Tulajdonképpen lehet, hogy Orbán Viktor nagy szívességet tesz most ennek az országnak. Valóban befejezi a rendszerváltást. A bukásával. Nem tudom, hogy így képzelte-e menetelését a történelembe, ez-e az álma, amit 20 éve kerget, de az eddigiek alapján jó eséllyel lesz ő a mi III. Richárdunk, aki után úgy kelnek majd életre intézményeink, hogy azok akár tartalommal, létük értelemmel, sőt élménnyel töltődik meg.
Magamon érzem ennek a jeleit. Az alkotmány az utóbbi hónapokban gyakrabban frissül, mint egy blog template, de igazából nincs is szükség már rá, mert minden, a nemzetközi szervezetektől, az alkotmányon át egészen akár a fizika törvényeiig, tényleg minden csak egy zavaró tényező a nagy magabiztos végcél elérése érdekében. A fizika törvényeinek 2/3-os felülírását már nem vártam meg. Nálam is van egy Rubicon, amit az alkotmánybíróság ellen intézett támadás jelentett.
Nem tudtam, hogy itt van. Engem sem érdekelt eddig az alkotmánybíróság, ahogy a számvevőszék sem, vagy a médiatestület, de még a bíróság sem. Az életemet úgy élem ebben az országban, mintha a vadnyugaton lennénk. Nem bízom egyetlen intézményben sem, számomra olyanok, mintha nem is léteznének. Nem bízom abban, hogy az alkotmánybíróság megvéd engem, hogy a számvevőszék bárkit is elszámoltat, bíróságra csak akkor mennék, ha sok pénzem lenne és ráérnék. Amikor ellopták a kocsimat nyűgnek éreztem bemenni a rendőrségre, mert tudtam semmiféle nyomozás nem lesz, csak el van baszva a napom.
Kemény cowboy nem lettem ezen a vadnyugaton. Szerencsés túlélő vagyok, egy olyan mellékszereplő a Hét mesterlövészből, aki statisztaként átmegy az utcán és örül, hogy eddig se bandák nem rabolták ki, se párbajoznia nem kellett. Ettől még a vadnyugaton élek és egy olyan világról álmodom, ha eljönnek a mi falunkba is a banditák, akkor kihívom a rendőrséget és letartóztatják őket. Nem hős rendrakóról álmodom tehát. Hanem egy működő rendszerről. Azt hiszem, ezt hívjuk civilizációnak.
Bizony oda jutottunk, hogy az alapokról kell újraindulnunk.
És a civilizációnk most olyan módon épül újra, hogy ahelyett, hogy megerősödnének, bizalommal töltődnének meg, egyáltalán végre létrejönnének intézményeink a mi III. Richárdunk egyszemélyben kívánja nyújtani azt nekünk, amit tényleg annyira szeretnénk. Fojtott hangú fund raiser ő, gátépítő mérnök és rendőrségi szóvivő.
Amit most Orbán Viktor épít, annak akkor nyílik tere, amikor minden szétesett. Én mégsem az építő rendrakót tudom látni benne, hanem a bukásra ítélt drámai hőst. Épülő demokráciánk valóban fontos állomása lesz ő, már megvan az oldala a történelemkönyveken, éppen Gyurcsány Ferenc mellett lesz, az „így ne” rovatban. Lecke ő (is), amit be kell magolni, és rá utalva fogjuk emlékeztetni magunkat miért is fontos mondjuk az alkotmánybíróság.
Azt hiszem, akkor leszünk majd igazából köz-társaság, ha szinte mindegy lesz ki a miniszterelnök, mert az alapok nem rajta múlnak. Ő csak a tetejére tud ülni, de felülemelkedni nem tud rajta. Ha biztosak lennének az alapjaink, akkor sem Gyurcsány sem Orbán nem lennének életveszélyes figurák. Sőt talán mindketten egész jó miniszterelnökök is lehetnének.
Miniszterelnökök. Ami az én számból úgy cseng, mintha azt mondanám asztalos. Egy foglalkozás. Keretek között. Havi fizettségért. Az intézményekre meg azért van szükség, hogy ezeket a kereteket megmutassák.
Lennének itt még elvégzendő feladatok a szimbolikus beszéd kapcsán, a mi kis piszkos hétköznapi csalásaink kapcsán, a polgár megteremtése kapcsán, az állampolgár megteremtése kapcsán, a közösség, mint szociális közeg megteremtése kapcsán. Ezek azonban nem parlamenti munkák. Ahogy az alkotmánybíróság létrehozása sem az. Igen, létrehozása. Mert ez a testület valójában akkor fog létrejönni, ha most mi, a zemberek megvédjük, és megérezzük a súlyát, mit is jelent az. Orbán Viktornak is éreznie kell, és nekünk is éreznünk kell mit jelent az alkotmánybíróság. Mert az nem csak egy elsárgult lap a történelemkönyvben, hogy vannak elkülönült hatalmi ágak.
Ha ezt egyikünk sem érzi, akkor tényleg nincs rá szükség. Minket untat, őt meg idegesíti.
Valahol olvastam, hogy 1944-ben Budapest ostromának előestéjén, amikor az oroszok már bekerítették a várost, a lakosok még sült gesztenyét vásárolva...
Szingapúr sokszor emlékeztet engem a kádári Magyarországra csak jobban sikerült. Az állami bérlakásrendszeren alapuló szingapúri lakótelepeket aprólékosan megtervezik és évtizedek...
A globális kereskedelem fellegvárában Szingapúrban, az itteni viszonyokhoz képest meglepő intenzitással feszül egymásnak a helyi (heartlander) lakosság egy része és...