Kezdem azzal, hogy amíg a vetítőterem előtt alaposabban meg nem néztem a plakátokat én azt hittem, hogy a Rocknrolla és a spíler az két különböző film. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez lehet a magyar fordítás. Eddig is nagyot alakítottak mozifilm címferdítőink, de most azt hiszem sikerült minden eddigi teljesítményt felül alulmúlni.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Már nagyon vártam ezt a filmet, nekem valahogy Guy Ritchie az európai akciófilm újjáélesztője. A stílus, a szövegek és a filmes megoldások sok tekintetben rokonságot mutatnak Danny Boyle 1996-os Trainspottingjával, de az inkább vígjáték volt, és nem lehetett tudni mi lesz ennek a folytatása. Több mint 10 év távlatából ennek az új filmnek a tudatában még a Madonnás kitérő ellenére is bátran mondhatjuk, hogy stílust, iskolát Guy Ritchie teremtett, és nagyon sok van még ebben a fickóban, remélem.

Guy Ritchie filmjeiben nem erőtlen, avitt dolog európainak lenni, a filmet nézve nincs az az érzésem, hogy borsózik a hátam, amikor a pénzt az euró jelenti. Van pörgés az atlanti óceán keleti partján is, és ez Guy Ritchie filmjei esetén nem azt jelenti, hogy elértük Amerikát, hanem azt, hogy bizony sok tekintetben túl is léptük a hollywoodi kliséket.

A kritikákban azt olvastam, hogy a RocknRolla nem sokat tesz hozzá az eddigi alkotásokhoz, de ezzel csak részben értek egyet. Pár fogás vagy védjeggyé vált, vagy elengedhetetlen ehhez a stílushoz, nem tudom, de nekem (is) kis csalódás volt, hogy az új filmben ugyanarra a kaptafára egy mesélő interpretálásával követhetjük nyomon az eseményeket. A hullajó dumákat (amik angolul és magyarul is külön életet élnek), talán más módon is át lehet adni, félek negyedszerre már kicsit lapos lesz ez a megoldás. Az is olyan fantáziátlannak tűnt számomra, hogy azonos a felállás, főleg az elején ugyanúgy zajlanak az események, mint az eddigi filmekben. Van a tetüláda, kéjesen kegyetlen főnök és a jóravaló(szerethető) kisstílű bűnözők, akik úgy kerülnek bajba, hogy elköteleződnek (tartoznak) a főnöknek egy látszólagos baki miatt, ami inkább tudatos csapda volt.

De én látom a fejlődést. Számomra legalábbis fejlődés az, hogy ennek a filmnek, ha lehet, mégannyira sincs főszereplője, mint az előzőeknek.  Jobbára új gárdával dolgozik ebben a filmben Guy Ritchie, amiért én hálás voltam, mert 8 év alatt annyit változott a világ, hogy egy Jason Stathammal már nem lehetett volna eladni a RocknRollát. Senkinek, igaz karakteres senkinek kell lenni egy ilyen filmhez, és minél inkább ismeretlen a színész annál inkább van esély arra, hogy ne a hős-antihős szerepben tetszelegjenek, hanem vérmérséklet és világnézet szerint egyszerre lehessen ugyanazt az alakot jó fejnek, lúzernek, szemét bűnözőnek vagy éppen szerethető esendő embernek látni. És habár itt is inkább komédiázó, lövöldözős , baszós-kardozós álomvilágba merülünk, ezekkel a karakterekkel szerintem Guy Ritchie megtett egy lépést, amit a tengerentúlon még nem sikerült a műfajban meglépni. És most 8 év szünet után, csipkerózsika álmából láthatóan visszatért hozzánk azzal, amiben nagyon erős. Három ilyen film nem lehet véletlen…