Annyit

Észtországba mentem, majd jövök…II.

Egy három részből álló bejegyzés sorozat második része ez az írás. Az első részben személyes viszonyulásomat próbáltam tisztázni és azzal a gondolattal zártam le az írást, hogy Észtországot azon kevés posztkommunista országok egyikének tartom, amelyiknek hányatott múltja ellenére – nekem úgy tűnik – jövője is van. Nem fanyalogni akarok, a receptet keresem. Azt gondolom, hogy nem reménytelen a kelet-európai lét, és azért érdekel Észtország példája olyan nagyon, mert részleteiben kíváncsi vagyok arra, hogy miképpen lehetséges a hányatott múlt, a rossz gazdasági és társadalmi kiindulóhelyzet ellenére is egy ígéretes jövőt építeni.

Ez a bejegyzés elsősorban objektív információkra épül. Sokak számára talán száraz, unalmas lesz, viszont ebben a bejegyzésben tények szerepelnek. Pár adatnál, ahol több forrás is rendelkezésre állt, néha enyhe eltéréseket véltem felfedezni, de a trendeket ezek egyrészt nem befolyásolták, másrészt igyekeztem a “hivatalos” EU statisztikákat használni, ami a legtöbb helyen zsinórmérték ma már, mondjuk szakpolitikák alakításához.

Mióta Észtországban élek különálló blogot vezetek az itteni élményeimről. Akit bővebben érdekel az ország az én (nyilván szubjektív) szemüvegemen keresztül is láthatja.

Észtországban nagyjából fele akkora területen mint Magyarország, alig 1,3 millió ember él. Az ország lakossága tehát még Budapest összlétszámát sem éri el. A kis országokat általában valami felsőbbrendű lesajnálás veszi körül, még komoly elemzésekben is, pedig tapasztalataim szerint az átlátható, kis lépték, és a világbirodalmi öntudat hiánya igen jó hatással tud lenni a józan észre.

Tallinnban, a fővárosban 400 ezer ember lakik. Az ország még a miénknél is vízfejűbb, hiszen itt minden harmadik ember a fővárosban él. Az ország területének 55%-a erdő. Az észt vidék nagyon különbözik a hazai vidéki viszonyoktól. Itt egy falu sokszor mindössze 5-10 ház, jellemzően az erdőben, és egy-egy ház között több száz méter távolság is lehet. A lakosság 70%-a  észt, az orosz kisebbség aránya 26%-os, a többi finn, ukrán, belorusz vagy magamfajta messziről jött ember. 1918 előtt az észt államiság majd 800 évig nem létezett. Dánok, svédek, oroszok, németek felváltva szállták meg az országot, a helyi “nemesség” jellemzően a balti németek soraiból került ki, az észt lakosság paraszti sorban tengődött.

Ehhez képest ma Európa legfejlettebb elektronikus közigazgatási rendszerét és legdinamikusabban növekvő IT szektorát mondhatják magukénak. A gazdasági növekedés a 2008-as válságot megelőzően 6-10% között mozgott, de azt követően már 2011-ben megint 9,6%, 2012-ben pedig 3,9% volt a növekedés. Ugyanebben az időszakban a sikert sikerre halmozó Magyarország 1,6 illetve -1,7%-os növekedést volt képes produkálni. (Észtország idei növekedési kilátásai az elhúzódó orosz válság miatt ennél jóval szerényebbek, 0,8% körüli növekedést várnak az elemzők. Az orosz-ukrán fejlemények az észtek számára örökös referenciát jelentő finn gazdaságra is hasonló hatással vannak, ott idén valószínűleg -1,4%-kal csökken a bruttó hazai össztermék.)

Néhány gazdasági jellegű összehasonlító információ:

Gazdasági teljesítőképesség (EU28=100)

                              2002       2014

Észtország                   50             72

Magyarország            61             67

 

Az ország jelenlegi gazdasági teljesítőképessége az EU28-ak átlagát 100%-nak véve 72%-on áll, ugyanez az érték Magyarországon 67% az Eurostat 2014 júniusi adatai szerint. A két ország tehát jelen pillanatban nagyjából azonos szinten áll, azonban dinamikájában érdemes észrevenni, hogy Észtország úgy teljesít most egy picivel jobban, hogy 2002-ben ők az EU fejlettség átlagának alig 50%-át tudták magukénak, míg Magyarország ugyanebben az évben 61%-on állt. Az eltelt 12 évben (elmúlt 8év+4év) az észtek az EU átlagához mért hátrányuk kis híján felét ledolgozták, Magyarország mindössze 6%-ot tudott javítani úgy, hogy a balti ország már nem csak beérte, hanem le is hagyta hazánkat.

Nominálisan dollárban kifejezve az egy főre jutó bruttó hazai össztermék Észtországban 23.000 dollár körül van, ugyanez az érték Magyarországon 20.000 dollár körül alakul az IMF 2014 áprilisi adatai szerint. Itt is tehát az látszik, hogy az észtek egy picivel előttünk vannak.

 

A havi bruttó átlagkeresetek alakulása 2014 első negyedévében

Észtország                     302.000 Ft

Magyarország              229.800 Ft

 

A hétköznapi ember számára beszédesebb, ha arról beszélünk mennyit lehet keresni. Az észt statisztikai hivatal adatai szerint 2014 első negyedévében a havi bruttó átlagkereset 966 euró volt (mai árfolyamon számítva: az 302.000 Ft). Ugyanebben az időszakban a KSH adatai szerint Magyarországon a havi bruttó átlagkereset 229.800 Ft volt. Észtországban is egykulcsos, 21%-os személyi jövedelem adó van, Magyarországon a jelenlegi rendszerben 16% az elvonás mértéke. A jövedelmek változásának dinamikáját tekintve azt látjuk, hogy a 2014-es észt jövedelmi érték 7,3%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, míg Magyarországon ez a növekmény mindössze 1,8%. Mindezt úgy, hogy Észtországban tavaly 3,2%-os volt az infláció, tehát a reálbérek 4,1%-kal nőttek, míg Magyarország 1,7%-os infláció mellett tudott magából 1,8%-os bérnövekedést kipréselni.

Hogy ez a bér mire elég, azt az árak összehasonlítása helyett egy más, szerintem igen beszédes adattal próbálom érzékeltetni. Habár az idei észt gazdasági növekedési adatok nem olyan szívderítőek, mint korábban, a lakossági megtakarítások mértéke éves összehasonlításban idén 10%-kal nőtt. Fejenként az észtek olyan 15.000 eurónyi megtakarítással, vagyonnal bírnak, ez az érték Magyarországon 2012-ben 9 ezer euró körül alakult. A gyors észt növekedés mögött elemzők szerint egyértelműen a lakosság növekvő vállalkozási kedve van. Míg 2005-ben 44.000 vállalkozás volt az országban 2012-ben már 70.000 hazai céget találunk. Az észt háztartási megtakarítások 57%-a a maguk által működtetett kisvállalkozásban van.

Észtországban a hazainál nagyobbak a jövedelmi egyenlőtlenségek, igaz Magyarország nagyon erős tempóban zárkózik fel ehhez. És habár sok tekintetben (nem minden alap nélkül) úgy tűnik, hogy a balti államok egy kegyetlen, a lakosságot a végletekig kizsigerelő, de minimum magára hagyó társadalompolitikát folytatnak, érdemes összevetni, hogy Észtországban a lakosság 23,5%-a érintett a szegénység kockázatában, míg Magyarországon mára ennél jóval magasabb, 33,5% ez az érték. A különbséget egyszerre magyarázza, hogy Észtországban a balti államokkal összehasonlítva is alacsonyabb a szegénység, Magyarországon pedig tragikus mértékben megnövekedett. Az észt érték az eurózóna átlagának felel meg úgy, hogy a klasszikus jóléti államok lakosságának rendre mindössze 15-19%-a érintett a szegénységben, míg a déli államok illetve Írország, Litvánia 28-30% körüli értéket mondhatnak magukénak.

Néhány további, olyan adatot szeretnék mutatni, amiből képet alkothatunk az észt gazdaság és társadalom helyzetéről. Nagyon fontos mutató a foglalkoztatás helyzete, az az arányszám, ami azt mutatja, hogy a 20-64 éves korosztály tagjai milyen arányban dolgoznak.

 

A foglalkoztatottak aránya a 20-64 éves korosztályban 2013-ban

Észtország            70,1%

Magyarország       57%

 

Ezzel az igen egészséges foglalkoztatási mutatóval Észtország az olyan európai államokkal van egy csoportban mint Finnország (71,9%), Németország (72,3%), Hollandia (71,6%) vagy az Egyesült Királyság (69,4%). Magyarország mint tudjuk a közmunkások segítségével két év alatt 54%-ról dolgozta fel magát 57%-ra de még így és fényévnyi távolság van a két ország foglalkoztatási adatai között. Az észtek a magyar rendszerváltáshoz képest egy igazán durva neoliberális gazdaságpolitikát valósítottak meg, aminek hatására ma hihetetlenül rugalmas munkaerőpiacot mondhatnak magukénak minimális szintű szociális juttatásokkal. (Ennek hátrányairól majd később.) Ha úgy tetszik az észt az egy igazi munka alapú társadalom, az emberek többsége a nyílt munkaerőpiacon megkeresett jövedelméből él, a foglalkoztatási adatok európai összehasonlításban is nagyon jónak számítanak. Segíti a makroszintű stabilitást az is, hogy Észtország azon kevés európai országok egyike, ahol elenyésző (10% alatti) az államadósság mértéke.

Az észt gazdaság teljesítménye elsősorban a szolgáltató és kiskereskedelmi szektorból származik. Ez a húzóágazat, ami praktikusan azt jelenti, hogy habár az ország lélekszáma elenyészően kicsi, a gazdaságot minden tankönyvi példa ellenére a belső fogyasztás és a kis – és középvállalatok exporttevékenysége mozgatja. Észtországban nem találunk nagy autógyárakat, és összeszerelő üzemeket. Pár hónappal ezelőtt a gazdasági ügyekért felelős észt miniszter befektetőknek tartott előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy nem ajánlja az országot olyan befektetőknek, akik az olcsó munkaerő reményében jönnek az országba. Itt a bérek gyorsan emelkednek, 2020-ra a jelenlegi közel havi 1000 eurós szintről 2000 euró környékére várják az átlagos bérszintet elsősorban a tudás alapú fejlesztéseknek köszönhetően.

Az észt gazdaság zászlóshajója minden kétséget kizáróan az IT szektor. Az egy főre jutó startupok száma itt a legmagasabb Európában, és még a fejlesztésben élenjáró országok között is különösen kiemelkednek a különböző mobilalkalmazások területén. Az IT fejlesztésekre érdemi hatással az országot egyébként igen megrázó 2008-as válság sem volt, a szektorban dolgozók bérei már elérik, egyes esetekben meg is haladják a nyugat-európai szintet. Igazi jelentősége azonban nem annak van, hogy van egy igen erős “geek” kultúra az országban. Az informatikai fejlesztések kiléptek egy szubkultúra keretei közül, alapjaiban átalakítva az emberek hétköznapjait. A lakosság 71%-a használja az internetet, az internethez való hozzáférés törvényben rögzített jog, az ország egész területén széles sávú elérés van, és a legvalószínűtlenebb helyeken is könnyen előfordulhat, hogy van wi-fi. Gyakorlatilag a teljes észt közigazgatás az internetre költözött, itt söralátét sem kell az adóbevalláshoz, nincs az életnek olyan területe, amit ne lehetne egy mobiltelefonról elintézni. Az 1,3 milliós országban 1,6 millió mobilelőfizetés van, 2010 óta egyetlen érmés telefonkészülék sincs az országban.

demokeskus_540x368_02

Ezt megalapozandó Észtország különös gondot fordít az oktatásra. A legutóbbi PISA felméréseken Észtország kimagaslóan teljesített. A 15 éves korosztályban vizsgált fiatalok mindössze 9,1 százaléka mutatott szövegértési problémákat a 2012-es felmérés során. Ez az érték Európában jelen pillanatban a legjobb eredmény ráadásul úgy, hogy három évvel korábban még 13% fölötti volt a rosszul teljesítő tanulók aránya. Magyarországon a 15 éves korosztály 19,7%-a küzd szövegértési problémákkal. A mutató jelentőségét a PISA tesztek felmérői abban látják, hogy a szövegértés az írott szövegek megértését, használatát valamint az arra való reflektálás képességét jelenti. Mindez megítélésük szerint az egyéni célok eléréséhez, a tudás és a készségek fejlesztéséhez valamint a társadalmi részvételhez szükséges elengedhetetlenül.

 

A felnőttoktatásban való részvétel aránya (25-64 éves korosztály)

                                 Formális oktatás      Nem-formális oktatás      Informális oktatás

Észtország                         5%                                   40,2%                                            44,8%

Magyarország                 2,5%                                  6,8%                                              26,2%

 

Az oktatás Észtországban ráadásul messze nem ér véget az iskolapadból való kikerüléssel. Az európai Adult Education Survey 2006-os felvételéből az derült ki, hogy a 25-64 éves korosztály 5%-a vesz részt a formális oktatás keretei között valamilyen képzésben (formális oktatás alatt a szakképzőhelyek vagy főiskolák egyetemek által szervezett képzéseket értették a felmérés készítői), míg a nem-formális oktatásban (tréningek, továbbképzések) az aktív korú felnőtt lakosság mintegy 40%-a vesz részt. A megkérdezettek 44%-a számolt be arról, hogy informális formában képzi magát (idetartozik pl. az, amikor valaki eljár gitártanárhoz, vagy nyelvórákat vesz a McDonaldsban üldögélve a “pestiestről” kinézett tanárral). A skandináv országok e tekintetben is kimagasló eredményeit leszámítva nem sok európai ország számolhat be hasonló adatokról, ám, ami igazán döbbenetes az a magyar adat. Az még nem egyedülálló a kontinensen, hogy a 25 év felettiek már csupán 2,5%-a van a formális oktatási rendszerben, de az, hogy azt követően továbbképzéseken, tréningeken mindössze az aktív korúak 6,8%-a vesz részt, …….na olyan nincs még egy Európában. Az utánunk következő Görögországban is ennek duplája 12,7% ez az érték. Ez praktikusan azt jelenti, hogy bármilyen végzettséget is ér el élete során valaki 25 éves korára, a magyarok 93,2%-ának ezzel egy életre véget is ér a képzése. Ezen az az adat sem javít túl sokat, hogy informálisan a felnőtt lakosság 26,2%-a képzi magát.

Érdemes vetni egy pillantást erre a térképre is, ami az angol nyelvtudás szintjét hasonlítja össze az egyes országokban (a képre kattintva megjelenik nagyobban):

language

Az észtek közül gyakorlatilag minden második ember beszél angolul, ami messze a legmagasabb arány a volt kommunista blokk országaiban és nyugati viszonylatban is figyelemreméltó. Az EU összes tagállamát (Horvátország nélkül) figyelembe véve Magyarország büszkélkedhet a legalacsonyabb aránnyal, itt mindössze minden ötödik ember beszél angolul. Ehhez én még annyit szeretnék hozzátenni, hogy az észtek közül nagyon sokan ráadásul 3 nyelvűek, mert a térkép az angol nyelvtudást mutatja, de itt majdnem mindenki beszél oroszul, azok is, akik politikai okokból ezt nem szeretik hangoztatni. Én a nyelvtudást egy különösen fontos tényezőnek tartom, és hátborzongatóak azok a kezdeményezések (pl. diplomamentés), melyek újra és újra megpróbálják megkerülni a nyelvtudás kérdését. Magyarország nyelvi zártsága egyszerűen katasztrofális, és szerintem van összefüggés e nyelvi és kulturális zártság és aközött, hogy ilyen ósdi fasiszta fogásokkal lehet etetni egy egész népet.

Az adatokból azt hiszem egészen egyértelműen kiderül, hogy itt egy nagyon mélyről indult, jövőjét tekintve azonban igen ígéretes posztkommunista országról van szó. Én egyetlen dolgot keresek itt, szeretném ennek az okait feltárni, szeretném tudni a receptet. Személyes élményeimet majd a következő (harmadik) bejegyzésben osztom meg, most még mindig az objektivitás talaján maradva két olyan kutatásra szeretnék kitérni, amelyekből talán választ kaphatunk a viszonyaink alakulása mögött lévő okokra.

Az országgyűlési választások másnapján írtam egy bejegyzést a választási eredményeket (legalábbis számomra) részben megmagyarázandó, a magyar lakosság értékrendjéről. Abban az írásban a Forsense Intézet 2009-es elemzését alapul véve azt gyűjtöttem csokorba, hogy mennyire áthatja a magyar társadalmat az:

  • Állami szerepvállalás és az állami beavatkozások növekvő szerepének elfogadása.
  • A tekintélytisztelet, a rend megőrzése iránti igény és az engedelmességre való nevelés.
  • A lokalitáson túli világgal és az intézményekkel szembeni bizalmatlanság.

Ezzel párhuzamosan észtországi óráimra készülve számos tanulmányt és kutatási beszámolót kellett elolvasnom Észtországról. Az észt társadalom értékrendjével kapcsolatban egy a Tartui Egyetem által a Világbank számára készített tanulmány az Észtországban zajló társadalmi változások kapcsán az értékrendek változásáról megjegyzi, hogy az itteni rendszerváltást követő drasztikus társadalmi és gazdasági változásoknak egy markáns pszichológiai hatása is volt. Utaltam már rá korábban, hogy Észtországban a magyarországihoz képest is sokkszerűbb radikális váltást jelentett a rendszerváltás (nincs ezen mit csodálkozni, egész más volt a Szovjetunióból kiszabadulni, mint a gulyáskommunizmusból), amit egészen a mai napig tartó erős (neo)liberális gazdaság és társadalompolitika jellemez. Az észt tanulmány azt emeli ki, hogy az általános értékorientáció a korábbi tanult tehetetlenségből és a kívülről (elsősorban az államtól) várt segítség (és kontroll) pozíciójából határozottan elmozdult az eltelt 20-24 évben egy az egyéni erőfeszítésekre építő, belső energiákat mobilizáló, az egyén határozott cselekvését preferáló orientáció irányába.

Találtam egy olyan tanulmányt is (Csepeli György és Prazsák Gergő tollából), ami egy 2008-as uniós felmérés adataira támaszkodva nálam sokkal részletesebben és szemléletesebben írja le az értékorientációk alakulását az egyes európai országokban. Én a következő bejegyzést felvezetendő egyetlen ábrát szeretnék megosztani Csepeli Györgyék tanulmányából:

cselekvok

Cselekvők:

“A szabadság légkörében felnőtt ember a cselekvő igeragozás paradigmái szerint beszéli el életét, melynek középpontjában mégsem egyszerűen önmaga, hanem az önmagán túli célok állnak, melyek megvalósításában látja az élet értelmét. Ez a cselekvő típus.” (forrás)

Szenvedők:

“Áthatja az emberek közötti mechanikus egyenlőség akarása, mely nem tesz különbséget szorgalmas és lusta, tehetséges és tehetségtelen között. E csoport tagjait az államtól várják, hogy kikényszerítse az jövedelemi különbségek leszorítását, a munkavállalás biztonságát. Autonómiaérzetük a munkahelyen minimális, nincs olyan tapasztalatuk, miszerint munkahelyükön a vezetők bevonnák őket a döntésekbe. Óvatosak és becsapják vagy kihasználják őket. Nem érdekli őket mások véleménye, nem kíváncsiak azokra, akik nem értenek velük egyet. Nem hiszik, hogy az esélyek egyenlősége fontos lenne a társadalom életében, miként azon sem jár az eszük sokat, hogy segítsenek a körülöttük élőknek. Nem szempont számukra a környezet védelme és óvása. Nincs bennük tolerancia sem azokkal szemben, akiket sorsuk saját nemükbe zár, miként nem kedvelik az idegeneket, főként azokat, akik ráadásul szegények is egyben. A bevándorlástól félnek. Elutasítják az új dolgok keresését, nem szeretik az egyéni megoldásokat, kalandozni sem akarnak. Egyféle dolgot szeretnek csinálni az életben, félnek a változatosságtól. A mozdulatlanság és a változatlanság az ő otthonuk. Nem akarnak feltűnni, nem akarnak sikeresek lenni, nem hisznek abban, hogy joguk lenne az élet örömeinek élvezésére. A csoport tagjai a konformitás értékosztályában szerezték a legmagasabb pozitív pontszámokat. Fontos számukra, hogy biztonságos körülmények között éljenek, kerülnek mindent, ami veszélyeztethetné biztonságukat. Azt gondolják, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Az erős államban hisznek, mely megvédi őket. A hagyományok fontosak számukra, követik a családban tanult vallási és életmódbeli szokásokat.” (forrás)

Lázadók:

“Mindegyik értékosztályt elutasítják. Őket nevezzük lázadóknak. Semmiben sem hisznek, mindenben kételkednek. A lázadók határozatlanok, akik hol ide, hol oda csapódnak, attól függően, hogy a cselekvők vagy a szenvedők vannak többségben.” (forrás

 

Megosztás