2015 októberében sajátos kampányba kezdett a finn rendőrség, amit a Facebookon, Twitteren, Instagramon és Snapchaten is népszerűsített. A szürkegazdaság és adóelkerülés elleni küzdelem jegyében arra biztatták a lakosságot, hogy jelentsenek minden olyan esetet, amikor valahol 6 euró (kb. 1870 Ft) alatti áron árulnak/szállítanak házhoz pizzát. Számításaik szerint ugyanis ezen az áron a finnországi költségeket és adóterheket is figyelembe véve nem lehet nyereségesen pizzériát működtetni, tehát akik 6 euró alatt árulnak pizzát azok minden bizonnyal adót csalnak.

Finnországban nagy hagyománya van az egymás zsebében turkálásnak, ez az az ország, ahol bárki kikérheti a szomszédja, az anyósa vagy a miniszterelnök adóbevallását és betekinthet annak jövedelmi viszonyaiba. És ezzel a jogukkal szoktak is élni. Hogy az érem másik oldalát is megemlítsem ez az az ország is, ahol a világon az egyik legalacsonyabb a korrupció mértéke.

Ez a kampány mindenesetre teljesen eredménytelenül ért véget. Finn újságírók pár hónappal a kampány kezdete után rákérdeztek az eredményekre és kiderült egyetlen eljárás sem indult az érkezett pár tucat bejelentés nyomán. Annál nagyobb volt azonban a felháborodás.

Önmagában a tény, hogy a rendőrség a lakosságot besúgónak használja még az egyenlőségre érzékeny finnek számára is sok volt. Sokan rasszizmusnak értékelték a kezdeményezést, mert a finn pizzériák jó részét migránsok üzemeltetik. Ehhez kapcsolódan többen megjegyezték, hogy nagyvállalatok és sikeres vállalkozók szívlapáttal viszik ki a pénzt kedvezőbb adózású országokba, de a rendőrség legfontosabb dolga a 6 eurós pizzériák felkutatása. A Zöld Párt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy van az országban feltűnően olcsó, alacsony minőségű termékeket kínáló lánc, úgy hívják McDonalds. Kiderült az is, hogy a kampány mögött a finn éttermek és vendéglátóhelyek szövetsége áll és ilyen a módon a rendőrség az ő üzleti érdekeiket szolgálta a rendszerint kis családi vállalkozásként működő olcsó pizzériákkal szemben.

Tény, hogy Finnország kétségbeesetten keresi megtorpant gazdasága helyreállításának lehetőségét. Az ország gyakorlatilag évek óta inkább stagnál mintsem növekedne, a NOKIA, a faipar és a szankciók miatt az orosz kereskedelem összeomlása túl sok volt egyszerre a korábban hihetetlen fejlődést produkáló országnak. A befektetések elmaradása, a kimenekített jövedelmek és a kedvezőtlen demográfiai helyzet egyre nagyobb terheket jelent a költségvetés számára. Mára odáig jutottak, hogy idén Görögország után Finnország lesz minden valószínűség szerint az EU legszerényebb gazdasági növekedését produkáló országa. Sok finn publicisztika jegyzi meg, hogy alig egy éve éppen Finnország kelt ki legélesebben a görögök megsegítéséről szóló tervek ellen, most pedig ők vannak abban a helyzetben, hogy komoly és fájdalmas döntéseket kell meghozniuk.

A kilábalás mikéntjéről éles vita zajlik az országban. Vannak elemzők, akik szerint a finn (és általában a skandináv) jóléti államnak vége van, fel kell adni az egyenlőségre és az emberi jogokra épülő berendezkedést, mert a gazdasági fejlemények nem támasztják alá azok életképességét.

Ezzel szemben a még mindig igen erős finn szakszervezetek éppen a napokban kényszerítették meghátrálásra a miniszterelnököt gazdasági megszorító intézkedéseinek bevezetésétől. Az alapvetően kompromisszumkeresésre és ágazati egyeztetésre épülő finn gazdaság és társadalompolitika hagyományaitól eltérően a hatalmon lévő finn kormány központi intézkedésekkel akart súlyos megszorításokat bevezetni. A szakszervezetek most azt érték el, hogy ezt mégsem teheti meg központilag vezérelve a kormány, helyi, ágazati egyeztetéseken kell visszaállítani a finn gazdaság versenyképességét. Ami a szakszervezetek szerint az utóbbi években máris sokat javult. A finnek ugyanis rendszerint a német jövedelmekhez és versenyképességhez mérik magukat, és a német bérekhez képest a finn jövedelmek (részben a stagnálás miatt) jóval lassabban nőttek az elmúlt öt évben. A szakszervezetek inkább jelentős állami beruházásokban, paradox módon további béremelésekben és a magas hozzáadott értékű iparágak tudatos és intenzív fejlesztésében látják a megoldást mint megszorításokban, jövedelmek (és ezzel a fogyasztás) visszafogásában.