Annyit

Magyar közélet, politika - fogyatékosügy és pszichiátria - Szingapúr, Örményország, Észtország

Annyit

Ez a törvény nem segít a fogyatékos embereken

Országos, hat városra kiterjedő tüntetést tartottak ma Észtországban a fogyatékossággal élő emberek és szervezeteik. A demonstrációt az váltotta ki, hogy az észt kormány változtatni kíván a rokkantnyugdíjak rendszerén, azonban ennek módja nem tetszik az érintetteknek. Úgy szeretnék minél nagyobb számban a munkaerőpiacra kényszeríteni a fogyatékos embereket, hogy ehhez érdelmi támogatást, szolgáltatásokat nem rendelnek. Ebben a bejegyzésben nem az észt szociálpolitika részleteiben szeretnék elmerülni, hanem néhány olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, ami magyar szemmel is tanulságos lehet.

15482944446_c2a8f74958_z

Szakmabeliként magam is részese vagyok az itteni szakpolitikai egyeztetéseknek, és kitüntetett figyelemmel kísérem nyomon milyen módon alakul állam és polgára viszonya, hogyan értelmezik az észtek a demokráciát és mi a módja vitás kérdéseik megbeszélésének. Az észt nem egy demonstráló típus. Kifejezetten visszafogott stílusban zajlanak a viták az országban. Aki valaha is egy-két napnál többet eltöltött itt, hamar észreveszi, hogy az észtek visszahúzódó, csendes emberek. Van persze egy demokrácia deficit is, 60 év a Szovjetunióban elegendő volt arra, hogy kiölje az önálló társadalmi kezdeményezéseket, leszoktassa az embereket arról, hogy hallassák hangukat. Az 1989 óta eltelt 25 év azonban ezzel szemben a jelek szerint arra volt elegendő, hogy lassan de érzékelhetően kelnek életre mozgalmak.

15319297829_d310e22d3d_z

Ez a második nagyobb léptékű fogyatékos demonstráció egy éven belül. A nagyobb lépték alatt itt azért azt kell érteni, hogy pár tucat ember összejön. Szerintem ma kb.150 ember volt Tallinnban, a többi városból 60-80 főről érkeztek hírek. Észtország méreteihez (1,3 millió lakos) ez nem olyan kis létszám. Pár napja konzervatív szervezetek tüntettek az azonos nemű párok egyenlő jogállását elismerő törvény ellen. Azon párszáz ember volt, az év elején az ukrajnai események kapcsán szervezett szolidaritás rendezvényen nem egészen 1000 fő jelent meg. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fogyatékos emberek még az észtek visszahúzódásához képest is jellemzően rejtőzködő, nehezen mobilizálható és fizikailag is nehezen mozgó emberek, akkor ez a létszám bizony igen szép eredmény.

15319556338_54a82ed4e0_z

Ha megnézzük a fotókat világosan látható, hogy a megjelentek többsége a célcsoporthoz tartozik. Ezt én hihetetlenül fontosnak tartom. Írtam nem olyan régen egy bejegyzést arról, hogy komoly problémának érzem, hogy a Magyarországon most refeflektorfénybe került civil szervezetek mögött nincs érdemi tagság, kiszolgáltatottságuk nem csak abból adódik, hogy a kormány kedvére ereszti rájuk a hatóságokat és a sajtóját, hanem abból is, hogy nincs meg mögöttük az a legitimáló erő, aminek birtokában sokkal nehezebb lenne fogást találni rajtuk. Lehet ezen persze megsértődni, de én nagyon komolyan azt gondolom, hogy az érdekeltek részvétele nélküli érdekvédelem az bizony ugyanaz a jelenség, mint a hívők nélküli történelmi egyház. Ideje lenne egyenesen beszélni erről.

Pár hete egyeztetésen voltam a szociális minisztériumban Tallinnban, ahova a fogyatékos és pszichiátriai témában érintett szereplők zöme meghívásra került és a minisztérium szeretett volna mintegy előzetesen egyetértési nyilatkozatot aláíratni a résztvevőkkel. Ott volt az egyik legnagyobb szakszervezet képviselője is, aki nem értett egyet a minisztérium egyeztetésre vonatkozó terveivel. Szót kért, felállt és nagyon erőteljes hangon kifejezésre juttatta, hogy ő itt 25 ezer embert képvisel, szervezete az általuk befizetett tagdíjakból tartja el magát. Neki itt egyetlen dologra van felhatalmazása, olyan ügyekben résztvenni, ami jobbá teszi az általa képviselt munkavállalók érdekét (beleértve a megváltozott munkaképességű munkavállalókat is). Mivel ma semmi olyat nem hallott, ami ebbe az irányba terelné az eseményeket, nem áll szándékában biankó csekket aláírni a kormánynak. Számomra valahol itt kezdődik egy szakszervezet és az érdekképviselet. Mivel egyetlen fillért nem kapnak az államtól, őt nem fenyegeti az a veszély, hogy szervezete jövőre esetleg nem lesz költségvetési soron.

15319778880_78c495c0d6_z

Külön érdekes volt számomra a politikusok, a politika jelenléte a rendezvényen. A tallinni demonstráció házigazdája egy ikonikus észt politikus, a független színekben EU parlamentbe jutó Indrek Tarand volt. Ő nagyon népszerű Észtországban, véleményem szerint a titka az, hogy az átlag észthez képest egy kifejezetten extrovertált, harsány figura. A felhős koradélután tartott rendezvényt végig a képen a fejére tolt napszemüvegben tartotta és beszédstílusa leginkább egy ZZ TOP féle zenéket játszó rockzenei rádió bemondójára emlékeztet. Észt viszonyok között ő egy showman, a Torgyán József jelenségtől az különbözteti meg, hogy esze is van. Ennél is figyelemreméltóbb azonban az alábbi képen szereplő fiatalember. Ő ugyanis a kormányzó Reform Párt embere, a parlament szociális bizottságának tagja. A kezében tartott plakáton a következő felirat: Fogyatékos gyerek = munkanélküli anya. Miért?

15319688879_075ea2476e_z

Azt látjuk tehát, hogy a vitatott törvénytervezetet jegyző kormánypárt embere nem pusztán részt vesz, hanem tiltakozó táblával a kezében fel is szólal a saját pártja által készített tervezett ellen egy olyan pozícióból, amiből érdemben is befolyásolni tudja a reformok kimenetelét. Nyíltan ellentmond a kormányzati törekvésnek, a szociális bizottság az ő részvételével dobta vissza a tervezet első verzióit. Ennek, és az ilyen rendezvényen való megjelenésnek semmiféle retorziója nincsen. A fiatalember mögött álló szemüveges hölgy szintén a parlament szociális bizottságának tagja, de az ellenzéki Centrum Párt színeiben. Magyarán szólva egy nyílt demonstráción kormánypárti és ellenzéki politikus került egy platformra egy adott kérdésben, ami itt egyáltalán nem szokatlan. Az a politikai kultúra, ami pártállástól függően dönt arról, hogy mi a helyes és helytelen, az nagyon messze van a demokráciától.

15503704821_3fd624d574_z

(a bejegyzében szereplő összes fotót magam készítettem ezért nincsenek forráshivatkozások)

Megosztás