Idén év elején a Sydney Egyetem vendégoktatójaként Ausztráliában jártam és élőben láthattam a Mardi Gras 2013-at. A rendezvény a Budapest Pride (melegfelvonulás) Ausztrál változata. Idén 35-ödször rendezték meg Sydney-ben. http://www.mardigras.org.au/

Suta telefonos képekkel ugyan, de csináltam egy rövid összefoglalót:

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A rendezvény már a gyülekezőpontnál remek hangulatban indul. Nincs az az ázsiai turista, aki ne akarna egy fotót lehetőleg V betűt formáló ujjakkal.

Természetesen senki nem kíváncsi erre a magamutogató buzulásra, az a pár százezer megtévesztett, boldogtalan szerencsétlen ne tévesszen meg senkit. Én három órával az esemény kezdete előtt érkeztem (csak véletlenül jártam arra és kényszerből maradtam), de már ez a kép fogadott. 

A hangulatról a szervezők önkéntesei gondoskodtak. A mi szektorunknak Ryan jutott, aki nem átallott buzi létére mindenkinek kis ajándékokat, kitűzőket és világító pálcikákat osztogatni mosolyogva, viccezve kérdezgetve mindenkitől honnan jött, hogy érzi magát. Ékes bizonyítéka annak, hogy a buzulás mennyire fertőző a megtévesztett emberek nem átallottak visszamosolyogni, visszaszólogatni, a lányok sorra tűzték a hajukba a pálcikákat és egy kínai fiú segítségével új-zélandi csajok szivárványokat festettek az arcukra. Az ausztrál egyetemi hallgatók bátorítottak, hogy mindenképpen valami rózsaszín cuccban menjek, ilyenem egyelőre nem lévén, a fekete fehér csíkos Adidas felsőmben vártam az esőt, és azt hiszem úgy nézhettem ki az új-zélandi lányok mellett állva mint a megtestesült anglikán egyház. Az egyházakról majd később külön is…

Ez tehát a túlzott liberalizmus és a láthatóan kudarcot vallott multikulturalizmus eredménye. Ausztrália még messze nem teljesít úgy egyre jobban, mint Magyarország, egyelőre meg kell elégedjenek egy szerény 70 ezer dolláros egy főre jutó GDP-vel, és évi 3-4%-os növekedéssel. A máig tartó teljesen kudarcos bevándorlás eredményeképpen, például az országot elárasztó ázsiai hordák dollármilliárdokat hagynak a helyi egyetemeken, a szingapúri, hongkongi középosztály kedvelt befektetési helye (általában ingatlanokat vásárolnak) Sydney és Melbourne. Rohad ez a nyugati világ, nézzétek ezeket a savanyú, boldogtalan arcokat. 

És nem elég, hogy ezek maguknak vonulgatnak, de az olyan közösségek is nyíltan kiállnak mellettük és együtt vonulnak velük, mint a helyi őslakos, aboriginal közösség… 

Az ausztrál hadsereg…

A rendőrség, a tűzoltóság és a vizimentők…

Az olimpikonok és nemzeti válogatottak (pólósok, atléták, birkozók, a rögbi szövetség)..

Az összes (értsd: összes) parlamenti párt…

a katolikus egyház… http://www.catholic.org/clife/lent/mardigras.php

Az anglikán egyház…

A zsidó közösség.

A meleg közösség tagjainak szülei, akik nagy táblákon hirdetik, hogy nagyon szeretik a fiúkat, lányukat és büszkék rájuk. Meleg párok a gyerekeikkel.

Cégek és közmű intézmények tömegei, olyan világcégek is, mint a Google.

A Torontói Egyetem professzora, Richard Florida nem kevesebbet állít, mint, hogy a prosperáló nagyvárosokban megjelent egy új osztály, amit ő Creative Class-nek nevezett el. Ennek az új osztálynak a leírására egy ún. „Bohemian faktort” alkottak, és azt találták, ahol a modern technológiával foglalkozó munkaerő, sok művész és zenész, valamint releváns meleg és leszbikus közösség található, ott ez jelentős húzóerőt jelent a helyi gazdaságra.

http://www.creativeclass.com/richard_florida

http://en.wikipedia.org/wiki/Richard_Florida

Az autó hátsó ülésén Sydney főpolgármestere, a hihetetlenül népszerű Clover Moore lengeti a buzizászlót.

http://www.clovermoore.com.au/

Egész véletlenül nekem aznap délelőtt is volt alkalmam találkozni vele (akkor még nem tudtam, hogy ő is megfertőződött). Szociális munkás hallgatók meghívtak egy rendezvényre, amin Glebe városrész új városházáját adták át. A csinos épület kis termében a képen látható Lord Mayor nyitotta meg a rendezvényt, aki beszédében a közösség angol parlamentben szokásos hangos bőgés szerű helyeslése közepette a toleranciáról, Sydney 200 féle nemzetiségéről beszélt. Az új városháza alagsorában a helyi közösség szegényebb – főleg aboriginal – tagjainak nyújtanak egészségügyi szolgáltatásokat, és az én volt ausztrál hallgatóim egyike is az itteni közösségfejlesztő központban kapott állást.

Hát mi folyik itt? Mindenki buzi ebben a Sydney-ben?

Nem, a rendezvény már messze nem pusztán a meleg és leszbikus közösségről szól. Habár minden felvonuló cég, közösség, testület nyíltan hirdeti, hogy támogatja a meleg közösséget, valójában farsang ez, azzal az ősi funkcióval, ahol kicsit mindenki megmutathatja a maga fonákját. Animák az animusukat, józanok a bolondságukat, szomorúk a vidámságukat. Nem az van, hogy itt vannak ezek a szerencsétlen elnyomott melegek (nők, őslakosok, fogyatékosok stb.) és vagyunk mi, hanem csak mi vagyunk, a melegek is mi vagyunk. Meleg a rendőrség, a hadsereg, meleg a vízművek és meleg a nyelviskola, mert nincs olyan, hogy ők meg mi, csak mi vagyunk.