Az észt PISA eredmények háttere

Homlokegyenest ellentétes képet mutat a 2015-ös PISA felmérés eredménye Észtország és Magyarország esetében. Míg az észt oktatási rendszer sokak meglepetésére európai és világviszonylatban is az élvonalba küzdötte magát, addig a magyar adatok súlyos visszaesésről tanúskodnak.

PISA

 

Ebben a bejegyzésben én itt most elsősorban az észt oktatási rendszer alakulásáról szeretnék beszámolni. Előrebocsátom, hogy egyetértek azokkal, akik nagyon kritikusan viszonyulnak a PISA felmérések kritikátlan triumpfálásához, felhívva annak veszélyeire a figyelmet, amikor egyetlen felmérés egy összetett rendszer viszonyait néhány dimenzióra szorítkozva próbálja megragadni, aztán ebből a sajtóban és nem ritkán a döntéshozók szintjén is egyetemes következtetéseket vonnak le.

Ezt rögtön szemléletni is szeretném azzal, hogy miközben most körbefutja a világot Észtország kimagasló teljesítménye, arról szinte egy szó sem esik, hogy például az észtországi szakiskolákba[1] járók mintegy 20%-a esik ki a képzésből, ami döbbenetesen magas arány. Ez a PISA felmérés számára láthatatlan.

Ugyanakkor azokkal sem értek egyet, akik azt mondják, hogy a társadalompolitikai rendszerek (mint az oktatás vagy az egészségügy) gyakorlatilag mérhetetlenek, nem is érdemes próbálkozni vele. Szerintem a PISA felmérések nagyon hasznosak, inkább több ilyen kéne a tisztábban látás és a különböző megközelítések összevethetősége érdekében, mintsem kevesebb.

PISA2

Az észt oktatási rendszer évek óta egyre jobb eredményeit látva talán éppen a rendszer kihívásai és az azokra adott válaszok mentén érdemes megpróbálkozni azzal, hogy feltárjuk a siker titkát. Ennek leginkább akkor van értelme, ha az eredményeket egy sikeres oktatáspolitikának és nem külső (gazdasági vagy társadalmi) körülményeknek tudjuk be.

Ami a külső körülményeket illeti én egyetlen olyan tényezőt látok, ami pozitív módon hat az észt sikerekre és, amit nem érzékelek ilyen mértékben a magyar társadalomban. Ezt leszámítva mind gazdasági teljesítmény (a két ország GDP-je nagyjából azonos), történelmi háttér (zivataros évszázadok) és a geopolitikai helyzet (orosz befolyás alól az Európai Uniós tagságig) tekintetében nagyjából ugyanazt mondhatja el magáról a két ország. Az általam érzékelt különbség az oktatás fontosságának elismertségében van. Nem politikai szólamok, de még csak nem is szakpolitikák szintjén, hanem össztársadalmi szinten, a közbeszédben, az egyéni érvényesülési technikákban. Az oktatás nagyon fontos Észtországban.

A legutóbbi PISA felmérés eredményeinek napvilágra kerülése után nyilván az észt sajtót is bejárta a jó teljesítmény híre. Az elemzések, szakértői vélemények egy tudatos, hosszútávú építkezésre hívják fel a figyelmet.

Az alapokat észt oktatásügyi szakértők szerint az 1996-os nemzeti tantervvel fektették le, tehát 20 évvel ezelőtt. Ennek alapkövei egyenlő hozzáférésről, ingyenes oktatásról, szakmailag felkészült tanárokról, nagy mértékben motivált diákokról és mindenekelőtt az iskolai autonomiáról szólnak. Az észt tanárok habár nem számítanak jól fizetettnek az észt munkaerőpiacon, relative nagy szabadságot élveznek az oktatási módszerek és megközelítések terén. Ehhez hozzátéve az oktatás jelentőségének össztársadalmi elismertségét már nem olyan meglepőek az eredmények.

Nézzük azonban meg közelebbről, milyen volt pár évvel ezelőtt az észt oktatási rendszer énképe, milyen kihívások mentén alakították a rendszert, ami a mostani kimagasló PISA eredményekhez vezetett. Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy az észt oktatáspolitikai dokumentumok összeségében tekintenek az oktatás kérdéseire, tehát amikor a problémákat és a fejlesztéseket tárgyalják, akkor messze nincsenek leragadva a PISA által mért 15 éves korosztály vagy mondjuk az alapoktatás viszonyainál, hanem a bölcsődétől a felnőttoktatásig, sőt a munkaerőpiacig egy átfogó rendszerről beszélnek.

A 2010-es évek elején született, az oktatáspolitikai terveket 2020-ig taglaló észt oktatási startégia (Eesti elukestva õppe strateegia 2020) 5 olyan kihívást nevezett meg, amire az észt oktatási rendszernek választ kell adnia, annak érdekében, hogy ezt a kis, nyersanyagban és egyéb természeti erőforrásokban szegény országot a világ vezető országai közé emelje gazdasági teljesítőképességét és a lakosság jólétét illetően.

Az észtek tehát jól akarnak élni, és ehhez az oktatást találják az egyik legfontosabb útnak.

Az öt kihívás, amit évekkel ezelőtt megfogalmaztak a következőképpen néz ki:

Elmozdulás egy fejlesztés- és együttműködés-alapú tanulást elősegítő oktatási rendszer felé

A korábbi észt felmérések (többek között a 2006, 2009-es PISA felmérések) még azt mutatták, hogy az észt diákok habár jó szinten teljesítettek amikor a tárgyi tudásról volt szó, meglehetősen alacsony értékeket értek el a kreativitás, vállalkozói[2] és problémamegoldó készségeket illetően. Az oktatási koncepció azt a célt tűzte ki, hogy a tantárgyi ismeretek visszaadásának képessége, vagy a szabálykövetésre való hajlandóság mellett a fiatal generációnak sokkal fejlettebb társas készségekre (social capabilities) van szüksége, mint például az önkifejezés készsége, a vezetésre és a meggyőzésre való képesség, a kritikai gondolkodás és a kreativitás. A kockázatvállalás, kísérletező kedv, a sokszínűség értékelése, a kooperációban rejlő lehetőségek felismerése és a bizonytalanság valamint a kudarc kezelésére való képesség.

A hivatalos észt oktatáspolitika úgy tekint az oktatási intézményekre, mint amelyek nem pusztán a tudásátadás helyszínei, hanem elsősorban a fiatal emberek személyiségének és kibontakozásának a környezetét teremtik meg, hogy azok képesek legyenek megbírkózni a nagyvilág kihívásaival.

Egy ilyen környezet a tanulást örömforrásnak és nem a túlhajszoltság és az erőszakos számonkérés jelentette stresszforrásnak tekinti, az iskola egy olyan hely ahol a tehetség kibontakozhat miközben senkit nem hagynak hátra.

PISA3

Itt kell megjegyeznem, hogy a legutóbbi PISA felmérés inkább ez utóbbiban mutatott kimagasló észt eredményeket. Az észt iskola ma már a finn vagy izlandi oktatási rendszerhez hasonlóan egyenlő lehetőségeket teremt minden tanulója számára tekintet nélkül arra, hogy az ország melyik területén van az iskola[3]. A legutóbbi három PISA felmérés eredményei következetesen azt mutatják, hogy a diákok társadalmi-gazdasági háttere európai összehasonlításban jóval kevésbbé befolyásolja az észt diákok iskolai teljesítményét, mint sok más országban. Tehát az észt iskolarendszer valamilyen módon képes kezelni ezeket a hátrányokat[4]. Ugyanakkor paradox módon az észt oktatási rendszer nem kezeli jól a kimagasló teljesítményű diákokat. Miközben az átlagos teljesítmény nagyon impozánsak a kimagasló teljesítményű észt diákok aránya jóval kisebb, mint a többi magas PISA értékeket produkáló országok esetében. Arról tehát egyelőre nem beszélhetünk, hogy az észt rendszer a tehetségek kibontakozásának forrása lenne. És ez nagyon fontos kritikai elem a PISA felmérésből.

Az oktatási koncepció egy olyan konstruktív, az együttműködésen-alapuló tanulási modelt vetít előre, ami erősíti a szociális kompetenciákat, a kommunikációs és tárgyalási készségeket, a kritikai gondolkodást, a stressztűrőképességet, az egyűttműködésre való hajlandóságot, a vezetői készségeket, az önfegyelmet, a vitakultúrát és az előadói készségket. És mindezek hangsúlyozását a tanárképzés rendszerében is.

Nagyobb figyelem fordítódik a diákok teljesen eltérő személyiségére, arra, hogy mindenki másban tehetséges, az eltérő kulturális vagy etnikai háttére, melyek nagyobb súllyal vannak figyelembe véve a tanítás és az osztályzás során is. Mindehez az iskoláknak meg kell kapniuk a megfelelő támogatást (tréningekkel, tanácsadással, módszertani forrásokkal), amikkel aztán maguk alakíthatják az iskolájuk kultúráját és alapvető értékeit. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson az észt oktatási rendszerben nagy hangsúly van az iskolaigazgatók sőt a szaktárgyak oktatóinak elismerésén is, nagyon nagy szabadság és ugyanakkor komoly felelősség terheli ezeket az embereket, hogy az iskola egy olyan hely legyen, ami hozzájárul a diákok személyiségének fejlődéséhez. Az iskolák munkáját iskolai pszichológusok, szociálpedagógusok, szociális munkások és pályaválasztási tanácsadók segítik.

A tanárok helyzetének és elismerésének a növelése

Mivel Észtországban mindent és mindenkit finnországi társaikhoz mérnek, az észt tanárok énképe nincs összhangban a PISA felmérés kimagasló eredményeivel. A tanárok jelentős hányada nem elégedett az állásával és a tanárok társadalmi elismerésével. A legtöbb felmérés alacsonyabb önértékelést mutat a külső felmérések eredményeinél és a társadalmi megítélés is igazságtalanabb az észt tanárok felé, mint amit a rendszer teljesítménye alapján várhatnánk. Tehát miközben az észt társadalomban nagy az oktatás fontosságának az elismertsége, a tanárok elismertsége még várat magára. Finnországban tanárnak lenni anyagilag a legjobban kereső ügyvédek vagy orvosok szintjén áll, szakmailag pedig függetlenségüket talán az amerikai bírókhoz tudnám hasonlítani. Észtországban ettől még messze vagyunk, bár kétségtelen, hogy efelé halad a rendszer. Egy éven belül másodszor merül fel a pedagógusbérek emelésének kérdése, amit az új észt kormány tervei szerint az átlagkereset (ez valamivel bruttó 1100 euró felett van jelenleg) 120%-a köré lőnének be. Ez még nem éri el mondjuk az orvosok bérét és fényévekre van a finn bérektől, márpedig itt ez a mérce. A kutyát nem érdekli Észtországban, hogy mi van Magyarországon, Bulgáriában vagy akár a szintén szomszédos Lettországban. Vagy a finn szinvonal, vagy nincs miről beszélgetni…

Mindennek következményeképpen a tanári pálya nem tekinthető a legnépszerűbbnek a középiskolások körében (különösen a fiúk esetében) az észt tanári szakma ugyanúgy elnőiesedett és gyorsan korosodik, mint Magyarországon. Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is. A meghirdetett oktatói állások 80%-ára még mindig rendszerint egyetlen jelentkező van. Márpedig bármilyen impozáns is az új oktatási koncepció, azt magabiztos tanári gárda nélkül nehéz lesz megvalósítani.

A bérek felzárkóztatása mellett az észt oktatási rendszerben az eltelt pár év egyre erőteljesebben szól arról, hogy a ne csak a tanulás hanem a tanítás is olyan tevékenység legyen, ami a felfedezés és a kreativitás örömével, az innovációval és a szociális kompetenciák fejlesztésével van összefüggésben. Mindezek a dimenziók pedig előtérbe kerülnek az oktatói értékelésekben és az előmenetelekben is.

Én az észt felsőoktatás viszonyait ismerem leginkább, és egyértelműen érzékelni lehet ezt az irányt. A hétköznapokban azt is látom azonban, hogy milyen nagy az ellenállás, sokan mennyire nem képesek elengedni a hagyományos – leginkább központi direktívák mentén épülő és erősen hierarchikus – iskolai rendszert és bele fog telni 15-20 évbe míg ezek a törekvések igazán főárammá válnak. Ebből a szempontból meglepőek a PISA eredmények, mert a hétköznapokban nem ezt látni még, de az látszik, hogy tényleg ez az irány.

Átalakul a pedagógusképzés is, ennek egyik fellegvára éppen a mi egyetemünk Tallinnban és habár én nem a pedagógusképzésben oktatok, mostanában nagyon sokat dolgozom az általuk gründolt (és az oktatási koncepcióban is szereplő) innovációs centrumok munkatársaival. Nagyon kreatív, pozitív energiákkal teli emberek dolgoznak ott, ha ők a jövő, akkor a pedagógusképzés nagyon király hely lesz Észtországban. Az ország digitális technológiában elért eredményeihez híven itt is leginkább a digitális taneszközök illetve az annak segítségével átalakuló oktatási módszerek és iskolai viszonyok tesztelése, fejlesztése zajlik, nagyon bátor és érdekes projektekkel.

Az oktatásban való részvétel növelése

Habár azt írtam a PISA felmérés érzéketlen az észt szakmunkásképzés döbbenetes lemorzsolódási adataira, az észt oktatáspolitika nem az. Az észt fiatalok 12-14%-a nem jut tovább az alapképzésen és ez egy modern, tudásalapú gazdaságra épülő (vagy legalábbis arra készülő) társadalomban megengedhetetlen. Különösen a fiatal férfiak esetében nagy ez az arány, a nemek közötti különbség itt –egyedülálló módon –erősen a nők irányába billen. Minden 100 észt férfi egyetemi hallgatóra jut 250 nő.

Hasonló problémákkal küzdenek a másik végleten is. Az igazán tehetséges észt fiatalok nem kapnak elég figyelmet és lehetőséget Észtországban. Kicsit hasonló jelenséget figyelek meg az egyébként híres észt startup szcénában is. A nagyon tehetséges és ígéretes, induló észt informatikai vállalkozások nagy számban lesznek sikeresek és lépnek nemzetközi porondra, amint elhagyták az országot. Stockholmból vagy Londonból sokkal több lehetőségük van, mint a sokak által „backwater”-nek (állóvíz) tekintett Észtországban.

Ami szerintem nagyon fontos, és a magyar viszonyok ismeretében ezt tudni kell értékelni, hogy ezek a problémák nincsenek a szőnyeg alá söpörve. Habár egyelőre nem sikerült őket megoldani, az oktatási koncepció, a különféle elemzések, a témával foglalkozó szakemberek, de még a közvélemény is tudatában van ezeknek. (Eppen ezért nem egyértelmű hurrá-optimizmus a PISA jelentés fogadtatása Észtországban). Szerintem ez egy fontos fázis, már az előrelépés lehetőségét teremti meg, mert nem a tagadásra és a félrebeszélésre megy el az energiák 80%-a.

A megoldást a fent vázolt irányok komolyanvételében és aprópénzre váltásában látják. Az iskoláknak valóban egyénre szabott megoldásokat kell találniuk a nagyon különböző diákok kezelésére és ez egyszerre igaz a kiesőkre és a kimagasló tehetségekre. Sok szó esik a koncepcióban az anyagi szükségletek elismeréséről is, például valóban ösztönző ösztöndíjrendszer bevezetéséről van szó, hogy a diákok ne kényszerüljenek dolgozni az iskola mellett vagy sok esetben aztán az helyett.

Ezzel kapcsolatban én inkább szkeptikus vagyok, ez ugyanis a jelenleginél egy jóval bőkezűbb jóléti rendszert feltételez, miközben a szociális kiadások tekintetében Észtország az európai mezőny végén kullog és az oktatási rendszer kiadásai sem kimagaslóak. Bármilyen sikere van az észt oktatási rendszernek azt biztosan nem a bőkezű támogatásokkal érte el. Inkább beszélhetünk az elérhető források okosabb felhasználásáról, de láthatóan ez a leszakadó rétegek oktatásban tartására egyelőre nem elegendő.

Az oktatás és a tudás-alapú, innovatív gazdaság közötti kapcsolat erősítése

Szinte közhelyszerű Észtországban, hogy itt egy tudás-alapú társadalom épül, az ország eltelt 20-25 éve egyértelműen ennek jegyében telt el. Földrajzi adottságai miatt is, Észtország sosem vált a nyugat-európai ipari befektetések kedvelt célpontjává, itt nem 3-4 multinacionális vállalat adja a GDP 2/3-át. Többek között ennek is köszönhető, hogy az oktatás ennyire fontos az országnak. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy Észtország szinte egyetlen értéke a humán tőke, amit a kedvezőtlen logisztikai viszonyok miatt (nagyon periférián van az ország) olcsó munkaerőként sosem tudtak értékesíteni.

A magas hozzáadott értékű, tudás-alapú gazdaság maradt az egyetlen járható út, így talált rá Észtország az innovatív ICT fejlesztésekre, és a társadalompolitika összes alrendszerét ennek megfelelően alakítják. Az innovációra való képesség mind rendszer (infrastruktura, jogi környezet, politikai és üzleti kultúra) mind egyéni szinten (élethosszig tanulás, a folyamatos megújulásra való képesség, az ún. soft-skillek erősítése, a foglalkoztathatóság javítása, az egyéni versenyképesség és produktivitás[5]) nagyon hangsúlyosan jelenik meg.

Az egyik legújabb fejlemény az, hogy az észt Oktatási Minisztérium a Gazdasági Minisztériummal együttműködésben EUs forrásokból finanszírova egy átfogó nagy projektet indított, amiben megpróbálják monitozni a munkaerőpiac és az oktatás viszonyát. Ebben persze leginkább a felsőoktatás és a szakmunkásképzés játszik döntő szerepet, de az már most látszik, hogy a gazdaság és a munkaerőpiac szereplői a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet fognak kapni az oktatás alakításában. Vannak ennek elsőre ijesztő fejleményei is. Például most készült el a társadalomtudományi képzés és a munkaerőpiac viszonyának egyik első elemzése, és az azt tárta fel, hogy a szociális munka BA diplomával végzők nagy arányban kötnek ki bolti eladóként, amit a szociális minisztérium azonnal úgy értelmezett, hogy itt jelentős túlképzés zajlik. Hálistennek a tervek azonban nem arról szólnak, hogy visszafognák a szociális képzéseket, hanem a fenti – tudás alapú gazdasági sémába – foglalva leginkább olyan tervek vannak, amik adminisztratív jellegű önkormányzati munkából a jóval nagyobb kreativitást igénylő közösségfejlesztés és az ún. változásmenedzser irányába mozdítanák el a jelenlegi képzést, aminek impulzusait nem az ellátórendszer hagyományai, vagy valamiféle jóléti ideológia adja, hanem a munkaerőpiaci visszajelzések.

Általában véve is igaz, hogy az üzletéti élet, a vállalkozói szféra és sok tekintetben a közvélemény is meglehetősen kritikus az észt szakképzés irányában, és különösen igaz ez a felsőoktatásra. Kis (mini) ország lévén, itt nincsenek birodalmi akadémiai ambíciók, vagy ha egyéni szinten vannak is talán, az ország biztosan nem aspirál egy világviszonylatban is tényezőként létező tudományos fellegvár státuszra, annál nagyobb igény fogalmazódik meg azonban az egyetemek felé, hogy azok látható módon járuljanak hozzá az ország fejlődéséhez, legyenek képesek válaszokat adni a gazdaság és a társadalom égető kérdéseire. Van egy alkalmazott tudomány értelmezés, és ez sokkal inkább mutat egy a helyi gazdasági-társadalmi életbe beépült egyetemi és szakképzési rendszer felé.

Ennél a témánál is megint előkerülnek a rugalmas és mobilis munkaerőpiac kialakítását elősegítő szociális kompetenciák, a kooperáció, a problémamegoldás és a fejlesztéshez szükséges kreativitás hangsúlyozása a képzésben a hagyományos akadémiai és elmélyült (ám hamar elavuló) szaktudáshoz képest.

Tallinnban nagyon erős a tudomány kommunikációs áthangolásának igyekezete is, a tudomány az innováció szinonimája kezd lenni, amitől egyébként nem mindenki felhőtlenül boldog.

A digitalis kultúra mint az észt kultúra része

És itt érdemes talán átkötni az ötödi nagy kihíváshoz. Ami mutatja, hogy az innováció nem pusztán egy divatszerű fellángolás, vagy valami unásig ismételgetett jelszó Észtországban, hanem az új észt kultúra része.

Én azt szoktam mondani, hogy nagymúltú országokhoz képest Észtországnak nem annyira dicső múltja, mint inkább jövője van. Ez azonban legalább annyira teher, mint amennyire lehetőség is. A felszínen mindössze arról van szó, hogy a digitális kompetenciák ma már az elsajátítandó alapkészségek közé tartoznak és ez Észtországban gyakorlatilag az óvodákban megkezdődik már. Az észt szemlélet elébe megy annak, ami szerintük megkerülhetetlen. A digitális kultúrát ők természeténél fogva egy globális kultúrának tartják, ami egy soknyelvű, soknemzetiségű végtelenül sokszínű világban zajlik. Nem az észt kultúrát akarják megvédeni ennek veszélyeitől, hanem fordítva, ezt a sokszínű, soknyelvű globális perspektívában mozgó kultúrát akarják az észt kultúra részévé tenni.

A különböző számítástechnikai eszközöket, a digitális kultúrához köthető készségeket tehát nem pusztán a mai életünk kiegészítéseként fogják fel, például korszerű taneszközök, vagy kommunikációs eszközök formájában, hanem egy az alapidentitásunkat is átalakító új kultúraként ami egészen új kapcsolódási mintákat, munkakultúrát és kommunikációs kultúrát jelent, amiben már a kicsi gyerekeket is megtanítják otthonosan mozogni.

A legfontosabb mondat talán, amit ezzel kapcsolatban olvastam az volt, hogy az észt oktatási rendszer célja, hogy ne pusztán magabiztos felhasználóivá váljanak az észt diákok ennek a globális digitális kultúrának, hanem legyenek annak úttörő, innovatív alakítói.

Az hogy már az általános iskola második osztályától robottechnikát tanulnak egyes iskolákban, vagy hogy az óvodában úgy állnak az iPadek a tanterem polcán egy tartóban, mint a fogmosópoharak a kis fürdőszobájukban az nagyon sokat elmond az észt oktatási rendszer motivációriól és irányairól.

[1] Elveszítem lassan a pontos magyar szakkifejezéseket, az angol megfelelője ennek vocational school. Az én gyerekkormban még szakmunkásképzőnek hívták ezeket a helyeket Magyarországon.

[2] Én nagyon szeretném kihangsúlyozni ennek a szónak a jelentőségét. A magyar oktatással kapcsolatos közbeszédben, főleg ha az alapoktatásról, általános iskolákról van szó, akkor szinte soha nem találkozom ezzel a kifejezéssel, azonban mióta Észtországban élek a csapból is az “entrepreneurial skills“ kifejezés folyik és egészen az alapoktól. A Facebook falam tele van észt ismerősökkel, akik sikeres vállalkozóként vagy startuperkét járják az általános iskolákat, de a lányom óvodájába is rendre behívják az apukákat, anyukákat, akik az ilyen ikonikus szakmák mellett, mint tűzoltó meg állatorvos, olykor sikeres kisvállalkozók és ezt nagyon hamar átadják a gyerekeknek, mint pozitív példakép.

[3] Én ha nem is földrajzi, de etnikai alapon látok különbségeket az észt és az orosz ajkú oktatás erdeményessége között Észtországban annak elismerésével, hogy az orosz nyelvű oktatás is évről évre egyre jobb eredményeket mutat.

[4] Az észt sajtóban, és az általam követett különféle Facebook csoportok kommentjei között ezt látom a hétköznapi tapasztalatoktól leginkább elrugaszkodott megállapításnak a PISA felmérésben. Az észt közember nem ezt látja, a vidéki iskolák sokkal hátrányosabb helyzetűnek számítanak, nagyon sok megszűnt, összevonásra került, és más adatok, mint például azt ahogy már említettem a szakmunkásképzés hatalmas lemorzsolódási arányai próbára teszik a PISA felmérés kedvező megállapításait.

[5] Ennek létét sokan vitatják, Észtországban (és Finnországban) azonban olyannyira nem, hogy egészen részletes számítások léteznek arról, hogy mondjuk egy 35 éves finn és egy ugyanolyan korú észt munkavállaló hasonló kvalitásokkal milyen szintén képes önálló problémamegoldásra, mennyi munkát lehet önállóan rábízni illetve mennyiben kell neki mindent külön elmagyarázni és megmutatni, illetve, hogy milyen mértékben állnak elő saját innovatív javaslatokkal, ötletekkel. Az eredmények rendre azt mutatják, hogy az észt munkavállalók egyelőre mintegy 10 évvel vannak lemaradva. Egy 35 éves észt munkavállaló a 45 éves finnek szintjén teljesít az önnállóság és az innováció terén, márpedig az évek múltával az új helyzetekhez való alkalmazkodás és az innovációra való képesség inkább csökken.

  • ncrx

    Talán a kölkök olyan sokáig röhögtek a teszt címén, hogy már nem volt idejük belekezdeni.

    • Géza Kovács

      Hozzászólásod olvasván pedig azonnal pontosan tudják intelligencia hányadosod értékét, még ha Te nem is tudod, mi az.

      • ncrx

        Aha, persze. Gondolom te is egyenesen a tesztírásról jössz.

  • transformer

    A PISA alapján nem olyan elképesztő az észt fejlődés. Egyedül a szövegértésben látszik töretlennek, a másik két területen 2006 óta kisebb-nagyobb ingadozásokkal azonos szintet mutat a görbe. A magyar eredmények viszont sajnos töretlenül romlanak: a szövegértés 2009-es javulása egyszeri véletlennek látszik.
    Egyébként a PISA-felmérés értékeléséből is kiderül (és ez a tendencia hosszú ideje tartós), hogy az igazi hazai probléma a “szakadásban” rejlik: van egy elit diákpopulációnk, a másik végen viszont egy növekvő, veszélyesen leszakadó populáció, és ez húzza le az átlagot. A “tehetséggondozás” mellett (mert arról sok szó esik) ez utóbbira sokkal nagyobb gondot kellene fordítani. A tehetségek egy része ugyanis – akárcsak Észtországból – innen is lelép a nagyvilágba “kibontakozni”, ezért a magyar társadalom szempontjából a jó, megbízható átlagnak sokkal nagyobb jelentősége van, ha viszont ez morzsolódik fel, az sötét jövőt vetít előre.
    Ez a probléma pedig nem csupán az iskola problémája. A visszahúzó otthoni környezet – amely sokszor a siralmas jövedelmi és szociális helyzettel magyarázható – könnyen tönkre tudja tenni az iskola hatását. Ez pedig ördögi kört indít be, mert az ilyen környezetben levő iskolákat a jobb pedagógusok nagy ívben elkerülik, nem szólva arról, hogy maguk az iskolák is hátrányos anyagi helyzetben vannak. A helyzet a rendszerváltás óta lassan, de folyamatosan romlik, a jelenlegi kormányzati intézkedések (pl. rövidebb tankötelezettség) ezt még fel is gyorsítják. A PISA után mindig nagy a pánik, fogadkozás, egymás hibáztatása, de előrelépés nem történik.