Pár hónappal ezelőtt írtam arról, hogy Észtország legalizálja az Ubert. Az azóta eltelt majdnem pontosan fél évben sokminden történt. Magyarországról a cég kivonult, Észtországban pedig a parlament elé került az a törvényjavaslat, ami „megegyezésen alapuló utasszállítás” néven a taxizástól és a tömegközlekedéstől eltérő módon szabályozva lehetővé teszi magánszemélyek részvételét is a személyszállítási piacon.

A minap együtt ebédeltem az Uber észtországi képviseletének vezetőjével. A nagyon érdekes beszélgetésünk kapcsán született ez a második bejegyzés.

81%

Év végéig még

19 101 233 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A szemem előtt, párhuzamosan zajlott a két ország Uberrel kapcsolatos kommunikációja és a végkifejletet látva nem nehéz azt kijelenteni, hogy homlokegyenest ellentétes irányba zajlottak az események Magyarországon és Észtországban.

Pár gondolat erejéig az észt fejlemények:

Az új típusú személyszállítást legalizáló jogszabály az elfogadás küszöbén áll, a parlament előtt van. Nagyon úgy tűnik át is fog menni. Észtországban is volt taxis demonstráció, de azonnal követte egy ellendemonstráció, amiből ráadásul kinőtt egy új szakmai szervezet. Az Észtországban tevékenykedő sharing economy alapú kezdeményezések tömörültek unióba, tehát nem a tiltakozók, hanem a támogatók formalizálódtak. A nyári szabadságok lelassították a folyamatot, de továbbra is szó van arról, hogy az észt adóhatóság bevonásával megoldják az adózás kérdését is, sőt ennél jóval többről van szó, felmerült, hogy a hasonló peer-to-peer kezdeményezések mögött lévő gazdasági aktivitásra egy teljesen új típusú mikorvállalkozási formát és az ahhoz kapcsolódó adózási rendszert vezessenek be. Ez még messze van a megvalósítástól, de egyértelműen ott van az asztalon.

Nagyon érdekes volt az észt Uber vezetőjének ezzel kapcsolatos állásfoglalása. Számukra az olyan megoldások elfogadhatóak, amelyek továbbra is az okostelefonokba szorítható keretek között tartják a lehető legtöbb, az Uberhez köthető tevékenységet. Maguk is elismerik, hogy online módon közvetítenek (ezt csinálja az applikáció) egy alapvetően offline megvalosuló szolgáltatást (a személyszállítás azért mégiscsak a valóságban jön létre). És az offline világnak jóval rugalmatlanabb szabályai vannak. De a cél az, hogy a lehető legtöbb tennivaló digitalizálva sőt automatizálva legyen, egyszerre tartva lent a hozzáférés, a belépés küszöbét és a fenntartás költségeit (időben és pénzben). Az igazi újítás ebben van.

Nem az adófizetéssel, vagy az Uber sofőrök jogi státuszával van önmagában gond. Hanem azzal, hogyha ezeket csak hetekig tartó ügyintézéssel, sorbanállásal, könyvelővel, közjegyzővel, engedéllyel, banki nyilatkozattal, aláírási címpéldánnyal és tollal körmölt Áfás számlával lehet elintézni. És ez az a világ, amitől az Uber (és hasonló alkalmazások) szabadulni szeretnének. Az egyik megoldás, hogy az élet egyre több területén igyekeznek felhasználó barát, mobiltelefonról is intézhető alkalmazással kiváltani a papír alapú offline megoldásokat és a közigazgatás hagyományos megoldásait. Ilyen kezdeményezés Észtországban, amikor a szintén nagy visszhangot keltett e-residency bevezetését követően lépésről lépésre tették könyebbé és elérhetőbbé a virtuális letelepedéssel elérhető cégalapítás feltételeit. Az egyik probléma a közjegyzői hitelesítéssel, a másik a bankszámlanyitással adódott. Mindkettő személyes jelenlétet igényelt. Mostanra mindkettőt sikerült egy-egy online is elérhető szolgáltatással kiváltani.

Az Uber esetében hasonló problémát jelentett a sofőrök biztonsági szempontú szűrése. Az észt rendszer az elektronikus azonosító kártyával a magánszemélyek online azonosítását egész jól megoldja, de az Uber ezen felül erkölcsi bizonyítványt is kér. Nem voltak megelégedve azokkal a bevett közigazgatási utakkal, ahogy egy igazolásra szert lehetett tenni, ám az új applikációk hetente növekvő dzsungelében talátak egy olyan start-upot amelyik pont arra szakosodott hogy a rendőrségi nyilvántartások alapján gyorsan és olcsón ellenőrizhetővé teszi a jelentkezőket.

A mi találkozónk apropója az volt, hogy az Uberhez hasonlóan kollégáinkkal egy a sharing economy modellen alapuló platformot fejlesztünk, amely fogyatékossággal élő embereknek nyújt segítséget azáltal, hogy összeköti őket a környékükön élő, a hétköznapokban segíteni szándékozó lakosokkal. Ezen a területen a biztonság, a megbízhatóság kérdése ha lehet még fontosabb, és a ma már magyar nyelven is elérhető kezdeményezés egyértelműen ahhoz a világhoz kapcsolódik, ahol intézményesült megoldások helyett (inkább mellett) a hétköznapi emberek közötti kötelékek szorosabbá válásával igyekszünk problémákat megoldani.

Kiderült az Uber ezen a területen is megvetette a lábát. Észak-Európában jellemzőek a nagyon kis létszámú, elhagyatott települések. Észtországban a falu szóról maximum 5-7 házból álló épületcsokor jut az emberek eszébe jellemzően az erdő közepén. Finnország, Svédország vagy Norvégia északi része hasonló kistelepülésekből áll, ide professzionális szolgáltatásokat eljuttatni komoly kihívást jelent. Az Uber ezeken a helyeken már a tömegközlekedés kiváltására is felajánlotta segítségét, vannak olyan országok, ahol állami, önkormányzati együttműködés keretében az applikáció segítségével a helyi lakosok erőforrásainak bevonásával próbálják megszervezni a közösségi közlekedést, mert jóval költséghatékonyabb és rugalmasabb módon lehet megoldani, mint 5 házas falvaktól elvárni buszjáratok működtetését. Hasonló módon gondolkoznak az Uber Access kezdeményezésről, ahol fogyatékossággal élő emberek speciális igényeire szerveznek on-demand típusú megoldásokat, mely szintén azt a problémát hivatott megoldani, hogy egyszerűen nincs központi erőforrás arra, hogy mindehova személyszállító szolgáltatást telepítsen az állam. Ugyanakkor a lakosságnak lehetnek olyan erőforrásai, melyeket bevonva a fogyatékossággal élő emberek szállítása is megoldható.

Egy általam ismert észt példa annak a kerekes székes fiatalembernek az esete, aki családi beruházás révén rendelkezik ugyan saját kisbusszal, amit átalakítottak az ő igényeinek, de ő ezt a kisbuszt nem tudja vezetni. Minden alkalommal tehát – történetesen a mi észt-magyar fejlesztésű Helpific platformunkon keresztül – egy sofőrt kell találnia, aki elvezeti a kisbuszt és elviszi őt a célállomásra. A hagyományos észt jóléti ellátórendszerben a fiatalember függetlenül meglévő saját erőforrásaitól az önkormányzattól tudott igényelni havi limitált számú szállítást. Ehhez az önkormányzat nem kis pénzen saját flottát tart fenn, vagy kiszerződik ilyennel rendelkező civil szervezetekkel, és állandó alkalmazottként fizeti a szolgáltatás szereplőit. Magyarországon az ún. támogató szolgáltatások nyújtanak hasonló módon segítséget.

Ehhez képest a mostani rendszerben a Helpific platformon keresztül öt-hat olyan vállakozó kedvű helyi lakost is talált a fiatalember, akik valamelyike nagy valószínűséggel ráér, ha valahova menni akar és némi juttatás fejében elvezeti a kisbuszát a kért helyre és vissza is hozza. A kezdeményezés 2015 októbere óta elérhető és egyelőre minden várakozásunkat felülmúlja. Az előzetes felméréseink szerint az emberek hajlandóak segítséget nyújtani, de némi juttatást elvárnak ezért. A valóságban azonban az eltelt 10 hónap tapasztalatai azt mutatják, hogy a segítségnyújtók többsége visszautasítja a fizettséget (ez számunkra több okból sem a legjobb hír), és egy kézzelfogható támogató közösség alakul ki egy-egy fogyatékos ember körül, jelentősen megnövelve azok szociális tőkéjét és erősítve az érintettek közösségi integráltságát. A nagyszámú önkéntes odafordulás csökkenti a költségeket, de ennél én fontosabbnak tartom azt a fejleményt, hogy amikor a közösség tagjai fordulnak egymás felé (akár fizetett szolgáltatás keretében, akár önkéntesen) akkor kezelhetőbbé válik a hagyományos jóléti szolgáltatások egy ismert hátulütője. Történetesen az a jelenség, amikor ugyan van akár magas színvonalú ellátás, segítségnyújtás, de ezt egy intézményesült, személytelen keretben az állam és az önkormányzatok nyújtják, mintegy mesterségesen leválasztva az érintetteket (pl. idősek, fogyatékossággal élő emberek) a természetes közegüktől. Ott vannak, a szomszédaink, de semmi közünk nincs egymáshoz. Ez az intézményesült „jólét” azonban csalóka integráció.

A tárgyalások mind az Uber, mind pedig a Helpific esetében arról szólnak, hogy az állam miképpen tudja hasznosítani ezeket az innovatív kezdeményezéseket, nem pusztán teret engedve egy új üzleti (és elosztási) modellnek, hanem bátran hozzányúlva az olyan hagyományos rendszerkhez is, mint a közigazgatás vagy a jóléti ellátás.

Nagyjából így jellemezhetőek a hétköznapjai a fejlesztéseknek. Az Uber kb. egy éve van jelen az országban (én bevallom inkább az észt fejlesztésű Taxify-t használom), a Helpific 10 hónapja működik. Messze vagyunk még attól, hogy bejáratott rendszerekről beszéljünk, bátor és bátorított próbálkozások zajlanak, ami legalább annyi kihívást jelent, mint ahány problémát megold.