és Böcskei Balázzsal a KI! című könyv szerzőivel. Az interjú elején és aztán kis külön keretesben a szerzőket, mint kutatókat, elemzőket, egyetemi oktatót mutatja be az internetes portál. Nagyon tetszett az interjú. Beletellett egy kis időbe innen, de megvásároltam a könyvet mert a téma amerikai és skandináv vonatkozásai mellett nagyon érdekelt volna, milyen módon csapódik le ez az egész Magyarországon, azon belül is konkrétan Budapesten. Különösen érdekelt a könyv azért, mert az interjúból hamar kiderült, hogy a szerzők igen kritikusan viszonyulnak a digitalizáció és az internet alapú kultúra terjedése felé, számos olyan gondolatot megfogalmaztak, amiket mind az irodalomban, mind pedig a gyakorlatban problémaként azonosítottunk mi is.

Aztán elolvasva a könyvet, nem tudom szebben megfogalmazni egy WTF érzés maradt mindössze bennem és komolyan elgondolkoztam azon, hogy milyen módon folytatunk mi intellektuális diskurzust Magyarországon.

Mondanivalójukat azért is nehéz összefoglalni, mert egy olyan formában írták meg a könyvet, hogy abban egyetlen kézzel fogható kapaszkodó ne legyen. Nyilván az én hibám is (tényleg?) hogy az index interjúját elolvasva és a Google keresőben a könyv elő és utóélete után kutakodva én azt feltételeztem, hogy itt kompetens, hozzértő szakértők elemzését, vagy akár csak eszmefuttatását fogom olvasni. Erre utaltak a felvezetők, a könyvbemutató intellektuális vitára invitáló Facebook eseménye, a szerzők pozícionálása. Elnézést kérek, hogy én értettem félre…

A Facebookon egy bejegyzés formájában már kifakadtam a témában és egy ismerősöm, aki egyben a szerzők ismerőse is, azzal próbált érvelni, hogy ez nem szakkönyv, ez tulajdonképpen egy pop-art alkotás.

Nagyon igyekeztem, hogy elfogadjam ezt az érvelést és olyan szemmel nézzek a könyvre mint egy szépirodalmi alkotásra, egy dadaista versre, vagy Andy Warhol projektre. Két problémám van azonban ezzel.

1. A szerzők egyáltan nem ide pozícionálják magukat, ez az egész nem egy irodalmi performansz szövegkörnyezetében lett tálalva, a helyzet az, hogy az interjúk, könyvbemutatók a kutatóval és elemzővel készülnek, majd amikor valamiféle felelősséget is kéne vállalni a mondottakért akkor hirtelen pop-art projektbe megyünk át. Szerintem ez nem ilyen egyszerű.

2. A szerzők nem egy ponton élesen bírálják, lenézik és jelentéktelennek próbálják beállítani azokat, akik – velük ellentétben – saját felmérések eredményeiből, évek kutatásai alapján, adatokból, tényekből, statisztikai együttjárások feltárása alapján fogalmazzák meg gondolataikat és tollat csak akkor ragadnak, amikor ez a munka el van végezve.

Nézzünk egy kicsit a motorháztető alá.

Az index interjúban felvonultatott összefoglalóhoz képest a könyv valójában egy elképesztő érvelési ívvel jut olyan következtetésekre, amiben elátkozza a technológiai fejlődést és annak mai társadalmi gazdasági következményeit. A posztmodern kudarc, a digitalizáció és az internet gyarmatosítás, ellenben a macskakő és a külvárosi kapucnis arcok jelentik az egyetlen reményt.

Richard Florida The Rise of the Creative Class könyvét (negatív példaként) idézve a Budapestet is lerombolni készülő ördögi terv olvasatukban így néz ki:

“A megoldás egyszerű: a városoknak olyan környezetet kell teremteniük, amely nyitott, befogadó, érzékeny a technológiai fejlődésre és a kulturális trendváltozásokra, ennélfogva pedig a kreatíviparban dolgozókat be tudja vonzani. A munkahely és az otthon között elhelyezkedő “harmadik helyek” szaporításával, a szolgáltatások módfeletti kiterjesztésével és a kreatívipari dolgozók posztmateriális igényeinek kielégítésével, egyfajta “emberi klíma” létrehozásával – írja Florida – utóbbiak könnyebben, “érvényesíthetik identitásukat és megélhetik életformájukat.” A városrészek divatos, felületes, tőke-intenzív és folyamatosan változó színtérré tételével tehát egyfajta “keltető” hozható létre, ahol a munka a szórakozás határa elmosódik – pontosabban ezek oda-vissza átjárják egymást -(..)”

A szerzők véleménye szerint ez nem más, mint a város szerves emlékezetének a dzsentrifikáció és hipszterizáció általi szétverése. Szerintük ugyanis a Szilicium-völgy a munka elvett méltóságának objektuma mert a munka szenvedés is. Az emberek (és itt nagyon hamar előkerül a férfi) elpuhulnak:

“A férfiak ma eltávolodnak a nemes bosszú, a felállás intézményétől, azt gondolják, megúszhatják az élet tragikus oldalával való szembesülést. Nem ismerik a háborút, nem mennének el, nem halnának meg birtokolt területükért, a valamibe vetett hitükért. (..)
Aknát látva lefotózzák azt – a korábbi férfi rajta járt vagy felszedte. Lassan, precízen, érzékkel. Pontos volt. Egy férfi kész a harcra, a pacifizmus meggyőződésének halála, küzdelme értelmének ellenpólusa. Tudja: lehet, hogy egyszer el kell menni.”

És hogy ne értsük félre mire gondolnak:

“Szorított és szűkített ruhák nélkül is képes egyben tartani a testét és jellemét, söréhez nem igényel rózsaszín szívószálat.”

Richard Florida nagy feltűnést keltett 2002-es könyvét úgy írta, hogy egyetemi kutatás keretében vizsgálta, mi lehet a titka egyes amerikai nagyvárosok hihetetlen gazdasági fejlődésének a 90-es évek óta? Statisztikai együttjárást talált az egyes nagyvárosokban megfigyelhető pezsgő kreatív élet és a gazdagási fellendülés között. Egy interjúban elmondta, hogy nem is ő, hanem PhD hallgatói vették észre a szintén statisztikai együttjárást, hogy ez a fellendülés ott a legerősebb, ahol nagy meleg közösségek is találhatók. Az egész könyve a kreatív ipar fellendüléséről, a munka világának gyökeres átalakulásáról szól. Bármiről ír is empirikus kutatások, számítások, adatok állnak mögötte.

Ehhez képest Békés Márton és Böcskei Balázs az általuk Budapesten végzett nagyszabású, átfogó…….KÖDHARAPDÁLÁS alapján írta meg nagyívű könyvét, amiben állításaikat igazolandó szám és valami saját eredmény egy darab nincs ugyan, azonban puffognak a jelzők, és a témával esetleg szilárdabb alapokon állva foglalkozók el vannak intézve annyival, hogy “Florida-félék”.

Az általuk megfogalmazott kritikák közül egyébként nem egy megtalálható a téma bőséges (empirikus) irodalmában is. Van benne egy csomó kapitalizmus kritika, leírják azt a jelenséget is, amikor az infokommunikációs fejlesztések kizárólag a szórakoztatást szolgálják eltántorítva a valós cselekvéstől (ők nem használják ezt a kifejezést, általában ezt hívják tittytainmentnek). Ezek mind releváns gondolatok lehetnének, őszintén szólva én pont ezen a fronton vártam volna valami érdemi megnyilvánulást, tartalmi hozzájárulást a témához. Mert a saját meglátásom az, hogy Tallinnhoz képes Budapesten tényleg sokkal inkább a szórakoztatóipari vonatkozásai domborodnak ki ennek a kultúrának. Míg Észtországban és a skandináv országokban ezek a fejlesztések, a peer to peer megoldások a vállalkozókedvet, a hozzáférést, a részvételt, a szabadságot és a demokráciát látszanak erősíteni, addig Budapesten még mindig az ‘iwiw-gyanús” selfiek szintjén mozog a műfaj. Nagyon örültem volna ha ezt valamilyen módon meg tudják ragadni a szerzők, azért vásároltam meg a könyvet mert nagyon szerettem volna egy diskurzust arról, hogy miképpen alakul ez Budapesten. Elolvasva a könyvet elment a kedvem a diskurzustól.

Én nem tudom milyen árukapcsolással sikerült becsempészni a kb. G. Fodor Gábor fallikus írásához mérhető férfieposzt, és azt végkép nem tudom, hogy megoldásként miképpen érkezünk meg a külvárosok hajnalban kelő villamosozóihoz és a foghíjtelek repedései között növő gazhoz. Hogy ez mitől lenne jobb, mint a “dzsentrifikáció” mentén elüzletiesedet turista és bulinegyed azzal azért adósak maradtak a szerzők.

Nagyon érzékletes példája ez a könyv annak, hogy mennyire nincs érdemi teljesítmény a mai magyar értelmiség közbeszéde mögött. Nagyon jó lenne már valami gatyába rázás itt, valami konkrétumra szorítkozás, mert ez a szépirodalomba öltött folyamatos meta-izé ez azért még nagyon messze van attól, hogy aztán kutatóként, elemzőként mutassuk be magunkat.

Engem nem zavar ha valaki szépirodalomban nyomul. Csak mintha rácsúszott volna az egész magyar intellektuális közbeszéd erre a tények és számok nélküli ámde jelzőkkel, ítéletekkel és magvas következtetésekkel azért teleszórt műfajra. Békés Márton és Böcskei Balázs egyébként csak egy példája annak, amit tőlük kölcsönözve én a magyar szellemi élet dzsentrifikációjának is nevezhetnék. Számokkal már senki nem akar szöszmötölni. Itt mindenki egy Ady vagy minimum Kertész Imre.

És biztos csak én nem találkozom velük, de mutassa már nekem meg valaki, hol vannak azok, akik ezekben a témákban számolnak, bizonyítanak, (matematikai) összefüggéseket keresnek és aztán hasonló publicitást kapnak, mint az a 15-20 ember, aki ma körbeforog a médiában és a közéletben?

  • DrGorcsev

    Igaz!!!

  • Judit Prokaj

    Same story magyar egeszsegugy versus angol egeszsegugy.
    Bully, paternalista, korrupt rendszer otthon, evidence based medicine ami egyertelmu nemzeti iranyelvekkel rendelkezik es atvilagithato, kutathato es ez altal iranyitottan alakithato/fejletszheto UK-ben.
    Legfontosabb: amig az otthoni rendszerben mindent tudnod kell (vagy legalabb is ugy tenni mintha) itt mindenre trainingelnek ‘just in case’ tehat a rendszer tamogat es fejleszt. A ‘better to be safe than sorry’ megkozelites raferne a magyar egeszsegugyre..

    • nihil rulez

      Csak kíváncsi vagyok, beszélgettél angolokkal az angol egészségügyről? Kb. annyit panaszkodnak rá, mint a magyarok a magyar egészségügyre :)

      • Dani Dányi

        sztem két erősen különböző dolog, hogy a benne dolgozó embereknek milyen egy munkakörnyezet, illetve a kiszolgált ügyfeleknek milyen a hozzáállásuk a saját helyzetükhöz. Judit ha jól értem az előbbiről beszélt. a beteg emberek általában nem örülnek a betegségüknek sem, meg az azt ellátó rendszernek sem, tudom jól, magam is krónikus ellátott vagyok, nem könnyű nem nyavalyogni. és ez tök független dolog attól, hogy aki az EÜben dolgozik az örülhet-e a munkahelyén, vagy annak örül hogy van egyáltalán munkája…

  • wolff

    Nekem mindíg is az volt a gyanúm, hogy a legnagyobb baj Békés epigonsága. Beleszeretett néhány ifjúkonzervatív szerzőbe, főként Ernst Jüngerbe, de képtelen reflektált módon közelíteni hozzájuk, ehelyett szinte plagizálja őket. (A macsóizmus is szépen levezethető ebből a háborús nemzedékből.) Sőt, néha talán kifejezetten plagizálja. az utolsó felkelés című opuszában megdöbbentő módon válnak el egymástól a jól megjrt, koherens részek és a zavaros, túlírt, követhetetlenek, ami tipikus jele a plagizált és saját szövegek összeillesztésének.

  • Werner Zsolt

    Nyilván egy periférián nem lesz ilyesmiről színvonalas gondolkodás (nota bene Észtországban sem), mivel aki színvonalasan gondolkodna, az egy színvonalas nyugati egyetemen fogja ezt megtenni.

  • guest

    békés-bölcskei írtak egy pamfletet, de az legalább őszintébb, mint a “szakértő” társadalommérnökök hasonló kaliberű megmondásai

  • https://www.facebook.com/peter.toth.3720190 – duplagondol –

    Nem olvastam a könyvet, saccolni is alig tudom, milyen értéket hordoznak szerintük a “külvárosok hajnalban kelő villamosozói”, “a foghíjtelek repedései között növő gazzal” együtt. Valószínűleg ez valami túlzó, felnagyító irodalmi eszköz, kép, metafora, komolyan nem vett nosztalgia. A konkrétumokat érintve eszünkbe juthat, hogyan átkozták még a két világháború között is a népi, népieskedő írók ezeket a villamosokat, mennyire a falusi élet volt akkor éppen a mindenek feletti ideál. Konzervatív alapállásból tehát nehezen lehet megemészteni, hogy a világ folyamatosan fejlődik, változik, ez a szembenézés, elemzés helyett sokakat akár verselésre is buzdíthat, dehát’ a konzervativizmusnak a XIX. századi kezdeteitől fogva világosan meg kellett különböztetnie magát a maradiságtól, ahhoz, hogy életben maradjon.

    Még konkrétabban: a nyugati világnak, akár Amerikának, akár Magyarországnak szüksége van vagy inkább szüksége lehet parasztra és munkásra ezután is, úgy, ahogy azt a technika fejlődése megköveteli. Az nem járja, hogy Kína, India, Afrika, Latin-Amerika no meg a bevándorlók adják csak egy az egyik pólust, a kétkezi dolgozókét, abból szükségszerűen robbanás lesz. Jó, ha ezt nem a farokméregetésből, buzizásból kiindulva állítja valaki; egyszerűen ki kell szögezni a falra, hogy mi, mint társadalom különbözőek vagyunk, különböző feladatok elvégzésére vagyunk alkalmasak, mert különböző a neveltetésünk is. Ha pedig ezután a Szilícium-völgy vissza tud adni valamit abból, amiből az iparosodás sokat elvett, egész odáig, hogy az alkotás helyett már a szenvedés ugrik be elsőre a “munka elvett becsületeként”, akkor talán fent lehet tartani egy működőképes világot.

  • Vidéki

    Zsoolt szerint, aki Észtországból osztja az észt: “nincs érdemi teljesítmény a mai magyar értelmiség közbeszéde mögött”.

    Zsoolt szövege bűzlik az önhittségtől és a magyar értelmiség iránti utálkozástól.

    “Richard Florida PhD hallgatói vették észre a szintén statisztikai együttjárást, hogy ez a fellendülés ott a legerősebb, ahol nagy meleg közösségek is találhatók. Az egész könyve a kreatív ipar fellendüléséről, a munka világának gyökeres átalakulásáról szól. Bármiről ír is empirikus kutatások, számítások, adatok állnak mögötte.”

    Ez az ami tetszik Zsooltnak: a meleg közösségek felmagasztalása (ál)tudományos alapon.

  • http://www.kkbk.blog.hu tesz-vesz

    “Richard Florida nagy feltűnést keltett 2002-es könyvét úgy írta, hogy
    egyetemi kutatás keretében vizsgálta, mi lehet a titka egyes amerikai
    nagyvárosok hihetetlen gazdasági fejlődésének a 90-es évek óta?
    Statisztikai együttjárást talált az egyes nagyvárosokban megfigyelhető
    pezsgő kreatív élet és a gazdagási fellendülés között. Egy interjúban
    elmondta, hogy nem is ő, hanem PhD hallgatói vették észre a szintén
    statisztikai együttjárást, hogy ez a fellendülés ott a legerősebb, ahol
    nagy meleg közösségek is találhatók. ”

    akkor ne tiltsuk be a melegfelvonulást?
    egy ilyen bekezdés után azért eléggé hiteltelen ez a mondat: “nincs érdemi teljesítmény a mai magyar értelmiség közbeszéde mögött”.
    pedig amúgy igaz lenne ez a mondat, csak nem neked kéne Zsoltikám mondani.
    édes Istenem, hogy a melegek miatt van nagy gazdasági fellendülés, kreatív élet… te jó ég, és a zsidók már sz*rt érnek elvtársak? még véletlenül se a jólétbe, nagyvárosokba mennek a deviánsok is, hanem azért van jólét, mert oda vándoroltak, ha nem vándolrolnak, nincs jólét! te atyaúristen! micsoda logikai performansz, nem jár ezért szdsz-es kitűző?

    nem vagy te egy kicsit sznob, szerzőkém? tudod ki a sznob? ugyanolyan mint a primitív ember, csak többet járt iskolába.

    “Bármiről ír is empirikus kutatások, számítások, adatok állnak mögötte.”

    akkor megnyugodtam, bár az aggaszt, hogy nincs agy a számok mögött ami képes lenne két adatot összekapcsolni logikus formába

  • Vidéki

    A bőbeszédű, rosszkedélyű Zsoolt a messzi északi Észtországban megfertőződött a nordikusok felsőbbrendűségi komplexusa néven ismert agybetegséggel. Ez arra készteti, hogy lenézze a lent mélyen délen élő mai magyar értelmiséget.

    Van-e gyógyszer Zsoolt betegségére?

  • Bumbleshack Coddleswort

    Röviden: B&B azt hiszik, ők a magyar Morozov, pedig dehogy. Nagy jóindulattal a magyar Franzen, de inkább Palahniuk az érett (értsd: fosós-hányós) korszakából. Plusz Evola a lakótelepről.

  • Zsolt Horváth

    Nem vagyok szakértő csak csendes megfigyelő, de ahogy látom nincs a magyar szellemi elitnek jövőképe, sőt jelenképes sem. Nincs alapkutatás, nincs az üzleti, piaci munkakörökön kívül más lehetősége ennek a körnek alkotni. Sőt ebben a pozíciókban sem kutatást várnak tőlük csak közvetlen haszontermelést. Az egyetemek sem a a magvas gondolatok kidolgozásának színhelyei, így nagyon ne csodálkozzunk hogy semmi nem is terem meg ott. Ebben a műben nincsenek számok, adatok és ebből levont következtetések? Nem csoda, erősen valószínű hogy egy politikai megrendelésre íródott és publikáláshoz segített műről van szó. Ennek a műfajnak pedig nem célja és eszköze hogy alapozzon, csupán hangulatkeltés, iránymutatás a még le nem épült szellemi diskurzushoz.

  • Fidel

    Kedves Zsoolt! Szívemből szóltál. Nagyon szépen összefoglaltad ezen a példán keresztül, amit gondolok a magyar értelmiség állapotáról. Erről a híg fosról.