A cselekvők, a lázadók és a szenvedők

Anélkül, hogy a görög válságról szóló vitában elhangzó gazdasági, politikai és ideológiai érvek jogosultágát és érvényességét kétségbe vonnám újra előveszek egy ábrát, amit az egyik Észtországról szóló bejegyzésemben egyszer már közöltem.

Csepeli György és Prazsák Gergő “Az el nem múló feudalizmus” című tanulmányából szedtem ezt az ábrát, ami számomra nagyon tanulságos dolgokat foglal össze.

Folyamatosan mellébeszélésnek, a felszín kapargatásának érzem, amikor költségvetési egyensúlyban vagy a GDP-hez mért ilyen olyan mutatókban próbáljuk tetten érni, megérteni, magyarázni egy ország viszonyait, és indikátorainkat, feltételeinket is ezekben fogalmazzuk meg. Nem azért, mert ezek nem releváns számok, hanem azért, mert a viszonyokat valójában alakító dolgok, valahol sokkal mélyebben, egész máshol vannak.

cselekvok

 

A szerzők európai értékrendvizsgálatok alapján különböző érték-osztályokat alkottak, melyek három jellegzetes csoportra bontották az egyes európai országok társadalmait. A cselekvőkre, a lázadókra és a szenvedőkre.

Cselekvők:

“A szabadság légkörében felnőtt ember a cselekvő igeragozás paradigmái szerint beszéli el életét, melynek középpontjában mégsem egyszerűen önmaga, hanem az önmagán túli célok állnak, melyek megvalósításában látja az élet értelmét. Ez a cselekvő típus.” (forrás)

Görögország: 8% körül

Magyarország: 10% körül

Szenvedők:

“Áthatja az emberek közötti mechanikus egyenlőség akarása, mely nem tesz különbséget szorgalmas és lusta, tehetséges és tehetségtelen között. E csoport tagjait az államtól várják, hogy kikényszerítse az jövedelemi különbségek leszorítását, a munkavállalás biztonságát. Autonómiaérzetük a munkahelyen minimális, nincs olyan tapasztalatuk, miszerint munkahelyükön a vezetők bevonnák őket a döntésekbe. Óvatosak és becsapják vagy kihasználják őket. Nem érdekli őket mások véleménye, nem kíváncsiak azokra, akik nem értenek velük egyet. Nem hiszik, hogy az esélyek egyenlősége fontos lenne a társadalom életében, miként azon sem jár az eszük sokat, hogy segítsenek a körülöttük élőknek. Nem szempont számukra a környezet védelme és óvása. Nincs bennük tolerancia sem azokkal szemben, akiket sorsuk saját nemükbe zár, miként nem kedvelik az idegeneket, főként azokat, akik ráadásul szegények is egyben. A bevándorlástól félnek. Elutasítják az új dolgok keresését, nem szeretik az egyéni megoldásokat, kalandozni sem akarnak. Egyféle dolgot szeretnek csinálni az életben, félnek a változatosságtól. A mozdulatlanság és a változatlanság az ő otthonuk. Nem akarnak feltűnni, nem akarnak sikeresek lenni, nem hisznek abban, hogy joguk lenne az élet örömeinek élvezésére. A csoport tagjai a konformitás értékosztályában szerezték a legmagasabb pozitív pontszámokat. Fontos számukra, hogy biztonságos körülmények között éljenek, kerülnek mindent, ami veszélyeztethetné biztonságukat. Azt gondolják, hogy az embereknek azt kell csinálniuk, amit mások mondanak nekik. Az erős államban hisznek, mely megvédi őket. A hagyományok fontosak számukra, követik a családban tanult vallási és életmódbeli szokásokat.” (forrás)

Görögország: 78% körül

Magyarország: 67% körül (kétharmad?)

Lázadók:

“Mindegyik értékosztályt elutasítják. Őket nevezzük lázadóknak. Semmiben sem hisznek, mindenben kételkednek. A lázadók határozatlanok, akik hol ide, hol oda csapódnak, attól függően, hogy a cselekvők vagy a szenvedők vannak többségben.” (forrás

Görögország: 14% körül

Magyarország: 23% körül

A magam részéről a társadalmi átalakulás, fejlődés, demokratizálódás (hívjuk ahogy akarjuk) szempontjából ezeknek az értékviszonyoknak az alakítását sokkal fontosabbnak tartom, mint makrogazdasági mutatók kikényszerítését, vagy valami gazdaságpolitikai ideológia alkalmazását. Ez ugyanis a talaj, amire bármi is hullik. Jöhet befektetés, jöhetnek a hitelek, lehetnek egy progresszív elit vagy nemzetközi szervezetek által kikényszerített haladó jogszabályok, ha ez az alapfelállás, akkor az felülír mindent.

A nagy kérdés az, hogy ez örök, generációkon át továbbvitt, megváltozhatatlan adottság, vagy lehet tudatosan alakítani? Érdemes egy pillantást vetnünk a görög vagy a magyar viszonyokra, hogy milyen értékviszonyok jellemzik a társadalom többségét és hány olyan ember van az országban, akik meg tudnak felelni a modern világ kihívásainak.

14 hozzászólás a(z) “A cselekvők, a lázadók és a szenvedők” bejegyzéshez

  1. hidegkofi

    Meglehetősen lehangoló ez a grafikon.
    Sok mindent megmagyaráz. Hogyan lehet ebből kilépni, pláne, hogy a rendszer rájuk van szabva…?(talán épp a cselekvők által)

    Válasz
    • Ferenczi Krisztián

      Oktatással lehetne kilépni belőle. Meg azzal, ha nem trianonon és az elvesztett dicsőségeken lovagolnánk. Esetleg ha végre megváltoztatnánk a Himnuszt, még a Szózat is jobb lenne, az legalább nem egy elesett magatehetetlen picsogás. Esetleg eltörölhetnénk végre azokat az ünnepeket, amik arról szólnak, hogy minket mennyire elnyomnak mások. Augusztus 20.-a az egyetlen pozitív, nem önsajnáló ünnepünk.
      Mivel ezekre a közeljövőben nem lesz változás, és a rendszer folyamatosan gáncsolja a “cselekvőket”, ezért ennek az 1956-os és a mostani elvándorlási hullám a következménye. Itt szépen feldúsulnak a szenvedők, akik – az eredeti cikkben ugye nem csak ezt vizsgálták – nyitottak a populizmusra, és a gondoskodó államra, ezért a helyzet még inkább mélyül…

      Válasz
      • Ildiko Süttő G

        Kedves Krisztián !
        Talán már észrevette, hogy a ” gondoskodó állam” már nem a régi ma már igenis elvárja, hogy mindenki erejéhez mérten gondoskodjon magáról vagyis ennek érdekében cselekedjen. Sokan vannak akik megteszik pl. nem vesznek fel beugratós hiteleket, gondot fordítanak arra, hogy megtakarításaik legyenek és nem nyújtózkodnak tovább mint amit a takarójuk ér. Ezek a kompetenciák köszönő viszonyban sincsenek a nemzeti ünnepeinkkel, vagy a himnusz szövegével. Akik pedig ” elmenekültek” az országból azokat majd a külföldön elért teljesítményük fogja minősíteni de már most minősíti őket, hogy hazátlanok

        Válasz
      • ern0

        “Oktatással lehetne kilépni belőle” – tipikus szenvedő attitűd; valaki más, az állam, az iskolarendszer majd megoldja.

        Válasz
        • disqus_9JRN3sY25Y

          Az “oktatas” “allami oktatas”. Csak ahol az oktatasi rendszert Orban Viktor-i es Hoffmann Rozsa-i alapon kollektivizaltak. Vannak am orszagok, ahol az iskolaalapitas allampolgari jog, ha osszejon 20 gyerek egy osztalyra, van epulet, es szereznek allamilag elfogadott tanarokat, akkor alapithatnak egy iskolat, es maris jar nekik az allami normativa (amit szabad akaratbol kipotolhatnak), amibol aztan maris van egy iskolajuk. Meg az onkormanyzat sem szolhat bele, nemhogy az allam. Es kepzeld, ez nem am elmeleti fejtegetes, hanem tudok konkret peldakat mondani ra.

          A te kommented joval jobban tunik szenvedonek (miert nem fog valami mukodni, miert rossz a felvetes), mint az eredeti.

          Válasz
          • ern0

            Na ja, a cselekvő az az, hogy minden pénteken a Mária u. 94. alatt angol oktatás ingyen.

    • jendre

      Belépsz a “cselekvők” körébe. Lokálisan nagyon is sokat lehet változtatni.
      A családban, amiben élsz. A cégben, amiben dolgozol. Ha azon nem tudsz, pl úgy, hogy belekezdesz valamibe.

      Válasz
  2. Tarzi

    Ha megnézem ezt az ábrát, azt látom, hogy azok az államok vannak demográfiailag – harmadik világbeli, nem asszimilálódott, az eredeti lakosságnál jóval gyorsabban szaporodó bevándorló/bevándorló eredetű lakosság – a legnagyobb pácban, ahol a legnagyobb a “cselekvők” aránya.

    Megjegyzem a “szenvedők” definíció eléggé értékítélet jellegű, simán lehetne őket kollektivitáknak is nevezni.

    Válasz
    • Kiki

      Milyen bajban vannak a cselekvők? Demográfiailag mi vagyunk bajban nem a hollandok…

      Válasz
    • disqus_9JRN3sY25Y

      Te eleg nagy tevedesben vagy a nem asszimilalodott kerdesben. A problema egeszen pontosan a kovetkezo: 50 eve a bevandorlokat felvettek szolganak, ketkezi munkara. Az generacio el is fogadt,a meg mindig jobb volt, mint Afrika barmely orszagaban. Aztan lettek gyerekeik, azok is elfogadtak, hogy ketkezi melosok lesznek, de mar lett lakasuk, mar csak 40 orat dolgoztak, mar beszeltek a nyelvet. Aztan jonnek az unokak, akik mar tiszta hazainak erzik magukat, es meg mindig azt kapjak sorsnak, hogy a butabb feherek jutnak elore, nem kapnak, csak alja munkat, akarhogy is tanulnak, nemhogy egyenranguan, de meg csak masodranguan se kezelik oket. Es akkor erre beragnak.

      Az a baj, hogy Europaban joval nagyobb a latens rasszizmus, mint az USAban, ahol egy generacio alatt (meg a bevandorlo nem, de a gyereke igen) mindenki egyenlo amerikainak erezheti magat.

      Válasz
  3. Attila Schwarz

    Pár hete találkoztam az eredeti anyaggal, nagyon megdöbbentően igaznak hat és releváns tanulmány.

    Válasz
  4. apollo

    Én egyik kategóriába sem tudnám besorolni magam, akkor most mi vagyok, lázadó?

    Válasz
  5. Iván Adamis

    A “lázadók” kategória neve valami félrefordítás?
    A lázadás eredeti értelmét talán nem kell sokat magyaráznom; köszönöviszonyban sincs azzal, ahogy itt definiáltatik.
    Az itt lázadókként jelölt csoportra sokkal inkább a “sodródó” (rövidlátó, fogalmatlan) jelzö az igaz.

    Válasz
  6. Parádi Richárd

    Zsoltnak, az írónak: jelen körülmények között érdemes lett volna tisztázni, hogy a bevándorlás és a népvándorlás nem ugyan az a dolog. Más egyéb megjegyzés, hogy nagyon nehéz leírni egy hullámfüggvényt (ma nem tudunk), egy lineáris skála (jelen tanulmány) még mindig csak puhatolózás tekintve, hogy pl. a “hülye” szó hallatán mindenkinek más belső érzése támad… az azonosító hiába ugyan az, és a mögötte álló csokor bármilyen kidolgozott is legyen, az azonosított eltér. Mondhatjuk úgy is, hogy nem beszélünk egy nyelvet (pl. valaki más hozzászólt, hogy “fordítási hiba”, pedig magyarul van).

    Válasz

Hozzászólás írása