Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

VIP Vágta

 

Tavaly még voltam a vágtán, és már akkor is nagyon bántott valami, de adtam nekik egy évet, hátha tanulnak.
 
Idén már ki se megyek, és nem csak az eső miatt.  
 
Nekem pedig el lehetne adni ezt a Nemzeti Vágtát. Tetszik az ötlet, még akkor is, ha olasz import, és nem feltétlenül tartom a lovat rossz választásnak. Kicsit avittas ugyan, hogy lovas nemzet lennénk, de nekem belefér egy olyan jövőképbe, ahol zöld dombok és szélerőművek között  a kék túra vonalához hasonló módon akár lóháton is be lehet járni az országot.
 
El tudom képzelni Magyarországot, mint egy békés hobbitfalvát, a föld mélyén lévő hőforrásokból nyert fűtésrendszerrel, menő, modern mezőgazdasággal, vagy legalábbis valami nagyon zöld technológiával, élhető vidékkel és mutatóba egy nagyvárossal, Budapesttel. Ehhez szerintem minden természeti adottságunk megvan, már csak a humán oldala (józan ész) hiányzik a dolognak.
 
Ebbe a képbe éppen jól beleillene a Nemzeti Vágta, ami egy létező világot képvisel/reklámoz az ország belépőkapujában, Budapesten. Még azt is megélnénk, hogy az egész nem hagyományőrzés (ami nekem múltidézést jelent), hanem egy élő kultúra éves ünnepe lehetne a dolog.
 
Most azonban hagyományőrzésről van szó és a huszármentével együtt sajnos egy másik máig élő hagyományt is megjelenítünk a Nemzeti Vágtával. Az elitizmusét. Tavaly még a szervezők figyelmetlenségének tudtam be, hogy a rendezvény a VIP vendégeknek felállított lelátón lévőkön kívül gyakorlatilag az első sorban állóknak élvezhető, a többiek kb. a kivetítőn nézhetik, de idén már vérforraló az egész. Gondoltak persze a nézőkre….lehet venni ülőhelyet, ha jól emlékszem az első napra 5.000 a másodikra 10.000 a harmadikra meg 15.000 Ft-ért. Gratulálok!!
 
Ehhez már csak az hiányzik, az lenne igazán hagyományőrzés, ha pár celeb-lovas amúgy türelmetlenségében végigvágna a (paraszt/proli) nézők némelyikén a pálcájával, ahogy Széchenyi tette az út mellett álló zsidóval.
 
Vevő lennék a Nemzeti Vágtára. Napi 3.000-ért, a pályát stadionszerűen kívül és belül is körbeölelő fedett lelátókkal.
 
Ja, hogy akkor mit adunk a VIP-nek? Mert itt van ám a kutya elásva! A VIP-helyeknek, jegyeknek, belépőknek ugyanis sosem az a funkciója, hogy tulajdonosának jó legyen. A lényeg abban van, hogy a többieknek (parasztoknak, proliknak, de hívhatjuk népnek, sőt nemzetnek is) szar legyen. Mert csak akkor ér valamit a VIP belépő, ha a pórnép két órát áll sorban. A VIP jegy attól jó érzés a Forma 1-en, hogy én látom, amit más nem, és bizonyára így lehet a Nemzeti Vágtán is, ami így megint nem egy egyesítő dolog, a mi közösségünk kifejezője, hanem újabb jó alkalom arra, hogy kettészeljük magunkat a Valakikre és a Senkikre.

 

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás